Balansz Egészségfejlesztő Központ
1055 Budapest, Stollár Béla utca 3.
Telefonszám
+36 30 308 6379
Email
info@balanszek.hu

Bemutatkozás – Kosztandinidisz Diana

  • Hogyan szoktál bemutatkozni a klienseid számára?

Nincs előre meghatározott forgatókönyvem a bemutatkozásra, néhány alapvető fontosságú szakmai szemponttól eltekintve a kliens igényei és szükségletei mentén alakul a helyzet. A kapcsolatfelvétel történhet telefonon, közvetlenül engem megkeresve, emailben, vagy a rendelőn keresztül. Utóbbi esetben az első kapcsolatom a klienssel az első interjúval egybeesik. Telefonos vagy emailes közvetlen megkeresés esetén már a bejelentkezés során felmerülhetnek eltérő szempontok. Felnőttek és gyerekek esetén egyaránt előfordul, hogy a kliensnek konkrét kérdései, igényei vannak egy módszert illetően. Ilyen esetben erről is beszélünk. Másoknak nincsenek határozott elképzeléseik a segítségnyújtás módját illetően. Ebben az esetben ez a téma a szerződéskötés során merül föl. Vannak kliensek, akik számára rendkívül nehéz megtenni az első lépést, ők többnyire az emailes megkeresést választják. Velük az első találkozást gyakran több email váltás előzi meg. Ilyenkor bíztatom a leendő klienseket, hogy a rendelő honlapján „nézzenek meg maguknak” annak érdekében, hogy biztonságérzetük, bizalmuk fokozódhasson, legyenek támpontjaik, kapaszkodóik az induláshoz. Fontos ugyanakkor, hogy a kapcsolatfelvétel során még nem térünk rá a probléma körbejárására, bármennyire is sürgető a kliens számára, hogy kérdéseire válaszokat kapjon, ez csak az első interjú során kezdődik meg.

  • Régóta dolgozol a szakmában, sokféle irányban képződtél eddig és képzed magad tovább a mai napig. Hogy tekintesz a hozzád forduló kliensekre?

Egy-egy új kliens számomra mindig egy hihetetlenül izgalmas közös út lehetőségét hordozza magában. Minden kliens által magam is folyamatosan gazdagodom, fejlődök. Gyerekek esetében a mai napig minden egyes alkalommal bámulattal figyelem bontakozó személyiségüket, és azt, ahogy a játékok és mesék szimbólumai segítségével képesek megmutatni, és megoldani problémáikat.

Emellett minden olyan embert mélyen tisztelek, aki képes pszichológus segítségét igénybe venni nehézségei megoldásához, mert tudom, mennyire nehéz egy idegen ember előtt megnyílni, problémáinkat, nehézségeinket feltárni, vagy gyengeségeinket felvállalni. Ezért igyekszem mindig hangsúlyozni, az, hogy itt vannak a rendelőben és beszélgetünk, azt jelenti, megtették az első, és egyik legnehezebb lépést, és az egyetlent, amiben még egyedül voltak. Onnantól már együtt haladunk az úton, aminek lehetnek ugyan rendkívül nehéz szakaszai, de ezeket már nem kell egyedül menetelniük.

Gyerekterápiák során bár az elsődleges kliens a gyerek, mégis a szülő ugyanolyan fontosságú a folyamat során. A szülőkkel való közös munka, szövetség kialakítása nélkül nem lehetséges hatékony segítség biztosítása gyermekek számára. Ezért rendkívül nagy hangsúlyt fektetek a szülőkkel való kapcsolat kialakítására, a rendszeres, de nem mereven, hanem szükség szerint meghatározott szülőkonzultációkra. Számos esetben bár a kiinduló helyzetben a gyerek a kliens, mégis azt ismerjük fel, hogy a szülő szülői szerepében való megerősítése lehet a leghatékonyabb megoldás, így végül a szülő jár rendszeres konzultációra. 

  • Hogyan zajlik nálad az első szakasz (első interjú, diagnosztika)? Egyáltalán mit értesz ez alatt? Mit takar ez a te szakmai szemeddel nézve?

Az első interjú, ami lehet akár 2-3 alkalom is, általánosságban megfogalmazva azt a célt szolgálja, hogy a pszichológus és a páciens közösen, egymással kölcsönhatásban és együttműködve körbe tudja járni, majd meg tudja fogalmazni, mi az a probléma, aminek mélyebb megértésére, megoldására vállalkoznak együtt. Kicsit személyesebben tekintve részemről ez egy olyan szakasz, amely során maximális figyelmemmel, teljes odafordulásommal, minden érzékszervemmel, minden „idegszálammal” a páciensre koncentrálva igyekszem őt és a problémáját minél mélyebben megérteni, vagy még inkább megérezni, szinte belehelyezkedve az ő életébe, helyzetébe. Ez egy olyan helyzet, állapot, amelyben a külvilágot és minden egyebet teljesen kizárok, és csak a pácienstől érkező jeleket fogadom be.

Gyerekek és felnőttek esetében jelentős az eltérés, hiszen gyerekterápiáknál az első néhány alkalom a szülővel való találkozást jelenti, így ekkor a gyermeket még csak közvetetten ismerem meg, vele csak ezután találkozom. A gyermek életkorától függően kisebbek esetén a velük való első interjú is játékot jelent, a problémáik verbális megfogalmazása kevésbé jellemző. Nagyobbak esetén természetesen az első találkozás, és a probléma meghatározásának módja egyre hasonlóbbá válik a felnőttekéhez. Kamaszok esetében többnyire azt javaslom, hogy az első találkozás történjen a szülők és a gyermek együttes jelenlétével, a problémát mindannyian együtt igyekszünk megfogalmazhatóvá tenni.

  • Mit tartasz a nálad zajló tanácsadások vagy terápiák fontos célkitűzésének?

Az elsődleges cél mindig azoknak a belső erőforrásoknak a megtalálása a páciensben, melyekre építkezhetünk, amikre támaszkodva a közös munka elindulhat. Úgy gondolom, mindenki rendelkezik ilyen erőforrásokkal, még akkor is, ha éppen olyan élethelyzetben, krízisben van, vagy olyan trauma érte, amiben úgy érzi, a nehézségek megoldása meghaladja a képességeit, vagy nem lát lehetséges kiutat. Ezt a meggyőződésemet igyekszem közvetíteni klienseim számára is. Ahhoz persze, hogy ez lehetővé váljon, azaz bízzanak bennem, képesek legyenek feltárni életüket és nehézségeiket, mindenekelőtt egy biztonságot nyújtó, bizalomteli kapcsolat kialakítása szükséges. Ezt a kapcsolatot jellemzi egyrészt a kiszámíthatóság, azaz a találkozásaink lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban és helyiségben zajlanak, kimaradó alkalmak, vagy szükség esetén igyekszem plusz időpontot biztosítani. A maximális titoktartás is fontos feltétele a bizalom kialakulásának, így fontosnak tartom, hogy ne csak tudja, de érezze is ezt a kliens. Ez persze gyerekek – főként kamaszok –esetében bonyolultabb kérdés, itt a szülők gyakran tudni szeretnék, mi hangzott el, mi történt az ülések során. Ilyen esetekben arra törekszem, hogy a szülővel és a gyermekkel együtt egy konszenzus jöjjön létre, ami mindenki számára megfelel, például a kamasz maga mondja el szüleinek, amit elmondhatónak érez, akár a jelenlétemben, ha az segít, akár anélkül.

Ha mindez megvan, tehát kialakult a bizalomteli kapcsolat, és az erőforrások is felszínre bukkannak, a közös munka egy hangsúlyos része már el is van végezve. Persze itt még nincs vége a folyamatnak, ekkor kezdődik az a szakasz, ahol az erőforrások mobilizálásán keresztül abban segítem a klienseket, hogy megértsék, mi vezetett a problémák kialakulásához, majd megtalálják a megoldásokat.

  • Munkád során mit tapasztalsz, milyen problémákkal választanak téged?

Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom, így mindkét problémakörrel fordulnak hozzám. Felnőttek esetében gyakoriak az életszakasz váltásokhoz kapcsolódó nehézségek, az úgynevezett kapunyitási pánik, ehhez kapcsolódóan a házastárs/pár szerephez való alkalmazkodás problémái, a gyermekvállalás és a szülőszerep terén jelentkező gondok. Az életközépi válság témakörébe tartozó problémák is sokszor megjelennek. Egyre jellemzőbbé válnak a teljesítményhez, munkához, munkahelyhez köthetően megjelenő szorongások, pánik tünetek, depresszió, és más társuló problémák, illetve a különböző szerepeknek való egyidejű megfelelésből fakadó problémák.

Felnőtt pácienseim közül sokan kifejezetten adott módszert keresnek, így gyakran fordulnak hozzám azért, mert KIP segítségével szeretnék megérteni és megoldani elakadásaikat.  Jelenleg képződöm a TFP (áttétel fókuszú pszichoterápia) módszerében, mely a személyiség mélyebb rétegeit érintő problémák feltárására (többek között gyerekkori traumák), és ezáltal a személyiség struktúrájában egy hatékonyabb egyensúlyi állapot elérésének elősegítésére alkalmas. Ennek a módszernek az alkalmazásához olyan páciensek jelentkeznek hozzám, akik vállalják az ülések videóra történő rögzítését, ami a hatékonyabb segítségnyújtást szolgálja az intenzív szupervíziós támogatás igénybevétele által.

Gyerekekkel kapcsolatos problémák között leggyakoribbak az óvoda, iskolakezdés környékén jelentkező nehézségek, a szorongásos tünetek, esetleg túlzott impulzivitás, agresszió, tanulási nehézségek, beilleszkedési gondok. Nagyobbak, különösen kamaszok esetén felmerülnek a baráti és párkapcsolatok problémái, a pályaválasztás kérdése, gyakoriak a depresszív tünetek, és megjelennek a szülőkkel való kapcsolat nehézségei, konfliktusai, a leválás tematikája.

A gyereket és a felnőttet együttesen érintő problémák a csecsemőkori regulációs zavarok formájában (evési, etetési, alvási, megnyugtathatósági, stb) jelennek meg, ezekkel kapcsolatos nehézségek egyre sűrűbben fordulnak elő. Ilyenkor a szülővel külön, valamint az anyával és babával együttesen is foglalkozom. Ilyenkor annak igyekszünk a végére járni, a problémák a baba valamilyen fejlődési eltérésében rejlenek-e, vagy az anya esetleges gyereknevelési bizonytalanságai, aggodalmai talaján alakultak-e ki, esetleg a szülő és a baba működésének olyan eltérései okozzák-e, amiben nehezebb az összhang kialakítása, vagy ezen tényezők valamilyen kombinációjával állunk-e szemben.

  • Hogyan vélekedsz a szülőségről? Mit jelent számodra a szülői szerep?

A szülői szerep jelenlegi társadalmunkban egyre nehezebbé válik, így a pszichológiai munka, és segítségnyújtás szempontjából kiemelten fontosnak tartom. Azt gondolom, a szülő a gyereke legjobb ismerője, így ő tud a legjobb segítője is lenni a fejlődés során, ám a mostani társadalmi jellegzetességek olyan közeget teremtenek, ahol ennek felismerése, kibontakozása és megélése egyre nehezebbé válik. Egyrészt a gyermekről alkotott kép a történelem folyamán óriási változásokon ment át. Ez a változás a mai napig zajlik, üteme egyre gyorsul. Így egyik generációtól a másikig is hatalmas változás következik be, ezért az előző generációktól, a szülő saját szüleitől való tanulás egyre kevésbé lehetséges, hiszen egy generáció felnövekvése során is felülír a tudomány számos megállapítást a gyermeknevelésre, a gyermek fejlődésére vonatkozóan. Nem tudunk hát igazán tanulni felmenőinktől arról, hogyan legyünk szülők. Emellett a család fogalma, a család struktúrájáról alkotott kép is folyamatosan, és egyre gyorsabban változik. Sőt, nem csak a család fogalma, hanem gyakorlati működésének lehetőségei is egészen mások ma, mint korábban. Így ami megvalósítható volt 40 éve, az most nem az, ami norma vagy elvárás volt korábban, az már nem az. Vagy épp fordítva, ami régen kirívó, vagy átlagtól eltérő volt, az most általános és hétköznapi.

Ugyanígy a szülőség (anyaság, apaság) fogalma, a velük kapcsolatos elvárások is nagyban megváltoztak, változnak továbbra is. Míg néhány évtizede alig lehetett gyermekét pelenkázó, fürdető apákkal találkozni, ma egyre gyakoribbá válik, hogy az apák kiveszik részüket a babák gondozásában. A nők számára pedig egyre nagyobb hangsúlyt kap a hivatás, karrier a család és háztartás mellett. Ezekhez a változásokhoz való alkalmazkodás rendkívül nehéz megfelelő minták, az idősebbektől kapott útmutatások hiányában.

Hozzá kell tenni, hogy a felmenők mindennapokban, gyakorlatban nyújtott segítségére is kevésbé támaszkodhatunk a társadalmi változások következtében. A többgenerációs háztartások egyre ritkulnak, a nagyszülők gyakran távol élnek, maguk is dolgoznak, vagy éppen túl öregek már ahhoz, hogy hatékony segítséget nyújthassanak.

Mindezek mellett míg az eredeti család, a felmenők támogatására, jelenlétére egyre kevésbé támaszkodhatnak a gyermeket tervezők, vagy újdonsült szülők, addig a médiából hatalmas információdömping zúdul rájuk a gyermeknevelés kérdéseiben is. Ezek az információk azonban egyrészt kezelhetetlen mennyiségük, másrészt gyakran ellentmondásosságuk miatt, és nem személyre szabottságukból fakadóan alig hasznosíthatók. Gyakran sokkal inkább elbizonytalanítják a szülőket, mint megerősítik. Összegezve tehát azt gondolom a mai szülőknek nagy szükségük van segítségre a szülővé válás és a szülőség gyakorlása során.

  • Pszichológusként elkerülhetetlen a saját önismeret… mindannyiónk számára kötelező… Számodra mit jelentett/ mit adott a saját önismereti munkád?

Az önismeretet a pszichológus munkája legfontosabb alapkövének tekintem több okból. Egyrészt elengedhetetlen a magas fokú önismeret a pszichológiai segítségnyújtás során, hiszen a pszichológus a személyiségével dolgozik, így azt karban kell tartania, mint legfőbb munkaeszközét. Emellett azt gondolom, fontos saját bőrünkön megtapasztalni, milyen a kliens helyzete, milyen érzés felvenni a kapcsolatot egy idegen szakemberrel, milyen a problémáinkról beszélni, stb, tehát általában milyen az ő bőrében lenni ahhoz, hogy a lehető legmélyebben át tudjam érezni a helyzetét, empátiám ne csupán tanulmányaimból fakadjon, hanem személyes tapasztalaton is alapuljon.

Az önismeret ugyanakkor egy-egy módszer elsajátításának részét is képezi, melynek során a módszerrel először a gyakorlatban találkozunk, annak működését, hatását saját magunkon tapasztalva ismerjük meg elsőként. Mivel több módszerben képződtem, képződöm, számos különböző módszerspecifikus önismereti munka áll mögöttem. Ezekből kiemelném a Raffai Jenőnél folytatott kapcsolatanalízist, ami jelenlegi szakmai szemléletemet és személyes működésemet nagyban meghatározza. Érdeklődésem egyik fókuszát jelenleg az a fajta terápiás munka jelenti, ahol „még” a felnőttel (szülő), és egy egyben „már” a gyerekkel foglalkozom. Eddigi szakmai tapasztalataim és ismereteim által egyre erősödött bennem a gondolat, hogy gyerekeknek is a felnőtteken keresztül lehet leginkább segíteni számos esetben. Egyrészt azáltal, hogy még mielőtt valaki szülővé válna, a szülőséggel kapcsolatos problémái megoldódjanak, félelmei, aggodalma csökkenjen, összességében kialakuljon és megerősödjön szülői szerepe. Így hatékony segítség nyújtható, mely egyben preventív funkciót is betölt, hiszen ha egy leendő anya – vagy akár apa – még mielőtt gyermeke születne, megoldja számos nehézségét, könnyebbé válik a születendő gyermek nevelése, a vele való kapcsolat kialakítása, és sokszor maga a fogantatás, születés is. Ugyanígy, ha egy szülő csecsemője gondozása, nevelése során keres szakmai segítséget, akkor az esetleges problémák már a csírájukban kezelhetőkké válnak, így megelőzhetik számos, sokkal komolyabb probléma, tünet megjelenését akár a szülő, akár a gyermek részéről.

Módszerpsecifikus önismereteim és képzéseim közül a másik kettő, amit kiemelnék, a KIP (Katathym Imaginatív Képélmény), és a Metamorphoses Meseterápia. Minkét módszer középpontjában a szimbólumokkal való munka áll, mely egyrészt személyesen is közel áll hozzám, másrészt olyan módszereknek tekintem ezeket, melyek nagyban megkönnyítik a belső történéseinkhez való hozzáférést, az azokhoz kapcsolódó félelmeink áthidalását. Azért is sokat jelentenek számomra ezek a módszerek, mert mindkettő egyaránt alkalmazható gyermekek és felnőttek esetében – természetesen néhány technikai eltéréssel.

Bemutatkozás – Fukker Ágnes

  • Bemutatkozás: hogyan szoktál bemutatkozni klienseid számára?

Pszichológus vagyok, aki többféle módszerről tanult már, amik közül kiemelem azt, ami itt és most releváns lehet. Felnőtt és gyerek esetében is (életkornak megfelelően)  hangsúlyozom, hogy ez egy közös munka, amiben segítek megtalálni a számukra megfelelő megoldást problémájuk, elakadásuk rendezésében. Azt, amiben segítséget várnak tőlem mindig megfogalmaztatom velük, hiszen erre szerződünk.

  • Régóta dolgozol a szakmában, sokfél irányban képződtél eddig és képzed magad tovább a mai napig. Hogy tekintesz a hozzád forduló kliensekre?

Olyan egyéniségeknek tekintem őket, akik elakadtak valahol, vagy éppen mások azt gondolják róluk, hogy elakadtak, de akik birtokában vannak annak, hogy megtalálják adott életszakaszuk jó megoldását. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a belső önvaló megnyilvánulhasson, hogy tudják a hozzám fordulók, hogy ennek birtokában vannak, és hogy ez nem függ másoktól. Úgy tapasztalom, hogy saját magunkba vetett hit megtalálása és gondozása elsődleges a mentálhigiéné  területén, korosztálytól függetlenül.

  • Hogyan zajlik nálad az első szakasz (első interjú, diagnosztika)? Egyáltalán mit értesz ez alatt? Mit takar ez a te szakmai szemeddel nézve?

Annak ellenére, hogy klinikus vagyok, nem gondolkozom diagnózisokban. Fő irányvonalak vannak természetesen, de orientálódásnál ez nem több. Elsősorban az érdekel, hogy a “tünethordozó” mit gondol nehézségéről. Vajon kinek a problémájáról van szó? Az első interjún ezt is próbáljuk kideríteni.

Számomra az első interjú egy találkozás kezdete, ahol mindnyájan megpróbáljuk megérezni azt, hogy jó helyen vagyunk-e. Talán a kliens szempontjából rögtön érthető miről is lehet szó: együtt tud-e működni azzal az emberrel, akihez került, ki tud-e épülni a bizalom stb. De én a szakember szempontjából is ugyanilyen fontosnak tartom ezeket a kérdéseket.

Nagyon meghatározó számomra a nehézség, probléma genezise. Milyen minták, hitrendszerek tartják fenn az elakadást és mi ezeknek a funkciójuk? Természetesen nem több éves analízisről beszélek, de érzékenyen figyelve a másikat, ezek előkerülhetnek, akár az első interjúban is.

  • Mit tartasz a nálad zajló tanácsadások vagy terápiák fontos célkitűzéseinek?

Ez számomra nagyon egyszerű: kezdjen el hinni saját magában, tisztelje és szeresse magát, mert ha ez megvan, akkor saját erőforrásait is birtokba veheti és senki nem állíthatja meg:)

Tanácsadásnál a fő hangsúly a “képes vagyok rá” és “mi módon, hogyan  vagyok képes rá”-n van, terápiában már dolgozhatunk a “mi történik, ha mégsem sikerül” kérdésein.

  • Munkád során mit tapasztalsz, milyen problémákkal választanak téged?

Szívesen dolgozom szülőkkel-csecsemőkkel, kisgyerekekkel, de felnőttekkel is. Tapasztalatom, hogy gyereknevelés területén nagyon sok a bizonytalanság, a “józan ész” helyreállításában pedig számos sikert könyvelhetek el. Az eddigi munkáimból adódóan (mint például az iskolapszichológia) talán inkább a rövid, lényegretörő, megoldásközpontú tanácsadás az, amivel kapcsolatban többen keresnek legyen szó csecsemőgondozásról, óvodai konfliktusokról, vagy iskolai nehézségekről.

  • Mit gondolsz miért téged választanak ezekkel a kérdésekkel?

Az intézményeken keresztül sokan ismerték már meg a megoldásközpontú oldalam, ez biztosan közrejátszhat. Továbbá talán azért, mert én nem a “tutit” tudom, hanem azt érzem meg, hogy hogyan lehetne kivezetni a klienst a zsákutcából. Nem ijedek meg, ha valami “ nem jön be”, lehet új megoldásokat találni, közösen.

  • Sokáig dolgoztál iskolában is saját terápiás kutyáddal együtt. Hogyan dolgoztok ti együtt? Bemutatnád őt is számomra?!

Nini 3 éves ivartalanított szuka, csoki labrador. Másfél éve terápiás kutya. Nagy rutinja van gyerek vonalon, mert 5 hónapos kora óta járt velem abba az általános iskolában, ahol 2017 januárjáig dolgoztam. Az ott zajló egyéni üléseken is szerephez jutott, ahogy azt a gyerek igényelte (de valahogy mindig igényelte:)). Gyógypedagógus kolléganővel SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekek egyéni fejlesztésében is részt vett. Az iskolában, alsó tagozaton logopédiai osztályok működnek, itt csoportos (3-4 fő) fejlesztésben vettünk részt. Rendszeresen jártunk közösségfejlesztő és önismetet fejlesztő osztályfőnöki órákra. Szünetekben kint játszott a gyerekekkel és a tanárinak is állandó látogatója volt. Mondhatjuk, hogy együtt élt az iskolával, pedagógusok és gyerekek egyaránt keresték társaságát, töltődtek általa. (A képeken látható másik, fekete óriás uszkár kutya Tréfa, aki egy éves és ő még tanuló kutya. A legközelebbi interjú alkalmával mutatkozik majd be.)

  • Pszichológusként elkerülhetetlen a saját önismeret…mindannyiónk számára kötelező… Számodra mit jelentett / mit adott a saját önismereti munkád?

Mivel saját magunkkal dolgozunk, elengedhetetlen magunk karbantartása, és azt gondolom, ez nem egy olyan terület, amit egyszer rendbe raktam és akkor kész. Különböző életszakaszainkban más-más feladatot kell megoldanunk, ami új kérdéseket vett fel.

Saját önismereti munkám (és életkorom, élethelyzetem:) hozadéka, hogy tisztába vagyok erősségeimmel és gyengeségeimmel. Sokkal türelmesebb vagyok a hozzám fordulókhoz, mint korábban, jóleső érzéssel elfogadom, hogy mindenki csak saját ütemében tud haladni. Saját megélés okán hitelesen tudom közvetíteni azokat az alapértékeket, amiről már írtam.

 

Bemutatkozás- Pieke Noémi

  • Pieke Noémi gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta és tréner, integratív gyermek-konzultáns jelölt. Hogyan szoktál bemutatkozni  a rendelőben klienseid számára?

Elsősorban kutyás gyógypedagógusnak tartom magam, ez fontos része a szakmai identitásomnak. De a terápia kezdeti szakaszában azt hiszem a gyerekek számára leginkább csak a kutya gazdája vagyok. 🙂 A kutyán keresztül kapcsolódnak hozzám, rajta keresztül kezdek érdekes lenni én is a számukra, hiszen tőlem lehet megtudni, hogy Zsebitől milyen trükköket lehet kérni, hogy lehet vele akadálypályázni, vagy éppen sétálni.

A szülők számára fontosnak tartom, hogy a kutyásterapeutaként ugyan úgy pszichopedagógiai illetve a gyógypedagógiai feladatokat látom el, csak egy különleges társam is van a munkában. Fontos számomra a szülőkkel való kapcsolattartás, a szülőkonzultációk. Egyszerre vagyok tehát a gyerekek mellett a “Noémi, a kutya gazdája”, akivel egy biztonságos kapcsolatot tudnak kialakítani és akire számíthatnak a legádázabb körülmények között is, és másik oldalról egy szakmai segítő társa vagyok a szülőknek a gyermeki viselkedéssel, kommunikációval, értelmi képességekkel, vagy éppen a tanulással kapcsolatos kérdésekben.

  • Régóta dolgozol a szakmában, sokféle irányban képződtél eddig és képzed magad tovább a mai napig. Sőt saját képzést is indítottál. Mit tartasz fontosnak a gyógypedagógushoz való fordulàsban? Hogy tekintesz a hozzád forduló kliensekre?

Gyógypedagógushoz fordulni gyakran nem egyszerű. Általában akkor keresnek meg engem, hogy ha valami esemény vagy fejlemény azzal szembesíti a szülőt, hogy a gyermeke valamiben más, mint a többiek. Ezzel az érzéssel nem egyszerű megbirkózni. A legfontosabb, hogy elsősorban ne módszert, hanem szakembert keressenek. Olyat, akiben megbíznak, aki szimpatikus, akivel szívesen dolgoznak együtt, akár több éven keresztül is, hiszen a gyógypedagógiai terápiákban is nagyon fontos a szülőkkel való intenzív együttműködés.

A hozzám forduló kliensek az én számomra elsősorban gyerekek. Csak így egyszerűen, diagnózisok és címkék nélkül. Gyerekek, akik szeretetre, elfogadásra és sok játékra vágynak, és akiknek megfelelő keretekre van szükségük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a világban.

  • Hogyan zajlik nálad az első szakasz (első interjú, diagnosztika)? Egyáltalán mit értesz ez alatt? Mit takar ez a te szakmai szemeddel nézve?

Minden új gyermek esetében a szülőkkel való egyeztetéssel kezdek, ez nagyon fontos a számomra. Egyrészt, mert így pontos képet kaphatok arról, hogy milyen környezetben él a gyermek, mik az erősségei, gyengeségei, és ezek hogyan hatnak a család egészére. Továbbá azt gondolom, hogy a szülőkkel való szoros együttműködés nélkül nem tudok hatékonyan segíteni a gyermeknek, ezért fontos a bizalmi kapcsolat megalapozása, kiépítése a szülőkkel is.

Ezt követi az gyermekkel való első szakasz. Klasszikus értelemben véve nem diagnosztizálok. A legtöbb esetben amúgy is eleve diagnózissal érkezik hozzám a gyerkőc, de ha mégsem vagy esetleg kétségeim vannak, akkor továbbküldöm vizsgálatra. Nekem nem az a lényeg, hogy milyen nevet tudunk adni a gyermek problémájának, sokkal inkább maga a gyerek lelke számít és az, hogy ő hogy van ezekkel a nehézségeivel, illetve elsősorban saját magával és a közvetlen környezetével.

Ha meg kell fogalmazni, mi az első szakasz célja, akkor ezt egyszerűen meg tudom tenni: egy biztonságos kötődésen alapuló bizalmi kapcsolat kialakítása. Ennél fontosabb szerintem nincs ahhoz, hogy a terápia sikeres lehessen. Amíg nincs ilyen kapcsolat a gyerek és a szakember  között, addig nincs értelme bármi másba belefogni, hiszen mindennek ez az alapja. Ezért aztán minden erőmmel azon vagyok, hogy megteremtsem a gyermek számára azt a biztonságos, elfogadó közeget, amiben lehetővé válik számára ez a fajta kapcsolódás. Megpróbálom számára is érthető módon kifejezni, hogy nekem ő így, ebben az állapotában is egy szerethető, elfogadható ember, akivel jó együtt lenni, akit hétről hétre visszavárok. Erősítem, támogatom, biztatom, építem az önbecsülését, sikerélményhez juttatom és próbálom minél inkább mozgósítani a belső erőforrásait, amikre nagy szükségünk lesz a későbbiek során.

  • Mit tartasz a nálad zajló fejlesztések vagy terápiák fontos célkitűzéseinek?

Nagyon nagy általánosságban megfogalmazva azt, hogy a gyermek rendben legyen önmagával és a közvetlen környezetével. Szeretném, hogy a benne rejlő erőforrásokat tudja mozgósítani, a benne lévő potenciálokat ki tudja aknázni, és tanulja meg kezelni / kompenzálni a gyengeségeit oly módon, hogy ez már se őt, se a környezetét ne zavarja. Legyen biztos tudása arról, hogy mire képes, mi mindenért lehet büszke saját magára, és képes legyen elviselni a kudarcokat is, mert ezek természetes részei az életnek. A hozzám érkező gyerekek legtöbbször korlátokkal küzdenek. Legyen szó akár csökkent figyelmi kapacitásról, akár az önszabályozás nehezítettségéről, vagy éppen a szociális készségek éretlenségéről. Gyakran kapják azt az üzenetet a világtól, hogy ők nem elég jók, idegesítőek vagy akár buták. Egyrészről fontos, hogy amennyire csak lehet segítsem őket abban, hogy fejlődni tudjanak ezeken a területeken és a lehetőségekhez mérten csökkenjen a hiányosságok mértéke. Ugyanakkor legalább ilyen fontos megmutatni nekik, hogy az értékük, szerethetőségük, “jóságuk” nem csak ennek a néhány mutatónak a függvénye, és hogy számtalan más erősségük, értékes tulajdonságuk lehet még ezektől függetlenül is.

  • Munkád során mit tapasztalsz, milyen problémákkal választanak téged?

A kutyás terápia miatt leginkább autista és hiperaktív gyerekek jelentkeznek, de értelmi fogyatékosság vagy részképesség zavarok miatt is szoktak keresni. A szorongós kicsiknek is sokat tud segíteni ez a fajta terápia, illetve az önbizalom, énhatékonyság érzés kialakítására is nagyon hasznos.  Ezeken felül minden olyan esetben hasznos lehet, amikor a gyermek nehezen kapcsolódik, nehezen alakít ki kötődést, akár kiegészítő terápiaként is.

A kutyás terápia mellett számítógépes programot (CogniPlus) is használok, ami kifejezetten a figyelem, memória, impulzusgátlás fejlesztésében segít. Ennek a célcsoportja jelenleg itthon leginkább az iskolás korosztály, különösen a figyelmi és impulzuskontroll problémák esetében, illetve közvetett módon a tanulási nehézségek kezelésében is hasznos lehet (amennyiben a tünetek hátterében feltételezhetően a figyelem problémái állnak). (Külföldön felnőtteket is fejlesztenek CogniPlussal.)

  • Pszichológusként elkerülhetetlen a saját önismeret… Gyógypedagógusként ez nem lenne kötelező, te mégis e tekintetben a klinikai szakpszichológusokhoz hasonló úton jársz és képzed magad. Miért gondolod ezt fontosnak? Számodra mit jelentett / mit adott a saját önismereti munkád?

Szerintem a gyógypedagógusok számára ugyanolyan fontos a saját önismeret, mint a pszichológusoknak. Egészen egyszerűen azért, mert minden segítő szakembernek az elsődleges “munkaeszköze” a saját személyisége. A gyerekek nem egy bizonyos módszertől lesznek jobban, hanem a kapcsolat ereje az, ami őket előre tudja mozdítani. De ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatot létre tudjunk hozni, elsődleges fontosságú, hogy a gyerekre rá tudjunk hangolódni, és tudjunk adni neki pozitív érzéseket, erőforrásokat. A ráhangolódáshoz az kell, hogy a saját problémáimon ne ott rágódjak, hanem tudjam azokat a helyükön kezelni.

Ahhoz pedig, hogy adni tudjak, először magamat kell feltöltenem. Egy kiégett, lemerült segítő semmit nem fog tudni adni, hiszen egy idő után már nincs miből. Újra és újra fel kell tölteni magunkat, meg kell újulni, hogy legyen mit adni a következő 50 percben is.

Arról nem is beszélve, hogy ez a munka lelkileg nagyon sok erőt követel meg a segítőtől is. A szülők gyakran kétségbeesve, kimerülve érkeznek meg a terápiába. Fontos, hogy a terapeuta tudja őket is támogatni és meg tudja őket tartani (“holding funkció”) a kritikus időszakokban, éreztetve velük, hogy nincsenek egyedül a küzdelemben.

Az interjút Veress Anna készítette.