A hiperaktivitás-figyelemzavar vagyis az ADHD az iskoláskorú gyerekek mintegy 5%-át érinti. Az ADHD tünetei gyakran együtt járthatnak más zavarok (pl. tanulási zavarok, szorongás) tüneteivel, ezért felismerésük gyakran nehézségekbe ütközik.A gyerekek egy részét a zavar egész felnőttkorig, majd sokszor a felnőttkoron át végigkíséri.
Munkatársunk, Menyhért Szilvia, pszichológus írása
Ha megtehetjük, hogy nem csak annak szerzünk örömet, aki kapja az ajándékot, hanem annak is akitől vásároljuk, miért ne tennénk? Alábbi összeállításunkkal erre szeretnénk mindenkit ösztönözni és egyben szeretnénk benne segítséget nyújtani. Olyan oldalakat gyűjtöttünk össze, ahol autizmussal vagy fogyatékossággal élők által készített illetve az ő támogatásuk céljával forgalmazott termékek között válogathatunk.
A gyűjtés munkatársunk, Pieke Noémi, gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta munkája
A legtöbb ember összekapcsolja a kutyás terápia és az autizmus fogalmait, mégis kevesen tudják, pontosan miben tudnak a kutyák vagy más állatok segíteni az autizmussal élőknek. Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy segítsen kicsit tisztábbá tenni ezt a képet. Azt fogom bemutatni, hogy milyen problémák megoldásában és főleg hogy miként tudunk segíteni a négylábúak segítségével. Mindezt a teljesség igénye nélkül teszem, hiszen lehetetlen lenne minden problémát és megoldási lehetőséget részletesen kifejteni.
Munkatársunk, Pieke Noémi gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta írása
Ez egy cikksorozat első része, a szerepváltással kapcsolatos helyzetekről és gyakorlatokról szól
Az Autisták Országos Szövetségének információi szerint ma Magyarországon legalább 100.000 autizmussal élő illetve Asperger-szindrómás él. Nagyon fontos a tüneteket idejében felismerni és az érintett gyerekeknek megadva a szükséges segítséget képességeiket a megfelelő irányba fejleszteni. Ebben segíthet az alábbi linkgyűjtemény, ami hasznosan, könnyen érthetően és szemléletesen mutat be fontos információkat a tünetek felismeréséről és az autizmussal élőkről.
Munkatársunk, Pieke Noémi linkgyüjteménye
Munkatársunk, Pieke Noémi gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta írása
Számos hatékony fejlesztés, terápia létezik már, melyek igazoltan tudnak segíteni a figyelem és a munkamemória gyengeségén. Ilyen például a CogniPlus tréning, a neurofeedback, a szenzomotoros tornák, vagy akár a terápiás lovaglás is.
Ugyanakkor gyakran keresnek meg szülők azzal a kérdéssel, hogy otthon mit lehetne tenni még a fejlesztéseken kívül annak érdekében, hogy mielőbb javuljon a helyzet. Milyen játékok, lehetőségek vannak a szülők kezében, amikkel színesíthetik a mindennapjaikat anélkül, hogy a gyerek újabb terhelésnek, kötelező gyakorlásnak fogná fel? A játék azt hiszem a legjobb megoldás erre.
A tavalyi tanév során lehetőségem nyílt arra, hogy kipróbáljam a magyar gyártású Marbushka társasjátékokat, mivel a gyártó ingyenesen felajánlott több játékot is kipróbálásra. Nagy élmény volt a használata, nem csak nekem, de a gyerekeknek is! A játékok esztétikus megjelenése és a környezetbarát technológia (pl. műanyagmentes az összes játékuk!), már csak hab a tortán, ami miatt még jobb szívvel ajánlom a használatukat!
Ebben a cikkben a játékokkal kapcsolatos fejlesztési tapasztalatokról írok, illetve különböző tippeket adok, mivel dobhatjuk még fel úgy a szabályokat, hogy fokozottabb hatása legyen a játéknak a figyelem és a munkamemória fejlesztésére.
„Bogarak” memóriajáték
A klasszikus memóriajáték szabályai szerint kell párokat megkeresni. Ami miatt én ezt jobban kedvelem a többinél, hogy nagyrészt a vizuális memóriára épít. A legtöbb memóriajátékot könnyű verbális emlékezettel megoldani. Megjegyezzük pl, hogy itt a katica, ott a csiga. Ebben a játékban azonban csak bogarak vannak, melyek ráadásul eléggé hasonlítanak is egymásra, emiatt jóval nehezebb verbális memóriához kötni, sokkal jobban dolgoztatja a vizuálisat.
Tipp1: Ha a sima memóriajáték esetleg már unalmassá vált, jöhet a következő kihívás! A gyerekeknek adok 7 db lapkát, ezeket tetszőleges sorrendben egymás alá / mellé tehetik. A sorrendet érdemes lefényképezni a viták elkerülése érdekében. Hagyjunk elegendő időt a kártyák megtanulására, majd elvesszük és összekeverjük a lapkákat. A gyerekek feladata, hogy újra kirakják az eredeti sort. Nehéz játék, úgyhogy nálam mindig jár érte matrica, vagy éppen valami nassolni való. Kiváló lehetőség arra, hogy a gyermek megpróbáljon valamiféle tanulási stratégiát kialakítani magának. Haladóknak extrém nehézzé tehető a feladat, ha a 7 lapkát vissza is rakjuk a többi lapka közé és úgy keverjük össze. Így előbb ki is kell még válogatni a szükséges darabokat. Ne feledjük, hogy itt végig alapvetően a vizuális memória fog dolgozni!
Tipp2: Ha ez így még nagyon nehéz, könnyíthetünk rajta: miután a gyermek megtanulhatta a sorrendet, csak forduljon el egy pillanatra, addig mi valamit változtatunk a soron. Vagy helycsere történik, vagy pedig egy másik elem kerül be a pakliból a régi helyett. A gyermek feladata, hogy visszaállítsa az eredeti sort.
Tipp3: Ha inkább magunk készítenénk el a játékot, az is megoldható! Gyűjtsünk össze műanyag kupakokat és vegyünk tematikus matricákat (pl csak lovak, cicák, bohócok stb). Innentől kezdve ugyanúgy játszhatjuk az előbb felsorolt játékokat.
Huh! Mi van a garázsban? / Huh! Mi van a gardróbban?
Munkamemória fejlesztése. A játék nagy és kis kártyákból áll. A nagy kártyákon 8 elem van, ezek vagy a szekrény vagy a garázs tartalmát mutatják. A kis kártyákon ugyanezek az elemek szerepelnek, de egyesével. Minden játékos kap 5 db-ot a kis kártyákból, a nagyokat pedig középre tesszük úgy, hogy csak a legfelső látszódjon. Pár percig figyelmesen nézzük a nagy kártyát (ekkor a kicsiket még nem szabad felfordítani!). Ezután a nagyot lefordítjuk, és a kis kártyáinkról el kell dönteni, hogy melyik szerepelt a nagy kártyán és melyik nem. Amikre jól emlékeztünk, nálunk maradnak, a hibásak visszakerülnek a pakliba. Addig megy a játék, míg el nem fogy az összes kiskártya, és az nyer, aki többet össze tudott gyűjteni.
Ami miatt én még nagyon kedvelem ezt a játékot, az az, hogy a munkamemóriával kapcsolatos még egy területet fejleszt, ez pedig a „frissítés.” Ahhoz ugyanis, hogy valaki győzni tudjon ebben a játékban, nem elég ügyesen megjegyezni, hogy mik szerepelnek a nagy lapokon. Ennél sokkal nehezebb, amikor ezt tudatosan el kell felejteni, hogy az új, frissebb információk bejuthassanak a helyére. A játék igazi nehézsége épp az szokott lenni, amikor a sokadik kör után a gyerek már nem tudja, hogy a kezében tartott tárgyat mikor látta középen. Ebben a körben vagy még egy előzőben? Ez azért különösen nehéz, mert sok az átfedés. A nagy lapon mindig 8 elem található, de összesen 20 féle elem ismétlődik. Ezért a nagy kártyák tartalma sok hasonlóság van…
Tipp1: Ha tovább akarjuk nehezíteni, tehetünk bele nagyobb várakozási időt a nagy kártya lefordítása és a kiskártyák lerakása között. Minél tovább kell várni, annál nehezebb a feladat!
Tipp2: Itt is adhatjuk azt feladatnak, hogy a gyermek tanulja meg, mik és milyen sorrendben vannak a nagy kártyán. A kis kártyákból utána megkísérelhetik kirakni a megtanult sort.
Tipp3: Ebben a játékmódban most a nagy lapokra nem lesz szükség, csak a kis kártyapaklira. Minden tárgyból 2 darab kártya van. A paklit előzőleg én sorbarakom a célnak megfelelően. Az instrukció annyi, hogy ha egymás után kétszer ugyanaz a kártya jön, akkor rá kell csapni a kártyára. Egyszerre mindig csak 1 lap látható, ami már volt, azt lefordítom, és pár másodpercet várok a lefordítás és a következő lap bemutatása között. (Pl. csavarhúzó, slag, kanna, kanna, benzin, fogó, csavar, csavar, stb…).
Tipp4: Ha ez már stabilan megy, akkor jön az igazi nehezítés! Ez már valóban haladóknak szóló kihívás. Az instrukció annyiban változik, hogy akkor kell csapni, amikor az előző előttivel megegyező kártyát látja. Félkövérrel emeltem ki itt is, amikor csapni kell. Pl.: csavarhúzó, kanna, fogó, kanna, stb… . A játék kedvünk szerint szinte bármeddig nehezíthető…
Nénik a törülköző alatt
A játék egy újabb izgalmas variációja a memóriajátékoknak. Itt most nem párokat kell keresnünk, hanem a fodrásznál ücsörgő „törölközőbe csavart” nénik nevét vagy személyleírását kell megjegyeznünk. Természetesen, ha a nevüket kell megmondani, akkor a verbális memóriát fejlesztjük, ha személyleírást kérünk, akkor pedig a vizuális emlékezetet. Mielőtt egy kártyát felfordítunk, meg kell próbálni kitalálni, melyik néni van ott. Ha eltaláljuk, akkor felfordítva ott hagyjuk a kártyát, és magunkhoz veszünk egy jutalom édességlapkát. Ha nem sikerül eltalálni, akkor visszafordítjuk. Az nyer a végén, aki a legtöbb édességet gyűjtötte. Nehezíti a feladatot, hogy különféle színű törölközők vannak, és mi csak azok közül választhatunk, amilyen színűt a kockával dobtunk. Nem elég tehát figyelni és rögzíteni, hogy ki volt az adott kártya másik oldalán, hanem egészen addig meg is kell tudnunk tartani ezt az információt, amíg lehetőségünk nem nyílik a lap megfordítására. Így nem csak a figyelmet, hanem a memóriát is használnunk kell! Minél hosszabb idő telik el a felfordításig, annál nehezebb a feladat. Ezt a játékot azért kedvelem különösen, mert a szerencsének minimális szerepe van, ellentétben a klasszikus memóriajátékokkal.
Tipp1: Értelemszerűen, amíg nem volt minden kártya legalább egyszer felfordítva, addig a puszta szerencsénken múlik, hogy helyesen meg tudjuk-e tippelni, ki van a törölköző alatt. Ha ezt szeretnénk minimálisra csökkenteni, akkor én azt javaslom, hogy először fordítsuk meg az összes kártyát, és legyen 1 perc arra, hogy megpróbáljuk megjegyezni a néniket. Ezt követően indulhat a játék.
Tipp2: A játék a hosszú távú memóriát is megdolgoztatja, hiszen ha többször játsszunk vele, akkor előbb-utóbb észre fogjuk venni, hogy már nem kell minden néni képe alatt kibetűzni, hogy hívják, hanem egyszerűen emlékezni fogunk rá. Ha arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire kerültek át a nevek és az arcok a hosszú távú memóriába, akkor óra elején, még mielőtt nekifognánk ennek a társasnak, játékosan ki szoktam kérdezni a gyerekektől a nénik neveit. Ez úgy néz ki, hogy felmutatok egy néni úgy, hogy a nevét ne lehessen elolvasni. Aki előbb mondja helyesen, mi a néni neve, az kap egyet a játékban lévő édességlapkákból. A végén az összegyűjtött lapkák alapján eredményt hirdetünk. A legtöbb lapkát gyűjtő gyerek 2 db édességlapkát megtarthat, és felhasználhatja a játék során. A 2. helyezett 1 lapkát vihet magával. Plusz lapka helyett szerencsekártyára is beváltható a jutalom (a szerencsekártya azt jelenti, hogy bizonyos nénik megtalálásáért nem 1, hanem 2 édességlapkát választhat majd).
Hajók és kapitányok
Szintén memóriajáték, de fejleszti a vizuális észlelés és differenciálás területét is. A párok – a hajók és a kapitányuk – ugyanis nem egyformák, hanem hasonlóak! Bizonyos minták, színek, formák alapján beazonosíthatóak, például a hajó vitorlája és a kapitány ruhája azonos mintájú stb. Minden párnál azonos az ég színe és a tenger színe, valamint a hullámok formája. A párok megtalálása tehát akkor lehetséges, ha minél pontosabban meg tudjuk jegyezni, mi van a kártyákon, és fel tudjuk ismerni a visszatérő motívumokat. Verbális memóriához szintén nehezen köthető, így tudunk a vizuális memóriára fókuszálni.
Tipp1: ha a vizuális figyelmet szeretnénk fejleszteni, akkor játszhatjuk úgy kiteszünk középre egy hajót vagy 1 kapitányt. Az összes többi kártyát egy lefordított pakliba rakjuk és egyesével felfordítjuk. Amikor az eredetileg középre rakott kártya párja bukkan elő, rá kell csapni a kártyára. Aki előbb csapott, az viheti magával a párt, és az győz, aki többet gyűjtött.
Tipp2: Tovább tudjuk nehezíteni, ha egyszerre 2 vagy akár 3 lap is van középen, amiknek keresni kell a párját. Hibás válaszért vehetünk vissza a már megnyert kártyák közül, ha nagyon szigorúan akarjuk játszani, és egyúttal az impulzusgátlást is erősíthetjük. A lapok visszavétele akkor is szóba jöhet, ha a gyerekek rájönnek, hogy nincs vesztenivalójuk azzal, hogy folyamatosan csapnak.
Jó szórakozást!
Nincs előre meghatározott forgatókönyvem a bemutatkozásra, néhány alapvető fontosságú szakmai szemponttól eltekintve a kliens igényei és szükségletei mentén alakul a helyzet. A kapcsolatfelvétel történhet telefonon, közvetlenül engem megkeresve, emailben, vagy a rendelőn keresztül. Utóbbi esetben az első kapcsolatom a klienssel az első interjúval egybeesik. Telefonos vagy emailes közvetlen megkeresés esetén már a bejelentkezés során felmerülhetnek eltérő szempontok. Felnőttek és gyerekek esetén egyaránt előfordul, hogy a kliensnek konkrét kérdései, igényei vannak egy módszert illetően. Ilyen esetben erről is beszélünk. Másoknak nincsenek határozott elképzeléseik a segítségnyújtás módját illetően. Ebben az esetben ez a téma a szerződéskötés során merül föl. Vannak kliensek, akik számára rendkívül nehéz megtenni az első lépést, ők többnyire az emailes megkeresést választják. Velük az első találkozást gyakran több email váltás előzi meg. Ilyenkor bíztatom a leendő klienseket, hogy a rendelő honlapján „nézzenek meg maguknak” annak érdekében, hogy biztonságérzetük, bizalmuk fokozódhasson, legyenek támpontjaik, kapaszkodóik az induláshoz. Fontos ugyanakkor, hogy a kapcsolatfelvétel során még nem térünk rá a probléma körbejárására, bármennyire is sürgető a kliens számára, hogy kérdéseire válaszokat kapjon, ez csak az első interjú során kezdődik meg.
Egy-egy új kliens számomra mindig egy hihetetlenül izgalmas közös út lehetőségét hordozza magában. Minden kliens által magam is folyamatosan gazdagodom, fejlődök. Gyerekek esetében a mai napig minden egyes alkalommal bámulattal figyelem bontakozó személyiségüket, és azt, ahogy a játékok és mesék szimbólumai segítségével képesek megmutatni, és megoldani problémáikat.
Emellett minden olyan embert mélyen tisztelek, aki képes pszichológus segítségét igénybe venni nehézségei megoldásához, mert tudom, mennyire nehéz egy idegen ember előtt megnyílni, problémáinkat, nehézségeinket feltárni, vagy gyengeségeinket felvállalni. Ezért igyekszem mindig hangsúlyozni, az, hogy itt vannak a rendelőben és beszélgetünk, azt jelenti, megtették az első, és egyik legnehezebb lépést, és az egyetlent, amiben még egyedül voltak. Onnantól már együtt haladunk az úton, aminek lehetnek ugyan rendkívül nehéz szakaszai, de ezeket már nem kell egyedül menetelniük.
Gyerekterápiák során bár az elsődleges kliens a gyerek, mégis a szülő ugyanolyan fontosságú a folyamat során. A szülőkkel való közös munka, szövetség kialakítása nélkül nem lehetséges hatékony segítség biztosítása gyermekek számára. Ezért rendkívül nagy hangsúlyt fektetek a szülőkkel való kapcsolat kialakítására, a rendszeres, de nem mereven, hanem szükség szerint meghatározott szülőkonzultációkra. Számos esetben bár a kiinduló helyzetben a gyerek a kliens, mégis azt ismerjük fel, hogy a szülő szülői szerepében való megerősítése lehet a leghatékonyabb megoldás, így végül a szülő jár rendszeres konzultációra.
Az első interjú, ami lehet akár 2-3 alkalom is, általánosságban megfogalmazva azt a célt szolgálja, hogy a pszichológus és a páciens közösen, egymással kölcsönhatásban és együttműködve körbe tudja járni, majd meg tudja fogalmazni, mi az a probléma, aminek mélyebb megértésére, megoldására vállalkoznak együtt. Kicsit személyesebben tekintve részemről ez egy olyan szakasz, amely során maximális figyelmemmel, teljes odafordulásommal, minden érzékszervemmel, minden „idegszálammal” a páciensre koncentrálva igyekszem őt és a problémáját minél mélyebben megérteni, vagy még inkább megérezni, szinte belehelyezkedve az ő életébe, helyzetébe. Ez egy olyan helyzet, állapot, amelyben a külvilágot és minden egyebet teljesen kizárok, és csak a pácienstől érkező jeleket fogadom be.
Gyerekek és felnőttek esetében jelentős az eltérés, hiszen gyerekterápiáknál az első néhány alkalom a szülővel való találkozást jelenti, így ekkor a gyermeket még csak közvetetten ismerem meg, vele csak ezután találkozom. A gyermek életkorától függően kisebbek esetén a velük való első interjú is játékot jelent, a problémáik verbális megfogalmazása kevésbé jellemző. Nagyobbak esetén természetesen az első találkozás, és a probléma meghatározásának módja egyre hasonlóbbá válik a felnőttekéhez. Kamaszok esetében többnyire azt javaslom, hogy az első találkozás történjen a szülők és a gyermek együttes jelenlétével, a problémát mindannyian együtt igyekszünk megfogalmazhatóvá tenni.
Az elsődleges cél mindig azoknak a belső erőforrásoknak a megtalálása a páciensben, melyekre építkezhetünk, amikre támaszkodva a közös munka elindulhat. Úgy gondolom, mindenki rendelkezik ilyen erőforrásokkal, még akkor is, ha éppen olyan élethelyzetben, krízisben van, vagy olyan trauma érte, amiben úgy érzi, a nehézségek megoldása meghaladja a képességeit, vagy nem lát lehetséges kiutat. Ezt a meggyőződésemet igyekszem közvetíteni klienseim számára is. Ahhoz persze, hogy ez lehetővé váljon, azaz bízzanak bennem, képesek legyenek feltárni életüket és nehézségeiket, mindenekelőtt egy biztonságot nyújtó, bizalomteli kapcsolat kialakítása szükséges. Ezt a kapcsolatot jellemzi egyrészt a kiszámíthatóság, azaz a találkozásaink lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban és helyiségben zajlanak, kimaradó alkalmak, vagy szükség esetén igyekszem plusz időpontot biztosítani. A maximális titoktartás is fontos feltétele a bizalom kialakulásának, így fontosnak tartom, hogy ne csak tudja, de érezze is ezt a kliens. Ez persze gyerekek – főként kamaszok –esetében bonyolultabb kérdés, itt a szülők gyakran tudni szeretnék, mi hangzott el, mi történt az ülések során. Ilyen esetekben arra törekszem, hogy a szülővel és a gyermekkel együtt egy konszenzus jöjjön létre, ami mindenki számára megfelel, például a kamasz maga mondja el szüleinek, amit elmondhatónak érez, akár a jelenlétemben, ha az segít, akár anélkül.
Ha mindez megvan, tehát kialakult a bizalomteli kapcsolat, és az erőforrások is felszínre bukkannak, a közös munka egy hangsúlyos része már el is van végezve. Persze itt még nincs vége a folyamatnak, ekkor kezdődik az a szakasz, ahol az erőforrások mobilizálásán keresztül abban segítem a klienseket, hogy megértsék, mi vezetett a problémák kialakulásához, majd megtalálják a megoldásokat.
Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom, így mindkét problémakörrel fordulnak hozzám. Felnőttek esetében gyakoriak az életszakasz váltásokhoz kapcsolódó nehézségek, az úgynevezett kapunyitási pánik, ehhez kapcsolódóan a házastárs/pár szerephez való alkalmazkodás problémái, a gyermekvállalás és a szülőszerep terén jelentkező gondok. Az életközépi válság témakörébe tartozó problémák is sokszor megjelennek. Egyre jellemzőbbé válnak a teljesítményhez, munkához, munkahelyhez köthetően megjelenő szorongások, pánik tünetek, depresszió, és más társuló problémák, illetve a különböző szerepeknek való egyidejű megfelelésből fakadó problémák.
Felnőtt pácienseim közül sokan kifejezetten adott módszert keresnek, így gyakran fordulnak hozzám azért, mert KIP segítségével szeretnék megérteni és megoldani elakadásaikat. Jelenleg képződöm a TFP (áttétel fókuszú pszichoterápia) módszerében, mely a személyiség mélyebb rétegeit érintő problémák feltárására (többek között gyerekkori traumák), és ezáltal a személyiség struktúrájában egy hatékonyabb egyensúlyi állapot elérésének elősegítésére alkalmas. Ennek a módszernek az alkalmazásához olyan páciensek jelentkeznek hozzám, akik vállalják az ülések videóra történő rögzítését, ami a hatékonyabb segítségnyújtást szolgálja az intenzív szupervíziós támogatás igénybevétele által.
Gyerekekkel kapcsolatos problémák között leggyakoribbak az óvoda, iskolakezdés környékén jelentkező nehézségek, a szorongásos tünetek, esetleg túlzott impulzivitás, agresszió, tanulási nehézségek, beilleszkedési gondok. Nagyobbak, különösen kamaszok esetén felmerülnek a baráti és párkapcsolatok problémái, a pályaválasztás kérdése, gyakoriak a depresszív tünetek, és megjelennek a szülőkkel való kapcsolat nehézségei, konfliktusai, a leválás tematikája.
A gyereket és a felnőttet együttesen érintő problémák a csecsemőkori regulációs zavarok formájában (evési, etetési, alvási, megnyugtathatósági, stb) jelennek meg, ezekkel kapcsolatos nehézségek egyre sűrűbben fordulnak elő. Ilyenkor a szülővel külön, valamint az anyával és babával együttesen is foglalkozom. Ilyenkor annak igyekszünk a végére járni, a problémák a baba valamilyen fejlődési eltérésében rejlenek-e, vagy az anya esetleges gyereknevelési bizonytalanságai, aggodalmai talaján alakultak-e ki, esetleg a szülő és a baba működésének olyan eltérései okozzák-e, amiben nehezebb az összhang kialakítása, vagy ezen tényezők valamilyen kombinációjával állunk-e szemben.
A szülői szerep jelenlegi társadalmunkban egyre nehezebbé válik, így a pszichológiai munka, és segítségnyújtás szempontjából kiemelten fontosnak tartom. Azt gondolom, a szülő a gyereke legjobb ismerője, így ő tud a legjobb segítője is lenni a fejlődés során, ám a mostani társadalmi jellegzetességek olyan közeget teremtenek, ahol ennek felismerése, kibontakozása és megélése egyre nehezebbé válik. Egyrészt a gyermekről alkotott kép a történelem folyamán óriási változásokon ment át. Ez a változás a mai napig zajlik, üteme egyre gyorsul. Így egyik generációtól a másikig is hatalmas változás következik be, ezért az előző generációktól, a szülő saját szüleitől való tanulás egyre kevésbé lehetséges, hiszen egy generáció felnövekvése során is felülír a tudomány számos megállapítást a gyermeknevelésre, a gyermek fejlődésére vonatkozóan. Nem tudunk hát igazán tanulni felmenőinktől arról, hogyan legyünk szülők. Emellett a család fogalma, a család struktúrájáról alkotott kép is folyamatosan, és egyre gyorsabban változik. Sőt, nem csak a család fogalma, hanem gyakorlati működésének lehetőségei is egészen mások ma, mint korábban. Így ami megvalósítható volt 40 éve, az most nem az, ami norma vagy elvárás volt korábban, az már nem az. Vagy épp fordítva, ami régen kirívó, vagy átlagtól eltérő volt, az most általános és hétköznapi.
Ugyanígy a szülőség (anyaság, apaság) fogalma, a velük kapcsolatos elvárások is nagyban megváltoztak, változnak továbbra is. Míg néhány évtizede alig lehetett gyermekét pelenkázó, fürdető apákkal találkozni, ma egyre gyakoribbá válik, hogy az apák kiveszik részüket a babák gondozásában. A nők számára pedig egyre nagyobb hangsúlyt kap a hivatás, karrier a család és háztartás mellett. Ezekhez a változásokhoz való alkalmazkodás rendkívül nehéz megfelelő minták, az idősebbektől kapott útmutatások hiányában.
Hozzá kell tenni, hogy a felmenők mindennapokban, gyakorlatban nyújtott segítségére is kevésbé támaszkodhatunk a társadalmi változások következtében. A többgenerációs háztartások egyre ritkulnak, a nagyszülők gyakran távol élnek, maguk is dolgoznak, vagy éppen túl öregek már ahhoz, hogy hatékony segítséget nyújthassanak.
Mindezek mellett míg az eredeti család, a felmenők támogatására, jelenlétére egyre kevésbé támaszkodhatnak a gyermeket tervezők, vagy újdonsült szülők, addig a médiából hatalmas információdömping zúdul rájuk a gyermeknevelés kérdéseiben is. Ezek az információk azonban egyrészt kezelhetetlen mennyiségük, másrészt gyakran ellentmondásosságuk miatt, és nem személyre szabottságukból fakadóan alig hasznosíthatók. Gyakran sokkal inkább elbizonytalanítják a szülőket, mint megerősítik. Összegezve tehát azt gondolom a mai szülőknek nagy szükségük van segítségre a szülővé válás és a szülőség gyakorlása során.
Az önismeretet a pszichológus munkája legfontosabb alapkövének tekintem több okból. Egyrészt elengedhetetlen a magas fokú önismeret a pszichológiai segítségnyújtás során, hiszen a pszichológus a személyiségével dolgozik, így azt karban kell tartania, mint legfőbb munkaeszközét. Emellett azt gondolom, fontos saját bőrünkön megtapasztalni, milyen a kliens helyzete, milyen érzés felvenni a kapcsolatot egy idegen szakemberrel, milyen a problémáinkról beszélni, stb, tehát általában milyen az ő bőrében lenni ahhoz, hogy a lehető legmélyebben át tudjam érezni a helyzetét, empátiám ne csupán tanulmányaimból fakadjon, hanem személyes tapasztalaton is alapuljon.
Az önismeret ugyanakkor egy-egy módszer elsajátításának részét is képezi, melynek során a módszerrel először a gyakorlatban találkozunk, annak működését, hatását saját magunkon tapasztalva ismerjük meg elsőként. Mivel több módszerben képződtem, képződöm, számos különböző módszerspecifikus önismereti munka áll mögöttem. Ezekből kiemelném a Raffai Jenőnél folytatott kapcsolatanalízist, ami jelenlegi szakmai szemléletemet és személyes működésemet nagyban meghatározza. Érdeklődésem egyik fókuszát jelenleg az a fajta terápiás munka jelenti, ahol „még” a felnőttel (szülő), és egy egyben „már” a gyerekkel foglalkozom. Eddigi szakmai tapasztalataim és ismereteim által egyre erősödött bennem a gondolat, hogy gyerekeknek is a felnőtteken keresztül lehet leginkább segíteni számos esetben. Egyrészt azáltal, hogy még mielőtt valaki szülővé válna, a szülőséggel kapcsolatos problémái megoldódjanak, félelmei, aggodalma csökkenjen, összességében kialakuljon és megerősödjön szülői szerepe. Így hatékony segítség nyújtható, mely egyben preventív funkciót is betölt, hiszen ha egy leendő anya – vagy akár apa – még mielőtt gyermeke születne, megoldja számos nehézségét, könnyebbé válik a születendő gyermek nevelése, a vele való kapcsolat kialakítása, és sokszor maga a fogantatás, születés is. Ugyanígy, ha egy szülő csecsemője gondozása, nevelése során keres szakmai segítséget, akkor az esetleges problémák már a csírájukban kezelhetőkké válnak, így megelőzhetik számos, sokkal komolyabb probléma, tünet megjelenését akár a szülő, akár a gyermek részéről.
Módszerpsecifikus önismereteim és képzéseim közül a másik kettő, amit kiemelnék, a KIP (Katathym Imaginatív Képélmény), és a Metamorphoses Meseterápia. Minkét módszer középpontjában a szimbólumokkal való munka áll, mely egyrészt személyesen is közel áll hozzám, másrészt olyan módszereknek tekintem ezeket, melyek nagyban megkönnyítik a belső történéseinkhez való hozzáférést, az azokhoz kapcsolódó félelmeink áthidalását. Azért is sokat jelentenek számomra ezek a módszerek, mert mindkettő egyaránt alkalmazható gyermekek és felnőttek esetében – természetesen néhány technikai eltéréssel.
Pszichológus vagyok, aki többféle módszerről tanult már, amik közül kiemelem azt, ami itt és most releváns lehet. Felnőtt és gyerek esetében is (életkornak megfelelően) hangsúlyozom, hogy ez egy közös munka, amiben segítek megtalálni a számukra megfelelő megoldást problémájuk, elakadásuk rendezésében. Azt, amiben segítséget várnak tőlem mindig megfogalmaztatom velük, hiszen erre szerződünk.
Olyan egyéniségeknek tekintem őket, akik elakadtak valahol, vagy éppen mások azt gondolják róluk, hogy elakadtak, de akik birtokában vannak annak, hogy megtalálják adott életszakaszuk jó megoldását. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a belső önvaló megnyilvánulhasson, hogy tudják a hozzám fordulók, hogy ennek birtokában vannak, és hogy ez nem függ másoktól. Úgy tapasztalom, hogy saját magunkba vetett hit megtalálása és gondozása elsődleges a mentálhigiéné területén, korosztálytól függetlenül.
Annak ellenére, hogy klinikus vagyok, nem gondolkozom diagnózisokban. Fő irányvonalak vannak természetesen, de orientálódásnál ez nem több. Elsősorban az érdekel, hogy a “tünethordozó” mit gondol nehézségéről. Vajon kinek a problémájáról van szó? Az első interjún ezt is próbáljuk kideríteni.
Számomra az első interjú egy találkozás kezdete, ahol mindnyájan megpróbáljuk megérezni azt, hogy jó helyen vagyunk-e. Talán a kliens szempontjából rögtön érthető miről is lehet szó: együtt tud-e működni azzal az emberrel, akihez került, ki tud-e épülni a bizalom stb. De én a szakember szempontjából is ugyanilyen fontosnak tartom ezeket a kérdéseket.
Nagyon meghatározó számomra a nehézség, probléma genezise. Milyen minták, hitrendszerek tartják fenn az elakadást és mi ezeknek a funkciójuk? Természetesen nem több éves analízisről beszélek, de érzékenyen figyelve a másikat, ezek előkerülhetnek, akár az első interjúban is.
Ez számomra nagyon egyszerű: kezdjen el hinni saját magában, tisztelje és szeresse magát, mert ha ez megvan, akkor saját erőforrásait is birtokba veheti és senki nem állíthatja meg:)
Tanácsadásnál a fő hangsúly a “képes vagyok rá” és “mi módon, hogyan vagyok képes rá”-n van, terápiában már dolgozhatunk a “mi történik, ha mégsem sikerül” kérdésein.
Szívesen dolgozom szülőkkel-csecsemőkkel, kisgyerekekkel, de felnőttekkel is. Tapasztalatom, hogy gyereknevelés területén nagyon sok a bizonytalanság, a “józan ész” helyreállításában pedig számos sikert könyvelhetek el. Az eddigi munkáimból adódóan (mint például az iskolapszichológia) talán inkább a rövid, lényegretörő, megoldásközpontú tanácsadás az, amivel kapcsolatban többen keresnek legyen szó csecsemőgondozásról, óvodai konfliktusokról, vagy iskolai nehézségekről.
Az intézményeken keresztül sokan ismerték már meg a megoldásközpontú oldalam, ez biztosan közrejátszhat. Továbbá talán azért, mert én nem a “tutit” tudom, hanem azt érzem meg, hogy hogyan lehetne kivezetni a klienst a zsákutcából. Nem ijedek meg, ha valami “ nem jön be”, lehet új megoldásokat találni, közösen.
Nini 3 éves ivartalanított szuka, csoki labrador. Másfél éve terápiás kutya. Nagy rutinja van gyerek vonalon, mert 5 hónapos kora óta járt velem abba az általános iskolában, ahol 2017 januárjáig dolgoztam. Az ott zajló egyéni üléseken is szerephez jutott, ahogy azt a gyerek igényelte (de valahogy mindig igényelte:)). Gyógypedagógus kolléganővel SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekek egyéni fejlesztésében is részt vett. Az iskolában, alsó tagozaton logopédiai osztályok működnek, itt csoportos (3-4 fő) fejlesztésben vettünk részt. Rendszeresen jártunk közösségfejlesztő és önismetet fejlesztő osztályfőnöki órákra. Szünetekben kint játszott a gyerekekkel és a tanárinak is állandó látogatója volt. Mondhatjuk, hogy együtt élt az iskolával, pedagógusok és gyerekek egyaránt keresték társaságát, töltődtek általa. (A képeken látható másik, fekete óriás uszkár kutya Tréfa, aki egy éves és ő még tanuló kutya. A legközelebbi interjú alkalmával mutatkozik majd be.)
Mivel saját magunkkal dolgozunk, elengedhetetlen magunk karbantartása, és azt gondolom, ez nem egy olyan terület, amit egyszer rendbe raktam és akkor kész. Különböző életszakaszainkban más-más feladatot kell megoldanunk, ami új kérdéseket vett fel.
Saját önismereti munkám (és életkorom, élethelyzetem:) hozadéka, hogy tisztába vagyok erősségeimmel és gyengeségeimmel. Sokkal türelmesebb vagyok a hozzám fordulókhoz, mint korábban, jóleső érzéssel elfogadom, hogy mindenki csak saját ütemében tud haladni. Saját megélés okán hitelesen tudom közvetíteni azokat az alapértékeket, amiről már írtam.
Számomra a bemutatkozás a kapcsolatteremtés első lépése. A felnőtt kliensekkel meghatározzuk a segítségkérés mibenlétét és ehhez kapcsolódóan megbeszéljük mi történik, történhet egy ülésen, mivel és hogyan fogunk dolgozni. Néhány szóban elmondom ki vagyok, hol lehet „utánam járni” . Fontosnak tartom, hogy ha ismeretlenül, vagy valaki ajánlására megkeres valaki, legyen valami támpontja velem kapcsolatosan.
Gyerekek esetében elsőként mindig csak a szülőket várom, egy első interjúra, bemutatkozásra. Ezt követi a gyerekekkel való találkozás. Megtudakolom, tudja-e miért van itt. Miután fényt derítünk a helyzetre, elmesélem nekik, hogy a szüleikkel már találkoztam, ezért lesz néhány dolog, amit tudhatok róluk. Elmesélem mit is csinál egy pszichológus, és kitaláljuk, hogy együtt milyen tevékenységeket fogunk folytatni. Megbeszéljük mit jelent a titoktartás, de az is tudnia kell, hogy időről időre a szülőkkel is kapcsolatba kerülök.
A kamasznál kiemelten fontos, hogy értsék, amit beszélünk az köztünk marad, de cél lehet pl. egy konfliktuózus szülő-gyerek viszony csomóinak kibogozása.
A munkában számomra fontos a játékosság, ugyanakkor tapasztalatomból adódóan nagyon határozottan térek rá a nehezebb, komolyabb témákra is. A pszichodráma és a meseterápia is sokat segítenek abban, hogy a kettő közötti egyensúlyt fent lehessen tartani. Fontos, hogy nevetni is tudjunk, amikor arra van szükség és tudjam “tartani” klienseimet, amikor fájdalmasabb témák kerülnek átbeszélésre.
A sokféle képzettség – azért nem is olyan sokféle 🙂 Egyébként meg a módszerek megválasztásában, terápiás célok és eszközök összehangolásában segít. Bárki, aki hozzám fordul eljutott odáig, hogy valami szenvedést, nehézséget, problémát okoz a számára. Elakadt valahol, valamiben, elfogytak az erőforrásai. A cél a közös út megtalálása, a támogatás, a kisérés, az elveszettnek hitt kulcsok megtalálása. Mindebben a pszichodráma, a meseterápia és a pszichológia tanácsadással és klinikai (egészségügyi) munkával foglalkozó tudásanyaga is hasznos támpontokat adnak természetesen.
Az első interjú probléma-térkép felrajzolása. Gyermekek esetében először a szülők szemüvegén keresztül ismerem meg a leendő klienst. Fontos feltárni, hogy kinek, milyen súllyal esik latba a hozott problémája, nem beszélve arról, hogy valójában kié is a probléma.
Minden első találkozás egy “megfelelési-teszt” is. Az egymásról szerzett kölcsönös benymások alapján kiderül, hogy tudunk-e majd közösen dolgozni.
Nagyon fontos számomra, hogy alapvetően folyamatokban és nem diagnosztikus kritériumokban gondolkozom.
A diagnosztika érdekes kérdés: gyermekek estében a “közös játék, beszélgetés” része, hozzájárul a terápiás kapcsolat mélyüléséhez. Klasszikus értelemben, – ha valaki terápiára jelentkezik (kamasz, vagy felnőtt kliens), – a diagnosztikának a folyamatban van és lehet helye.
A hozzám forduló kliens számára megteremtődjön az elfogadó, biztonságot nyújtó légkör, amiben, illetve aminek segítségével megkezdődhet a gyógyuláshoz vezető út.
Úgy vettem észre, hogy az életszakaszaim hatással voltak arra, milyen problémák “találtak meg”. Sok éve a gyermekvédelmi munka után a nehezen kezelhető kamaszok, a családi traumák okozta nehézségek erősebben jelen voltak. A szülővé válásom a várandósságtól kezdve a gyermeknevelési gondok, testvérkapcsolatok, gyermeki és szülői szorongások felé fordította a figyelmemet.
Felnőtt kliensek esetében az önismereti igénytől az életválságokon, pátkapcsolati nehézségeken, keresztül a pszichoszomatikus problémákon át nagyon sokféle gonddal jelentkeznek be hozzám. A munkában töltött idő alatt pedig volt időm már mindegyik területben elmélyedni.
Imádom ezt a korosztályt – a kamaszkor maga a pszichodráma. A felnövekedés úvesztőjében jól el lehet kavarodni: testen kívül (baráti, családi és párkapcsolatok) és testen belüli (hormonok, sok alvás, külalak) eget rengető változásokon megy keresztül egy ember. Egyszer csak minden harc lesz, aztán két perc múlva már könnyed játék. A szülők és a fiatalok is értetlenül állnak egymás és önmaguk előtt.
Az önismereti munka mindig ad: szerepcsere ez, egy kicsit a hóhért akasztják… viccet félretéve az önismeret egyrészt egy lélekszervíz, másrész egy folyamatos tanulás a kliens- pszichológus viszony finomságairól. Az önsimeret persze különféle terápiás módszerek elsajátítást is szolgálja: ekkor mi magunk vagyunk a kisérleti alanyok – ki kell próbálni azt, amit a klienseken alkalmazunk, biztonsággal el kell sajátítanunk a módszert.
Elsősorban kutyás gyógypedagógusnak tartom magam, ez fontos része a szakmai identitásomnak. De a terápia kezdeti szakaszában azt hiszem a gyerekek számára leginkább csak a kutya gazdája vagyok. 🙂 A kutyán keresztül kapcsolódnak hozzám, rajta keresztül kezdek érdekes lenni én is a számukra, hiszen tőlem lehet megtudni, hogy Zsebitől milyen trükköket lehet kérni, hogy lehet vele akadálypályázni, vagy éppen sétálni.
A szülők számára fontosnak tartom, hogy a kutyásterapeutaként ugyan úgy pszichopedagógiai illetve a gyógypedagógiai feladatokat látom el, csak egy különleges társam is van a munkában. Fontos számomra a szülőkkel való kapcsolattartás, a szülőkonzultációk. Egyszerre vagyok tehát a gyerekek mellett a “Noémi, a kutya gazdája”, akivel egy biztonságos kapcsolatot tudnak kialakítani és akire számíthatnak a legádázabb körülmények között is, és másik oldalról egy szakmai segítő társa vagyok a szülőknek a gyermeki viselkedéssel, kommunikációval, értelmi képességekkel, vagy éppen a tanulással kapcsolatos kérdésekben.
Gyógypedagógushoz fordulni gyakran nem egyszerű. Általában akkor keresnek meg engem, hogy ha valami esemény vagy fejlemény azzal szembesíti a szülőt, hogy a gyermeke valamiben más, mint a többiek. Ezzel az érzéssel nem egyszerű megbirkózni. A legfontosabb, hogy elsősorban ne módszert, hanem szakembert keressenek. Olyat, akiben megbíznak, aki szimpatikus, akivel szívesen dolgoznak együtt, akár több éven keresztül is, hiszen a gyógypedagógiai terápiákban is nagyon fontos a szülőkkel való intenzív együttműködés.
A hozzám forduló kliensek az én számomra elsősorban gyerekek. Csak így egyszerűen, diagnózisok és címkék nélkül. Gyerekek, akik szeretetre, elfogadásra és sok játékra vágynak, és akiknek megfelelő keretekre van szükségük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a világban.
Minden új gyermek esetében a szülőkkel való egyeztetéssel kezdek, ez nagyon fontos a számomra. Egyrészt, mert így pontos képet kaphatok arról, hogy milyen környezetben él a gyermek, mik az erősségei, gyengeségei, és ezek hogyan hatnak a család egészére. Továbbá azt gondolom, hogy a szülőkkel való szoros együttműködés nélkül nem tudok hatékonyan segíteni a gyermeknek, ezért fontos a bizalmi kapcsolat megalapozása, kiépítése a szülőkkel is.
Ezt követi az gyermekkel való első szakasz. Klasszikus értelemben véve nem diagnosztizálok. A legtöbb esetben amúgy is eleve diagnózissal érkezik hozzám a gyerkőc, de ha mégsem vagy esetleg kétségeim vannak, akkor továbbküldöm vizsgálatra. Nekem nem az a lényeg, hogy milyen nevet tudunk adni a gyermek problémájának, sokkal inkább maga a gyerek lelke számít és az, hogy ő hogy van ezekkel a nehézségeivel, illetve elsősorban saját magával és a közvetlen környezetével.
Ha meg kell fogalmazni, mi az első szakasz célja, akkor ezt egyszerűen meg tudom tenni: egy biztonságos kötődésen alapuló bizalmi kapcsolat kialakítása. Ennél fontosabb szerintem nincs ahhoz, hogy a terápia sikeres lehessen. Amíg nincs ilyen kapcsolat a gyerek és a szakember között, addig nincs értelme bármi másba belefogni, hiszen mindennek ez az alapja. Ezért aztán minden erőmmel azon vagyok, hogy megteremtsem a gyermek számára azt a biztonságos, elfogadó közeget, amiben lehetővé válik számára ez a fajta kapcsolódás. Megpróbálom számára is érthető módon kifejezni, hogy nekem ő így, ebben az állapotában is egy szerethető, elfogadható ember, akivel jó együtt lenni, akit hétről hétre visszavárok. Erősítem, támogatom, biztatom, építem az önbecsülését, sikerélményhez juttatom és próbálom minél inkább mozgósítani a belső erőforrásait, amikre nagy szükségünk lesz a későbbiek során.
Nagyon nagy általánosságban megfogalmazva azt, hogy a gyermek rendben legyen önmagával és a közvetlen környezetével. Szeretném, hogy a benne rejlő erőforrásokat tudja mozgósítani, a benne lévő potenciálokat ki tudja aknázni, és tanulja meg kezelni / kompenzálni a gyengeségeit oly módon, hogy ez már se őt, se a környezetét ne zavarja. Legyen biztos tudása arról, hogy mire képes, mi mindenért lehet büszke saját magára, és képes legyen elviselni a kudarcokat is, mert ezek természetes részei az életnek. A hozzám érkező gyerekek legtöbbször korlátokkal küzdenek. Legyen szó akár csökkent figyelmi kapacitásról, akár az önszabályozás nehezítettségéről, vagy éppen a szociális készségek éretlenségéről. Gyakran kapják azt az üzenetet a világtól, hogy ők nem elég jók, idegesítőek vagy akár buták. Egyrészről fontos, hogy amennyire csak lehet segítsem őket abban, hogy fejlődni tudjanak ezeken a területeken és a lehetőségekhez mérten csökkenjen a hiányosságok mértéke. Ugyanakkor legalább ilyen fontos megmutatni nekik, hogy az értékük, szerethetőségük, “jóságuk” nem csak ennek a néhány mutatónak a függvénye, és hogy számtalan más erősségük, értékes tulajdonságuk lehet még ezektől függetlenül is.
A kutyás terápia miatt leginkább autista és hiperaktív gyerekek jelentkeznek, de értelmi fogyatékosság vagy részképesség zavarok miatt is szoktak keresni. A szorongós kicsiknek is sokat tud segíteni ez a fajta terápia, illetve az önbizalom, énhatékonyság érzés kialakítására is nagyon hasznos. Ezeken felül minden olyan esetben hasznos lehet, amikor a gyermek nehezen kapcsolódik, nehezen alakít ki kötődést, akár kiegészítő terápiaként is.
A kutyás terápia mellett számítógépes programot (CogniPlus) is használok, ami kifejezetten a figyelem, memória, impulzusgátlás fejlesztésében segít. Ennek a célcsoportja jelenleg itthon leginkább az iskolás korosztály, különösen a figyelmi és impulzuskontroll problémák esetében, illetve közvetett módon a tanulási nehézségek kezelésében is hasznos lehet (amennyiben a tünetek hátterében feltételezhetően a figyelem problémái állnak). (Külföldön felnőtteket is fejlesztenek CogniPlussal.)
Szerintem a gyógypedagógusok számára ugyanolyan fontos a saját önismeret, mint a pszichológusoknak. Egészen egyszerűen azért, mert minden segítő szakembernek az elsődleges “munkaeszköze” a saját személyisége. A gyerekek nem egy bizonyos módszertől lesznek jobban, hanem a kapcsolat ereje az, ami őket előre tudja mozdítani. De ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatot létre tudjunk hozni, elsődleges fontosságú, hogy a gyerekre rá tudjunk hangolódni, és tudjunk adni neki pozitív érzéseket, erőforrásokat. A ráhangolódáshoz az kell, hogy a saját problémáimon ne ott rágódjak, hanem tudjam azokat a helyükön kezelni.
Ahhoz pedig, hogy adni tudjak, először magamat kell feltöltenem. Egy kiégett, lemerült segítő semmit nem fog tudni adni, hiszen egy idő után már nincs miből. Újra és újra fel kell tölteni magunkat, meg kell újulni, hogy legyen mit adni a következő 50 percben is.
Arról nem is beszélve, hogy ez a munka lelkileg nagyon sok erőt követel meg a segítőtől is. A szülők gyakran kétségbeesve, kimerülve érkeznek meg a terápiába. Fontos, hogy a terapeuta tudja őket is támogatni és meg tudja őket tartani (“holding funkció”) a kritikus időszakokban, éreztetve velük, hogy nincsenek egyedül a küzdelemben.
Az interjút Veress Anna készítette.
