Bemutatkozás- Pieke Noémi

• Pieke Noémi gyógypedagógus, pszichopedagógus, kutyásterapeuta és tréner, integratív gyermek-konzultáns jelölt. Hogyan szoktál bemutatkozni  a rendelőben klienseid számára?

Elsősorban kutyás gyógypedagógusnak tartom magam, ez fontos része a szakmai identitásomnak. De a terápia kezdeti szakaszában azt hiszem a gyerekek számára leginkább csak a kutya gazdája vagyok. 🙂 A kutyán keresztül kapcsolódnak hozzám, rajta keresztül kezdek érdekes lenni én is a számukra, hiszen tőlem lehet megtudni, hogy Zsebitől milyen trükköket lehet kérni, hogy lehet vele akadálypályázni, vagy éppen sétálni.

A szülők számára fontosnak tartom, hogy a kutyásterapeutaként ugyan úgy pszichopedagógiai illetve a gyógypedagógiai feladatokat látom el, csak egy különleges társam is van a munkában. Fontos számomra a szülőkkel való kapcsolattartás, a szülőkonzultációk. Egyszerre vagyok tehát a gyerekek mellett a “Noémi, a kutya gazdája”, akivel egy biztonságos kapcsolatot tudnak kialakítani és akire számíthatnak a legádázabb körülmények között is, és másik oldalról egy szakmai segítő társa vagyok a szülőknek a gyermeki viselkedéssel, kommunikációval, értelmi képességekkel, vagy éppen a tanulással kapcsolatos kérdésekben.

• Régóta dolgozol a szakmában, sokféle irányban képződtél eddig és képzed magad tovább a mai napig. Sőt saját képzést is indítottál. Mit tartasz fontosnak a gyógypedagógushoz való fordulàsban? Hogy tekintesz a hozzád forduló kliensekre?

Gyógypedagógushoz fordulni gyakran nem egyszerű. Általában akkor keresnek meg engem, hogy ha valami esemény vagy fejlemény azzal szembesíti a szülőt, hogy a gyermeke valamiben más, mint a többiek. Ezzel az érzéssel nem egyszerű megbirkózni. A legfontosabb, hogy elsősorban ne módszert, hanem szakembert keressenek. Olyat, akiben megbíznak, aki szimpatikus, akivel szívesen dolgoznak együtt, akár több éven keresztül is, hiszen a gyógypedagógiai terápiákban is nagyon fontos a szülőkkel való intenzív együttműködés.

A hozzám forduló kliensek az én számomra elsősorban gyerekek. Csak így egyszerűen, diagnózisok és címkék nélkül. Gyerekek, akik szeretetre, elfogadásra és sok játékra vágynak, és akiknek megfelelő keretekre van szükségük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a világban.

• Hogyan zajlik nálad az első szakasz (első interjú, diagnosztika)? Egyáltalán mit értesz ez alatt? Mit takar ez a te szakmai szemeddel nézve?

Minden új gyermek esetében a szülőkkel való egyeztetéssel kezdek, ez nagyon fontos a számomra. Egyrészt, mert így pontos képet kaphatok arról, hogy milyen környezetben él a gyermek, mik az erősségei, gyengeségei, és ezek hogyan hatnak a család egészére. Továbbá azt gondolom, hogy a szülőkkel való szoros együttműködés nélkül nem tudok hatékonyan segíteni a gyermeknek, ezért fontos a bizalmi kapcsolat megalapozása, kiépítése a szülőkkel is.

Ezt követi az gyermekkel való első szakasz. Klasszikus értelemben véve nem diagnosztizálok. A legtöbb esetben amúgy is eleve diagnózissal érkezik hozzám a gyerkőc, de ha mégsem vagy esetleg kétségeim vannak, akkor továbbküldöm vizsgálatra. Nekem nem az a lényeg, hogy milyen nevet tudunk adni a gyermek problémájának, sokkal inkább maga a gyerek lelke számít és az, hogy ő hogy van ezekkel a nehézségeivel, illetve elsősorban saját magával és a közvetlen környezetével.

Ha meg kell fogalmazni, mi az első szakasz célja, akkor ezt egyszerűen meg tudom tenni: egy biztonságos kötődésen alapuló bizalmi kapcsolat kialakítása. Ennél fontosabb szerintem nincs ahhoz, hogy a terápia sikeres lehessen. Amíg nincs ilyen kapcsolat a gyerek és a szakember  között, addig nincs értelme bármi másba belefogni, hiszen mindennek ez az alapja. Ezért aztán minden erőmmel azon vagyok, hogy megteremtsem a gyermek számára azt a biztonságos, elfogadó közeget, amiben lehetővé válik számára ez a fajta kapcsolódás. Megpróbálom számára is érthető módon kifejezni, hogy nekem ő így, ebben az állapotában is egy szerethető, elfogadható ember, akivel jó együtt lenni, akit hétről hétre visszavárok. Erősítem, támogatom, biztatom, építem az önbecsülését, sikerélményhez juttatom és próbálom minél inkább mozgósítani a belső erőforrásait, amikre nagy szükségünk lesz a későbbiek során.

• Mit tartasz a nálad zajló fejlesztések vagy terápiák fontos célkitűzéseinek?

Nagyon nagy általánosságban megfogalmazva azt, hogy a gyermek rendben legyen önmagával és a közvetlen környezetével. Szeretném, hogy a benne rejlő erőforrásokat tudja mozgósítani, a benne lévő potenciálokat ki tudja aknázni, és tanulja meg kezelni / kompenzálni a gyengeségeit oly módon, hogy ez már se őt, se a környezetét ne zavarja. Legyen biztos tudása arról, hogy mire képes, mi mindenért lehet büszke saját magára, és képes legyen elviselni a kudarcokat is, mert ezek természetes részei az életnek. A hozzám érkező gyerekek legtöbbször korlátokkal küzdenek. Legyen szó akár csökkent figyelmi kapacitásról, akár az önszabályozás nehezítettségéről, vagy éppen a szociális készségek éretlenségéről. Gyakran kapják azt az üzenetet a világtól, hogy ők nem elég jók, idegesítőek vagy akár buták. Egyrészről fontos, hogy amennyire csak lehet segítsem őket abban, hogy fejlődni tudjanak ezeken a területeken és a lehetőségekhez mérten csökkenjen a hiányosságok mértéke. Ugyanakkor legalább ilyen fontos megmutatni nekik, hogy az értékük, szerethetőségük, “jóságuk” nem csak ennek a néhány mutatónak a függvénye, és hogy számtalan más erősségük, értékes tulajdonságuk lehet még ezektől függetlenül is.

• Munkád során mit tapasztalsz, milyen problémákkal választanak téged?

A kutyás terápia miatt leginkább autista és hiperaktív gyerekek jelentkeznek, de értelmi fogyatékosság vagy részképesség zavarok miatt is szoktak keresni. A szorongós kicsiknek is sokat tud segíteni ez a fajta terápia, illetve az önbizalom, énhatékonyság érzés kialakítására is nagyon hasznos.  Ezeken felül minden olyan esetben hasznos lehet, amikor a gyermek nehezen kapcsolódik, nehezen alakít ki kötődést, akár kiegészítő terápiaként is.

A kutyás terápia mellett számítógépes programot (CogniPlus) is használok, ami kifejezetten a figyelem, memória, impulzusgátlás fejlesztésében segít. Ennek a célcsoportja jelenleg itthon leginkább az iskolás korosztály, különösen a figyelmi és impulzuskontroll problémák esetében, illetve közvetett módon a tanulási nehézségek kezelésében is hasznos lehet (amennyiben a tünetek hátterében feltételezhetően a figyelem problémái állnak). (Külföldön felnőtteket is fejlesztenek CogniPlussal.)

• Pszichológusként elkerülhetetlen a saját önismeret… Gyógypedagógusként ez nem lenne kötelező, te mégis e tekintetben a klinikai szakpszichológusokhoz hasonló úton jársz és képzed magad. Miért gondolod ezt fontosnak? Számodra mit jelentett / mit adott a saját önismereti munkád?

Szerintem a gyógypedagógusok számára ugyanolyan fontos a saját önismeret, mint a pszichológusoknak. Egészen egyszerűen azért, mert minden segítő szakembernek az elsődleges “munkaeszköze” a saját személyisége. A gyerekek nem egy bizonyos módszertől lesznek jobban, hanem a kapcsolat ereje az, ami őket előre tudja mozdítani. De ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatot létre tudjunk hozni, elsődleges fontosságú, hogy a gyerekre rá tudjunk hangolódni, és tudjunk adni neki pozitív érzéseket, erőforrásokat. A ráhangolódáshoz az kell, hogy a saját problémáimon ne ott rágódjak, hanem tudjam azokat a helyükön kezelni.

Ahhoz pedig, hogy adni tudjak, először magamat kell feltöltenem. Egy kiégett, lemerült segítő semmit nem fog tudni adni, hiszen egy idő után már nincs miből. Újra és újra fel kell tölteni magunkat, meg kell újulni, hogy legyen mit adni a következő 50 percben is.

Arról nem is beszélve, hogy ez a munka lelkileg nagyon sok erőt követel meg a segítőtől is. A szülők gyakran kétségbeesve, kimerülve érkeznek meg a terápiába. Fontos, hogy a terapeuta tudja őket is támogatni és meg tudja őket tartani (“holding funkció”) a kritikus időszakokban, éreztetve velük, hogy nincsenek egyedül a küzdelemben.

Az interjút Veress Anna készítette.