A kapcsolatközpontú kutyás terápia egy pszichopedagógiai módszer, melynek célja, hogy óvodás és iskoláskorú gyermekeknek nyújtson segítséget beilleszkedési, magatartási és érzelmi problémáik rendezésében. A kapcsolatközpontú kutyás terápia minden esetben egyéni foglalkozást jelent, időtartama pedig körülbelül 1-1,5, esetleg 2 év. A foglalkozások heti rendszerességgel zajlanak.

A terápiás folyamatot alapvetően három szakaszra bonthatjuk fel, de vannak olyan gyerekek is, akiknek csak egy kis lökés, egy kis támogatás szükséges ahhoz, hogy rendezni tudják a viselkedésüket, ezért néhány esetben a második szakasz elhagyható.

1. „Feltöltés” vagy „Regressziós” szakasz
2. Viselkedés rendezése
3. Zárás, búcsúzás

Az első szakaszban a fő cél, hogy a gyermek és a kutya között erős, kötődésen alapuló szeretetkapcsolat jöjjön létre, hiszen ez a kötődéses kapcsolat lesz az alapja a további szakaszoknak.

Ha a gyermek feltehetően nem szenvedett érzelmi hiányosságokat a korai időszakban, ez az első szakasz a megérkezésre, a kutyával való barátság megkötésére szolgál. Célja továbbá, hogy a gyermek önértékelését, önbizalmát erősítse, így minden játék esetében garantált a sikerélmény.

Amennyiben a korai időszakban a gyermek érzelmileg hiányt szenvedett valamiben, vagy trauma érte, akkor ebben a szakaszban a kutya a korai anya-gyerek kapcsolatot szimbolizálja. Itt megkaphatja a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, valamint pótolhatja a kutya segítségével azokat a szükségleteit, amiket nem kapott meg. Ilyen „regressziós játék” például, amikor a gyermek elbújik valahol, majd egy szabadon választott non-verbális jellel hívnia kell a kutyát, hogy keresse meg (az esetek nagy többségében a sírás imitációját választják a gyerekek). A kutya a hívásra odamegy a gyermekhez, és megszeretgetik egymást, összebújnak. Ebben a szakaszban a szenzoros feladatok dominálnak, hangsúlyos a testi kontaktus és a gondoskodás élménye.

Ez a szakasz általában néhány hónapig tart. Akkor van vége, amikor a gyermek képes biztonságos kötődést kialakítani a kutyával.

Második szakasz: a kutya mint tükör.

Ennek a szakasznak a fő célja a problémát jelentő viselkedés rendezése. A kutya itt már a kortárs kapcsolatok modellje. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy amit egy barát nem tűrne el a gyermektől, azt a kutyának sem kell. Nem parancsolgathat neki, nem lehet vele szemben durva. Meg kell tanulnia kompromisszumokat kötni, helyesen kifejezni az érzelmeit és ráhangolódni a másik félre. Olyan életszerű helyzeteket idézünk elő, ami várhatóan előhozza a már ismert problémás viselkedést, de a gyermek segítséget kap abban, hogy alternatív megoldási módokat tanuljon. Például ha a gyermek szeretne ötödjére is végigmenni a kutyával az agility pályán, de a kutya már láthatóan fárad, akkor a gyermeknek ezt el kell tudnia fogadni, és meg kell tanulnia rugalmasan reagálni a helyzetre. Ez lehet akár az is, hogy egy másik kutyával folytatja az agilityt, de választhatja azt, hogy inkább összebújik a fáradt kutyával vagy megfésüli.

Míg az első szakaszban a gyermek a saját érzelmeiről, a saját fontosságáról és a saját érdekeinek az érvényesítéséről tanul, addig a második szakaszban már a társas viselkedés szabályait kell rugalmasan alkalmaznia. Előfordulhat az is, hogy a gyermek túlságosan durva, követelőző a kutyával szemben. Nehéz feladatok teljesítését várja el tőle folyamatosan, dicséret nélkül, ugyanakkor mérges a kutyára, ha az hibázik. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben a kutya dönthet úgy, hogy ebben a formában nem szeretne tovább részt venni a feladatban, megteheti, hogy teljesen passzívvá válik, a terapeuta feladata pedig, hogy megértesse a gyermekkel, mit kéne másképp csinálnia ahhoz, hogy helyreállhasson a közöttük lévő kapcsolat. Ebben a szakaszban kifejezetten szeretek érzékeny kutyákkal dolgozni, hiszen ők adják a legtöbb visszajelzést a gyermek viselkedésével kapcsolatban. Hiperaktív gyerekeknél is nagyon hasznos ebben a szakaszban az érzékeny kutya jelenléte, mert a jelzi nekik, ha túlpörögnek, impulzívvá válnak, esetleg már ijesztő amit csinálnak. Így annak érdekében, hogy a játék mehessen tovább, kontrollálni kell a viselkedésüket.

Búcsúzás, zárás

A zárásra akkor kerülhet sor, amikor a gyermek képessé vált arra, hogy felismerje és adekvát módon kifejezze a saját érzelmeit és szabályozza az ehhez kapcsolódó viselkedését. Képessé kell válnia arra, hogy felismerje és figyelembe vegye a másik fél érzéseit, igényeit. Ebben a szakaszban már a gyermek kissé távolodik a kutyától, és a figyelme középpontjában sokkal inkább a terapeuta áll. Ahogyan közeledik a lezárás pillanata, egyre fontosabbá és erősebbekké kell válniuk az emberi kapcsolatainak, hiszen végső soron ez a célja a terápiának.

Szupervízió

A kapcsolatközpontú kutyás terápia alkalmazásában Dr. Szamosi Éva, gyermek klinikai  szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív szupervízor van a segítségemre a kezdetektől fogva.

A cikket Pieke Noémi írta, az ő munkamódszerét mutatja be.