Balansz Egészségfejlesztő Központ
1024 Budapest, Kút utca 3.
Telefonszám
+36 30 308 6379
Email
info@balanszek.hu
Terápiás kutya egy kisfiúval

Autizmus és kutyás terápia a gyakorlatban (I. rész)

A legtöbb ember összekapcsolja a kutyás terápia és az autizmus fogalmait, mégis kevesen tudják, pontosan miben tudnak a kutyák vagy más állatok segíteni az autizmussal élőknek. Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy segítsen kicsit tisztábbá tenni ezt a képet. Azt fogom bemutatni, hogy milyen problémák megoldásában és főleg hogy miként tudunk segíteni a négylábúak segítségével. Mindezt a teljesség igénye nélkül teszem, hiszen lehetetlen lenne minden problémát és megoldási lehetőséget részletesen kifejteni.

Munkatársunk, Pieke Noémi gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta írása

Ez egy cikksorozat első része, a szerepváltással kapcsolatos helyzetekről és gyakorlatokról szól

A Balansz Egészségfejlesztő Központban a cikk szerzője, Pieke Noémi illetve Menyhért Szilvia és Artai Monika foglalkoznak autizmussal illetve Asperger-szindrómával élő gyerekekkel és szüleikkel. Havonta egy péntek estén szülőklubot is tartunk a témákban.

 

Megérteni mások gondolatait

Jellemző az autizmussal élő emberekre, hogy komoly nehézségeik vannak a mentalizációval. A mentalizáció azt jelenti, hogy meg tudjuk érteni mások gondolatait, érzéseit, elképzeléseit, szándékait. Nem pusztán abból, amit mondanak, hanem a testbeszédből, az arckifejezésből is.

Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, sok előfeltételt kell teljesítenünk fejlődésünk során.  Például tudatában kell lennünk annak, hogy a másik fél egyáltalán létezik és hogy az ő létezése, működése hatással lehet a miénkre, tehát fontos információforrás számunkra. Azt is értenünk kell, hogy a másik ember gondolatai, érzései a mieinktől eltérőek lehetnek. Illetve természetesen tudnunk kell, hogy egyáltalán milyen érzések léteznek, és képesnek kell lennünk ezek felismerésére, differenciálására először önmagunkban, később másokban is.

Ahhoz, hogy az autizmussal élő gyermekeket minél közelebb juttathassuk ezekhez a mentalizációs készségekhez, elsőként két fejlesztési területtel kell párhuzamosan dolgoznunk: a szerepváltásokkal és az érzelmi neveléssel. Jelen cikkben a szerepváltások tanítását és gyakoroltatását fogjuk részletesen tárgyalni. Mivel én alapvetően ép értelmű autizmussal élő gyermekekkel dolgozom, ezek a gyakorlatok nálunk inkább a kicsiket, az ovisokat érintik.

 

Szerepváltások

A szerepváltás megértése ugyanazon a folyamaton alapul, mint maga a mentalizáció.  Ahhoz, hogy például egy játék során képesek legyünk a szerepváltásokra, tudatában kell lennünk annak, hogy a másik fél is fontos része a játéknak, ráadásul annyira fontos része, hogy az nélküle nem is lenne ugyanaz. El kell tudnunk dönteni azt is, mikor következünk mi, és mikor kell türelmesen várnunk. Figyelnünk kell a többiek tevékenységét, lépéseit is, mert ennek megfelelően kell alakítanunk a saját lépéseinket. Fontos lehet blöffölni is vagy például félrevezető nonverbális jelzéseket adni annak érdekében, hogy a másik játékost összezavarjuk.

Persze nem csak a játékokban gyakoroljuk a szerepváltást, hanem a mindennapok során a párbeszédek közben is. Folyamatosan finom jeleket küldünk és fogadunk, ezekből olvassuk ki, mikor fejezte be a másik a mondandóját és mikor kerül ránk a sor. Jó esetben azon is eltöprengünk, hogyan hat a másikra, amit mondunk vagy teszünk. Ez a fajta társas kommunikációs képesség a neurotipikus gyermekeknél nagyon gyorsan kifejlődik, az autizmussal élő gyermekek azonban segítségre szorulnak a megértésében.

 

Gyakorlatok

A szerepváltás többek között az alább ismertetett egyszerű terápiás feladatokban jelenik meg komplex módon.

Labdázás

A gyermek eldobja a labdát, a kutya visszahozza, a folyamatot pedig végig narráljuk. Ha ez szépen megy, és a gyermek a helyén maradva meg tudja várni, amíg a kutya visszaér a labdával, akkor mi is beállhatunk labdázni. „Először te dobsz, aztán én.” Egymást váltva dobjuk a labdát a kutyának, szintén végig narrálva a folyamatot.

A feladat az impulzusgátlást is erősítheti azáltal, hogy a gyereknek a szőnyegen ülve meg kell várnia, amíg a kutya visszaér. Természetesen ha ez eleinte még túl nagy nehézséget jelent neki, akkor ettől eltekinthetünk és fokozatosan is bevezethetjük.

Ezeken túl ez az igen egyszerű játék a szóbeli kommunikáció gyakoroltatására is alkalmas. Megtaníthatjuk a gyereknek, hogy ahelyett, hogy megpróbálja kiszedni a labdát a kutya szájából, egyszerűen kérheti is tőle: „Kérem a labdát!.”. Ezáltal még kényelmesebben megkaphatja amit szeretne, ráadásul a keze sem lesz nyálas.

Alagúton átbújás

 „Először bújj át te az alagúton, utána pedig a kutyus is átbújik! Egyszer te, egyszer ő.” A szerepváltások gyakoroltatásán kívül ez a játék szintén jó lehet a verbalitás erősítésére illetve annak a tudatosítására is, hogy a másik fél csak akkor érti meg, hogy mire vágyom, ha kifejezem.  Gyakran előfordul ugyanis, hogy a gyerek váratlanul úgy dönt, hogy az „egyszer én, egyszer te” rendszer helyett hadd menjen most néhányszor csak ő egyedül, vagy épp másszon egymás után többször csak a kutya. A szándékukat eleinte nem közlik előre, csak sírni vagy éppen csapkodni, dühöngeni kezdenek. Ilyenkor nagyon fontos megértetni velük, hogy mi is történt most bennük, mi a valódi bajuk, és megmutatni, hogy erre mi a megoldás. Megtanítjuk nekik, hogy ha azt akarják, hogy a kutyus ne menjen be az alagútba, csak mondják, hogy „ül, marad!”, ha pedig ismét szeretnék átbújtatni a kutyust, akkor mondják, hogy „alagút!”.

A kutya elfárad

Természetesen számtalan olyan helyzet van a foglalkozáson, ami nem előre megtervezett, és nem is mondanám feladatnak, inkább csak hozza az élet. Ilyen például, amikor a kutya elfárad. Nagyon fontos, hogy minden adandó alkalommal nevezzük meg az érzést, állapotot, amit a gyermeken, a kutyán vagy éppen magunkon tapasztalunk. Ha a kutya elfáradt, mondhatjuk, hogy „Zsebi most úgy látszik elfáradt, le is dőlt egy kicsit pihenni. Neki most már nincs kedve labdázni. Látom, Bendegúz, hogy Te még nem fáradtál el. Én sem fáradtam el, úgyhogy mi ketten játszhatunk tovább, Zsebi viszont most pihenni szeretne.” Nagyon fontos, hogy az ilyen és ehhez hasonló állapotokat a gyermeknek el kell fogadnia. Ez így életszerű: ha valakinek, akár egy kortársának, akár egy felnőttnek nincs kedve már játszani, akkor azt is meg kell majd értenie.

Ilyenkor gyógypedagógusként abban segítünk a gyermeknek, hogy megtanítjuk arra, hogy egy ilyen érzéssel, helyzettel mit lehet kezdeni. Lehet ettől dühös vagy szomorú, mi mindvégig mellette állunk, és végigkísérjük ezen az érzelmi hullámvasúton, de nem tehetünk úgy, mintha a másik fél érzései figyelmen kívül hagyhatóak lennének. A rugalmas viselkedésszervezés nehézség az autizmusban, a kutya elfáradását és az ehhez hasonló helyzeteket tehát felfoghatjuk akár úgy is, mint kiváló lehetőségeket a fejlődésre.

Szomjas a kutya?

Mások eltérő állapotainak a tudatosítására kiváló lehet az éhség és a szomjúság felhasználása is. Például, ha egy gyermek vizet kér tőlem a foglalkozáson, akkor miután ő ivott, fel szoktam vetni, hogy kérdezzük meg a kutyát is, hátha ő is szomjas. Teszünk ki neki tálba vizet, és várjuk, hogy fog-e inni. Ha igen, akkor megállapíthatjuk, hogy „Úgy látszik, most mind a ketten egyszerre szomjaztatok meg.”, vagy éppen azt, hogy „Úgy látszik, hogy Bendegúz Te most szomjas voltál, Zsebi viszont most nem volt szomjas.” Ezek az egyszerű megállapítások, összehasonlítások az egész foglalkozást átszövik, és elősegítik, hogy a gyermek megértse, hogy a másik félnek lehetnek az övétől eltérő vágyai, szándékai, szükségletei, érzései, és a társas kapcsolatok során ezt is figyelembe kell vennie.

Emellett azt is össze lehet hasonlítani, hogy ki mit szeret enni. Lehet összevágott, különféle finomságokat kóstoltatni a gyermekkel és a kutyával, és megállapítani, mi az, ami ízlik, és mi az, ami nem ízlik nekik.

Bújócska

A gyerekek nagy kedvence, sok nevetést és meglepetést tartogat a számukra. A feladat egyszerű: vagy a gyerek bújik el és kutya keresi meg, vagy a kutya bújik el és a gyerek keresi meg. Ez a váltott szerep szintén a szerepváltások gyakoroltatását célozza, a játék azonban tartogat még más előnyöket is. Ahhoz ugyanis, hogy jól el tudjak bújni, tudnom kell, hogy a másik mit fog látni, amikor belép a szobába, nem elég, ha én nem látom a másikat, neki sem szabad engem meglátnia.

Néhány hét után nagyon ügyesen meg tudják tanulni a gyerekek, hova érdemes elbújni, hogy a kutyusnak tényleg keresnie kelljen őket. Ha már erre a szintre jutottak, még az impulzusgátlással kell megküzdeniük, nehogy nagy izgalmukban a csendes várakozás helyett előugorjanak a helyükről megmutatva magukat.  

Amikor a kutya bújik el, tudni kell egy kicsit a másik fejével gondolkodni. Egyáltalán hova férhet be a kutya? (Pl. a fiókokban felesleges keresni a labradort.) Az is a másik fejével való gondolkodás része, hogy hiába találtam egy szuper búvóhelyet, ha mindig ugyanoda bújok, akkor a másik tudni fogja, hogy hol vagyok, akkor is, ha nem lát. A haladó szint, amikor a gyermek már direkt megpróbálja „félrevezetni ellenfelét”, például egy résnyire nyitva hagyott szekrényajtóval, hogy „azt higgye a kutya, hogy a bújáskor maradt nyitva.” A játék további előnye, hogy kitartónak is kell lenni, és addig keresni a búvóhelyet, amíg meg nem találjuk. 

Cicázás

A kutyával való „cicázás” szintén nagy kedvenc. Ilyenkor a földön ülünk egymással szemben a gyerkőccel, illetve gyakran a szülők is velünk tartanak.Úgy kell egymásnak gurítani a labdát, hogy a kutya lehetőleg ne szerezze meg. Itt a szerepváltáson túl már bejön a „blöffölés” is, ami a siker záloga lehet ebben a szituációban. A „blöffölés” jelen helyzetben azt jelenti, hogy úgy csinálok, mint jobbra gurítanám a labdát, de amikor a kutya jobbra lendül, én megváltoztatom a gurítás irányát, és valójában balra fogom gurítani.

Utánzás

Azokkal a gyerekekkel, akik élvezik a kutya simogatását, és maguk is szeretik az érintést, gyakran játszom olyat, hogy amit ő csinál a kutyával, én is azt csinálom vele. Tehát ha ő a kutya hónalját csiklandozza, akkor én az ő hónalját fogom csikizni. Ha a hátát paskolgatja, én is meg fogom paskolgatni az ő hátát. Fontos, hogy a mozdulatot minden részletében a lehető legpontosabban próbáljam meg leutánozni. Ha ez megtörtént, akkor meg lehet vizsgálni, hogy ugyanaz az érintés milyen érzést kelt a kutyában, és milyet a gyerkőcben. Biztosan lesznek olyan érintések, amik egyiküknek sem esnek jól, és lesznek olyanok is, amik mindkettőjüknek, illetve olyanok, amik csak az egyiküknek.

Ezzel a játékkal egyrészt megerősítjük a gyermekben azt a tényt, hogy a másik fél érzései, vágyai eltérhetnek az övéitől, másrészt nagyon jó megfigyelési lehetőséget is biztosítunk. Az érintések során a gyermeknek két nagyon egyszerű dolgot kell csak eldöntenie: az első, hogy neki jó vagy rossz érzés volt-e, ami történt, a második pedig, hogy a kutyának jó vagy rossz érzés volt-e. Bár egyszerűnek tűnik a feladat, sok autizmussal élő gyermeknek okoz ez problémát a mindennapokban. Ezért is hallani gyakran olyat, hogy szeretetből okoznak fájdalmat szüleiknek, kortársaiknak egy nagy és túlzottan lendületes öleléssel, szorítással.

Ez a gyakorlat egyébként szintén olyan, ami spontán is előjöhet. Az egyik hozzám járó gyerkőc például imádta a gyömöszölést, erős taktilis ingereket, erős masszázst a saját testén. Ugyanígy próbálta a kutyát is simogatni, akin látszott, hogy nem erre a fajta szeretgetésre vágyik. Néhány hét alatt meg lehetett Rolival értetni, hogy míg ő az erős, lendületes simogatást szereti, addig Zsebi a finom cirógatást kedveli. És ahogy Rolit csikizi, és kellemetlen számára a finom cirógatás, úgy Zsebi számára az erős, lendületes mozdulatok okoznak kényelmetlenséget. Innen már csak egy (jó nagy) lépés annak a megértetése és begyakoroltatása, hogy anyának, apának, nagyszülőknek, kortársaknak mi esik jól, és mi nem.

 

A cikksorozat következő részében többek között megvizsgáljuk, mi a következő lépés a mentalizációhoz, mások gondolatainak, érzéseinek megértéséhez vezető úton.