Balansz Egészségfejlesztő Központ
1055 Budapest, Stollár Béla utca 3.
Telefonszám
+36 30 308 6379
Email
info@balanszek.hu
Hajók és kapitányok

Figyelem- és memóriafejlesztés otthon – Marbushka játékok

Munkatársunk, Pieke Noémi gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta írása

 

Számos hatékony fejlesztés, terápia létezik már, melyek igazoltan tudnak segíteni a figyelem és a munkamemória gyengeségén. Ilyen például a CogniPlus tréning, a neurofeedback, a szenzomotoros tornák, vagy akár a terápiás lovaglás is.
Ugyanakkor gyakran keresnek meg szülők azzal a kérdéssel, hogy otthon mit lehetne tenni még a fejlesztéseken kívül annak érdekében, hogy mielőbb javuljon a helyzet. Milyen játékok, lehetőségek vannak a szülők kezében, amikkel színesíthetik a mindennapjaikat anélkül, hogy a gyerek újabb terhelésnek, kötelező gyakorlásnak fogná fel? A játék azt hiszem a legjobb megoldás erre.
A tavalyi tanév során lehetőségem nyílt arra, hogy kipróbáljam a magyar gyártású Marbushka társasjátékokat, mivel a gyártó ingyenesen felajánlott több játékot is kipróbálásra. Nagy élmény volt a használata, nem csak nekem, de a gyerekeknek is! A játékok esztétikus megjelenése és a környezetbarát technológia (pl. műanyagmentes az összes játékuk!), már csak hab a tortán, ami miatt még jobb szívvel ajánlom a használatukat!
Ebben a cikkben a játékokkal kapcsolatos fejlesztési tapasztalatokról írok, illetve különböző tippeket adok, mivel dobhatjuk még fel úgy a szabályokat, hogy fokozottabb hatása legyen a játéknak a figyelem és a munkamemória fejlesztésére.

 

„Bogarak” memóriajáték

A klasszikus memóriajáték szabályai szerint kell párokat megkeresni. Ami miatt én ezt jobban kedvelem a többinél, hogy nagyrészt a vizuális memóriára épít. A legtöbb memóriajátékot könnyű verbális emlékezettel megoldani. Megjegyezzük pl, hogy itt a katica, ott a csiga. Ebben a játékban azonban csak bogarak vannak, melyek ráadásul eléggé hasonlítanak is egymásra, emiatt jóval nehezebb verbális memóriához kötni, sokkal jobban dolgoztatja a vizuálisat.

Tipp1: Ha a sima memóriajáték esetleg már unalmassá vált, jöhet a következő kihívás! A gyerekeknek adok 7 db lapkát, ezeket tetszőleges sorrendben egymás alá / mellé tehetik. A sorrendet érdemes lefényképezni a viták elkerülése érdekében. Hagyjunk elegendő időt a kártyák megtanulására, majd elvesszük és összekeverjük a lapkákat. A gyerekek feladata, hogy újra kirakják az eredeti sort. Nehéz játék, úgyhogy nálam mindig jár érte matrica, vagy éppen valami nassolni való. Kiváló lehetőség arra, hogy a gyermek megpróbáljon valamiféle tanulási stratégiát kialakítani magának. Haladóknak extrém nehézzé tehető a feladat, ha a 7 lapkát vissza is rakjuk a többi lapka közé és úgy keverjük össze. Így előbb ki is kell még válogatni a szükséges darabokat. Ne feledjük, hogy itt végig alapvetően a vizuális memória fog dolgozni!

Tipp2: Ha ez így még nagyon nehéz, könnyíthetünk rajta: miután a gyermek megtanulhatta a sorrendet, csak forduljon el egy pillanatra, addig mi valamit változtatunk a soron. Vagy helycsere történik, vagy pedig egy másik elem kerül be a pakliból a régi helyett. A gyermek feladata, hogy visszaállítsa az eredeti sort.

Tipp3: Ha inkább magunk készítenénk el a játékot, az is megoldható! Gyűjtsünk össze műanyag kupakokat és vegyünk tematikus matricákat (pl csak lovak, cicák, bohócok stb). Innentől kezdve ugyanúgy játszhatjuk az előbb felsorolt játékokat.

 

Huh! Mi van a garázsban? / Huh! Mi van a gardróbban?

Munkamemória fejlesztése. A játék nagy és kis kártyákból áll. A nagy kártyákon 8 elem van, ezek vagy a szekrény vagy a garázs tartalmát mutatják. A kis kártyákon ugyanezek az elemek szerepelnek, de egyesével. Minden játékos kap 5 db-ot a kis kártyákból, a nagyokat pedig középre tesszük úgy, hogy csak a legfelső látszódjon. Pár percig figyelmesen nézzük a nagy kártyát (ekkor a kicsiket még nem szabad felfordítani!). Ezután a nagyot lefordítjuk, és a kis kártyáinkról el kell dönteni, hogy melyik szerepelt a nagy kártyán és melyik nem. Amikre jól emlékeztünk, nálunk maradnak, a hibásak visszakerülnek a pakliba. Addig megy a játék, míg el nem fogy az összes kiskártya, és az nyer, aki többet össze tudott gyűjteni.

Ami miatt én még nagyon kedvelem ezt a játékot, az az, hogy a munkamemóriával kapcsolatos még egy területet fejleszt, ez pedig a „frissítés.” Ahhoz ugyanis, hogy valaki győzni tudjon ebben a játékban, nem elég ügyesen megjegyezni, hogy mik szerepelnek a nagy lapokon. Ennél sokkal nehezebb, amikor ezt tudatosan el kell felejteni, hogy az új, frissebb információk bejuthassanak a helyére. A játék igazi nehézsége épp az szokott lenni, amikor a sokadik kör után a gyerek már nem tudja, hogy a kezében tartott tárgyat mikor látta középen. Ebben a körben vagy még egy előzőben? Ez azért különösen nehéz, mert sok az átfedés. A nagy lapon mindig 8 elem található, de összesen 20 féle elem ismétlődik. Ezért a nagy kártyák tartalma sok hasonlóság van…

Tipp1: Ha tovább akarjuk nehezíteni, tehetünk bele nagyobb várakozási időt a nagy kártya lefordítása és a kiskártyák lerakása között. Minél tovább kell várni, annál nehezebb a feladat!

Tipp2: Itt is adhatjuk azt feladatnak, hogy a gyermek tanulja meg, mik és milyen sorrendben vannak a nagy kártyán. A kis kártyákból utána megkísérelhetik kirakni a megtanult sort.

Tipp3: Ebben a játékmódban most a nagy lapokra nem lesz szükség, csak a kis kártyapaklira. Minden tárgyból 2 darab kártya van. A paklit előzőleg én sorbarakom a célnak megfelelően. Az instrukció annyi, hogy ha egymás után kétszer ugyanaz a kártya jön, akkor rá kell csapni a kártyára. Egyszerre mindig csak 1 lap látható, ami már volt, azt lefordítom, és pár másodpercet várok a lefordítás és a következő lap bemutatása között. (Pl. csavarhúzó, slag, kanna, kanna, benzin, fogó, csavar, csavar, stb…).

Tipp4: Ha ez már stabilan megy, akkor jön az igazi nehezítés! Ez már valóban haladóknak szóló kihívás. Az instrukció annyiban változik, hogy akkor kell csapni, amikor az előző előttivel megegyező kártyát látja. Félkövérrel emeltem ki itt is, amikor csapni kell. Pl.: csavarhúzó, kanna, fogó, kanna, stb… . A játék kedvünk szerint szinte bármeddig nehezíthető…

 

Nénik a törülköző alatt

A játék egy újabb izgalmas variációja a memóriajátékoknak. Itt most nem párokat kell keresnünk, hanem a fodrásznál ücsörgő „törölközőbe csavart” nénik nevét vagy személyleírását kell megjegyeznünk. Természetesen, ha a nevüket kell megmondani, akkor a verbális memóriát fejlesztjük, ha személyleírást kérünk, akkor pedig a vizuális emlékezetet. Mielőtt egy kártyát felfordítunk, meg kell próbálni kitalálni, melyik néni van ott. Ha eltaláljuk, akkor felfordítva ott hagyjuk a kártyát, és magunkhoz veszünk egy jutalom édességlapkát. Ha nem sikerül eltalálni, akkor visszafordítjuk. Az nyer a végén, aki a legtöbb édességet gyűjtötte. Nehezíti a feladatot, hogy különféle színű törölközők vannak, és mi csak azok közül választhatunk, amilyen színűt a kockával dobtunk. Nem elég tehát figyelni és rögzíteni, hogy ki volt az adott kártya másik oldalán, hanem egészen addig meg is kell tudnunk tartani ezt az információt, amíg lehetőségünk nem nyílik a lap megfordítására. Így nem csak a figyelmet, hanem a memóriát is használnunk kell! Minél hosszabb idő telik el a felfordításig, annál nehezebb a feladat. Ezt a játékot azért kedvelem különösen, mert a szerencsének minimális szerepe van, ellentétben a klasszikus memóriajátékokkal.

Tipp1: Értelemszerűen, amíg nem volt minden kártya legalább egyszer felfordítva, addig a puszta szerencsénken múlik, hogy helyesen meg tudjuk-e tippelni, ki van a törölköző alatt. Ha ezt szeretnénk minimálisra csökkenteni, akkor én azt javaslom, hogy először fordítsuk meg az összes kártyát, és legyen 1 perc arra, hogy megpróbáljuk megjegyezni a néniket. Ezt követően indulhat a játék.

Tipp2: A játék a hosszú távú memóriát is megdolgoztatja, hiszen ha többször játsszunk vele, akkor előbb-utóbb észre fogjuk venni, hogy már nem kell minden néni képe alatt kibetűzni, hogy hívják, hanem egyszerűen emlékezni fogunk rá. Ha arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire kerültek át a nevek és az arcok a hosszú távú memóriába, akkor óra elején, még mielőtt nekifognánk ennek a társasnak, játékosan ki szoktam kérdezni a gyerekektől a nénik neveit. Ez úgy néz ki, hogy felmutatok egy néni úgy, hogy a nevét ne lehessen elolvasni. Aki előbb mondja helyesen, mi a néni neve, az kap egyet a játékban lévő édességlapkákból. A végén az összegyűjtött lapkák alapján eredményt hirdetünk. A legtöbb lapkát gyűjtő gyerek 2 db édességlapkát megtarthat, és felhasználhatja a játék során. A 2. helyezett 1 lapkát vihet magával. Plusz lapka helyett szerencsekártyára is beváltható a jutalom (a szerencsekártya azt jelenti, hogy bizonyos nénik megtalálásáért nem 1, hanem 2 édességlapkát választhat majd).

 

Hajók és kapitányok

Szintén memóriajáték, de fejleszti a vizuális észlelés és differenciálás területét is. A párok – a hajók és a kapitányuk – ugyanis nem egyformák, hanem hasonlóak! Bizonyos minták, színek, formák alapján beazonosíthatóak, például a hajó vitorlája és a kapitány ruhája azonos mintájú stb. Minden párnál azonos az ég színe és a tenger színe, valamint a hullámok formája. A párok megtalálása tehát akkor lehetséges, ha minél pontosabban meg tudjuk jegyezni, mi van a kártyákon, és fel tudjuk ismerni a visszatérő motívumokat. Verbális memóriához szintén nehezen köthető, így tudunk a vizuális memóriára fókuszálni.

Tipp1: ha a vizuális figyelmet szeretnénk fejleszteni, akkor játszhatjuk úgy kiteszünk középre egy hajót vagy 1 kapitányt. Az összes többi kártyát egy lefordított pakliba rakjuk és egyesével felfordítjuk. Amikor az eredetileg középre rakott kártya párja bukkan elő, rá kell csapni a kártyára. Aki előbb csapott, az viheti magával a párt, és az győz, aki többet gyűjtött.

Tipp2: Tovább tudjuk nehezíteni, ha egyszerre 2 vagy akár 3 lap is van középen, amiknek keresni kell a párját. Hibás válaszért vehetünk vissza a már megnyert kártyák közül, ha nagyon szigorúan akarjuk játszani, és egyúttal az impulzusgátlást is erősíthetjük. A lapok visszavétele akkor is szóba jöhet, ha a gyerekek rájönnek, hogy nincs vesztenivalójuk azzal, hogy folyamatosan csapnak.

Jó szórakozást!

Bemutatkozás- Pieke Noémi

  • Pieke Noémi gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta és tréner, integratív gyermek-konzultáns jelölt. Hogyan szoktál bemutatkozni  a rendelőben klienseid számára?

Elsősorban kutyás gyógypedagógusnak tartom magam, ez fontos része a szakmai identitásomnak. De a terápia kezdeti szakaszában azt hiszem a gyerekek számára leginkább csak a kutya gazdája vagyok. 🙂 A kutyán keresztül kapcsolódnak hozzám, rajta keresztül kezdek érdekes lenni én is a számukra, hiszen tőlem lehet megtudni, hogy Zsebitől milyen trükköket lehet kérni, hogy lehet vele akadálypályázni, vagy éppen sétálni.

A szülők számára fontosnak tartom, hogy a kutyásterapeutaként ugyan úgy pszichopedagógiai illetve a gyógypedagógiai feladatokat látom el, csak egy különleges társam is van a munkában. Fontos számomra a szülőkkel való kapcsolattartás, a szülőkonzultációk. Egyszerre vagyok tehát a gyerekek mellett a “Noémi, a kutya gazdája”, akivel egy biztonságos kapcsolatot tudnak kialakítani és akire számíthatnak a legádázabb körülmények között is, és másik oldalról egy szakmai segítő társa vagyok a szülőknek a gyermeki viselkedéssel, kommunikációval, értelmi képességekkel, vagy éppen a tanulással kapcsolatos kérdésekben.

  • Régóta dolgozol a szakmában, sokféle irányban képződtél eddig és képzed magad tovább a mai napig. Sőt saját képzést is indítottál. Mit tartasz fontosnak a gyógypedagógushoz való fordulàsban? Hogy tekintesz a hozzád forduló kliensekre?

Gyógypedagógushoz fordulni gyakran nem egyszerű. Általában akkor keresnek meg engem, hogy ha valami esemény vagy fejlemény azzal szembesíti a szülőt, hogy a gyermeke valamiben más, mint a többiek. Ezzel az érzéssel nem egyszerű megbirkózni. A legfontosabb, hogy elsősorban ne módszert, hanem szakembert keressenek. Olyat, akiben megbíznak, aki szimpatikus, akivel szívesen dolgoznak együtt, akár több éven keresztül is, hiszen a gyógypedagógiai terápiákban is nagyon fontos a szülőkkel való intenzív együttműködés.

A hozzám forduló kliensek az én számomra elsősorban gyerekek. Csak így egyszerűen, diagnózisok és címkék nélkül. Gyerekek, akik szeretetre, elfogadásra és sok játékra vágynak, és akiknek megfelelő keretekre van szükségük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a világban.

  • Hogyan zajlik nálad az első szakasz (első interjú, diagnosztika)? Egyáltalán mit értesz ez alatt? Mit takar ez a te szakmai szemeddel nézve?

Minden új gyermek esetében a szülőkkel való egyeztetéssel kezdek, ez nagyon fontos a számomra. Egyrészt, mert így pontos képet kaphatok arról, hogy milyen környezetben él a gyermek, mik az erősségei, gyengeségei, és ezek hogyan hatnak a család egészére. Továbbá azt gondolom, hogy a szülőkkel való szoros együttműködés nélkül nem tudok hatékonyan segíteni a gyermeknek, ezért fontos a bizalmi kapcsolat megalapozása, kiépítése a szülőkkel is.

Ezt követi az gyermekkel való első szakasz. Klasszikus értelemben véve nem diagnosztizálok. A legtöbb esetben amúgy is eleve diagnózissal érkezik hozzám a gyerkőc, de ha mégsem vagy esetleg kétségeim vannak, akkor továbbküldöm vizsgálatra. Nekem nem az a lényeg, hogy milyen nevet tudunk adni a gyermek problémájának, sokkal inkább maga a gyerek lelke számít és az, hogy ő hogy van ezekkel a nehézségeivel, illetve elsősorban saját magával és a közvetlen környezetével.

Ha meg kell fogalmazni, mi az első szakasz célja, akkor ezt egyszerűen meg tudom tenni: egy biztonságos kötődésen alapuló bizalmi kapcsolat kialakítása. Ennél fontosabb szerintem nincs ahhoz, hogy a terápia sikeres lehessen. Amíg nincs ilyen kapcsolat a gyerek és a szakember  között, addig nincs értelme bármi másba belefogni, hiszen mindennek ez az alapja. Ezért aztán minden erőmmel azon vagyok, hogy megteremtsem a gyermek számára azt a biztonságos, elfogadó közeget, amiben lehetővé válik számára ez a fajta kapcsolódás. Megpróbálom számára is érthető módon kifejezni, hogy nekem ő így, ebben az állapotában is egy szerethető, elfogadható ember, akivel jó együtt lenni, akit hétről hétre visszavárok. Erősítem, támogatom, biztatom, építem az önbecsülését, sikerélményhez juttatom és próbálom minél inkább mozgósítani a belső erőforrásait, amikre nagy szükségünk lesz a későbbiek során.

  • Mit tartasz a nálad zajló fejlesztések vagy terápiák fontos célkitűzéseinek?

Nagyon nagy általánosságban megfogalmazva azt, hogy a gyermek rendben legyen önmagával és a közvetlen környezetével. Szeretném, hogy a benne rejlő erőforrásokat tudja mozgósítani, a benne lévő potenciálokat ki tudja aknázni, és tanulja meg kezelni / kompenzálni a gyengeségeit oly módon, hogy ez már se őt, se a környezetét ne zavarja. Legyen biztos tudása arról, hogy mire képes, mi mindenért lehet büszke saját magára, és képes legyen elviselni a kudarcokat is, mert ezek természetes részei az életnek. A hozzám érkező gyerekek legtöbbször korlátokkal küzdenek. Legyen szó akár csökkent figyelmi kapacitásról, akár az önszabályozás nehezítettségéről, vagy éppen a szociális készségek éretlenségéről. Gyakran kapják azt az üzenetet a világtól, hogy ők nem elég jók, idegesítőek vagy akár buták. Egyrészről fontos, hogy amennyire csak lehet segítsem őket abban, hogy fejlődni tudjanak ezeken a területeken és a lehetőségekhez mérten csökkenjen a hiányosságok mértéke. Ugyanakkor legalább ilyen fontos megmutatni nekik, hogy az értékük, szerethetőségük, “jóságuk” nem csak ennek a néhány mutatónak a függvénye, és hogy számtalan más erősségük, értékes tulajdonságuk lehet még ezektől függetlenül is.

  • Munkád során mit tapasztalsz, milyen problémákkal választanak téged?

A kutyás terápia miatt leginkább autista és hiperaktív gyerekek jelentkeznek, de értelmi fogyatékosság vagy részképesség zavarok miatt is szoktak keresni. A szorongós kicsiknek is sokat tud segíteni ez a fajta terápia, illetve az önbizalom, énhatékonyság érzés kialakítására is nagyon hasznos.  Ezeken felül minden olyan esetben hasznos lehet, amikor a gyermek nehezen kapcsolódik, nehezen alakít ki kötődést, akár kiegészítő terápiaként is.

A kutyás terápia mellett számítógépes programot (CogniPlus) is használok, ami kifejezetten a figyelem, memória, impulzusgátlás fejlesztésében segít. Ennek a célcsoportja jelenleg itthon leginkább az iskolás korosztály, különösen a figyelmi és impulzuskontroll problémák esetében, illetve közvetett módon a tanulási nehézségek kezelésében is hasznos lehet (amennyiben a tünetek hátterében feltételezhetően a figyelem problémái állnak). (Külföldön felnőtteket is fejlesztenek CogniPlussal.)

  • Pszichológusként elkerülhetetlen a saját önismeret… Gyógypedagógusként ez nem lenne kötelező, te mégis e tekintetben a klinikai szakpszichológusokhoz hasonló úton jársz és képzed magad. Miért gondolod ezt fontosnak? Számodra mit jelentett / mit adott a saját önismereti munkád?

Szerintem a gyógypedagógusok számára ugyanolyan fontos a saját önismeret, mint a pszichológusoknak. Egészen egyszerűen azért, mert minden segítő szakembernek az elsődleges “munkaeszköze” a saját személyisége. A gyerekek nem egy bizonyos módszertől lesznek jobban, hanem a kapcsolat ereje az, ami őket előre tudja mozdítani. De ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatot létre tudjunk hozni, elsődleges fontosságú, hogy a gyerekre rá tudjunk hangolódni, és tudjunk adni neki pozitív érzéseket, erőforrásokat. A ráhangolódáshoz az kell, hogy a saját problémáimon ne ott rágódjak, hanem tudjam azokat a helyükön kezelni.

Ahhoz pedig, hogy adni tudjak, először magamat kell feltöltenem. Egy kiégett, lemerült segítő semmit nem fog tudni adni, hiszen egy idő után már nincs miből. Újra és újra fel kell tölteni magunkat, meg kell újulni, hogy legyen mit adni a következő 50 percben is.

Arról nem is beszélve, hogy ez a munka lelkileg nagyon sok erőt követel meg a segítőtől is. A szülők gyakran kétségbeesve, kimerülve érkeznek meg a terápiába. Fontos, hogy a terapeuta tudja őket is támogatni és meg tudja őket tartani (“holding funkció”) a kritikus időszakokban, éreztetve velük, hogy nincsenek egyedül a küzdelemben.

Az interjút Veress Anna készítette.