Read More

The post A (meg)művelt elme – 2. rész – Mentális gyógyulás a kertben appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Az internet okosabbá teszi az embereket

A Yale Egyetem kutatói kilenc kísérletet végeztek, majd ezek nyomán kimutatták, hogy amikor az emberek Interneten rákereshetnek valamire, hajlamosak azt gondolni, hogy többet tudnak, mint valójában. Ezt azért gondolják, mert jobban meg tudnak magyarázni kérdéseket, mint amennyire erre valójában képesek. Úgy tűnik, hogy az emberek gyakran összetévesztik azt a képességüket, hogy információkra kereshetnek rá a Google-on keresztül, és hogy ténylegesen képesek bizonyos információt előhívni vagy adott problémát megoldani.

A tanulmány szerint „kognitív eszközök, számoláshoz használt eszközök és külső információforrások kiegészíthetik (segíthetik) az elménk működését”. Ennek bizonyítására a kutatók 152 embert kértek meg, hogy válaszoljanak egy egyszerű kérdésre: „Hogyan működik a cipzár?” A két vizsgálati csoport közül csak az egyik tudott erre rákeresni az Interneten.

Ezt követően a kutatók mindkét csoportnak egy ettől független kérdést tettek fel, ezután a csoportoknak meg kellett becsülnie, hogy mennyire biztosak a válaszuk helyességében. Azok, akiknek korábban volt internet hozzáférésük, saját teljesítményüket jobbra értékelték. A további nyolc kísérletekben, ahol a korábbi helyzetet ismételték meg, hasonló jelenséget tapasztaltak, ami arra derített fényt, hogy az emberek valóban összetévesztik tudásukat azzal a képességükkel, hogy online kereshetnek információt.

(…) az emberek valóban összetévesztik tudásukat azzal a képességükkel, hogy online kereshetnek információt.

Az eredmények párhuzamba állíthatók a pszichológia és a szociológia területén ismert jelenséggel, amikor az emberek valamilyen új információt tanulva, az az érzésük támad, hogy „ezt mindvégig tudták”. Amikor az emberek képesek googleon megkeresni az információkat, ugyanazt az érzést kapják, hogy „mindvégig tudták”, ami néha veszélyesnek bizonyulhat.

A hazai valóság a gyerekek körében

A magyar adatok azt mutatják, hogy a 3 évnél nem idősebb gyermekek 42 százaléka rendszeresen használ valamilyen okoseszközt, amely szám kisiskolás korra 89 százalékra nő, írja az NN Biztosító megbízásából az NRC közreműködésével készült kutatás. Az eredmények megmutatják, hogy a hazai szülők 70 százaléka bevallása szerint, gyermekük napi rendszerességgel használ valamilyen okoseszközt. A felmérés továbbá rávilágít arra, hogy a kisgyermekek 38 százaléka 3 éves kor alatt kezdi el az okostelefon-használatot, többnyire szórakozás céljával és főként a szüleik eszközeit használják.

Egy későbbi kutatás is tanulságos eredményeket publikál. A külföldi adatok és gyermekgyógyászati ajánlások nagyjából ugyan azt írják le. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2016-os ajánlása szerint a 18 hónapnál kisebbeknek kerülni kellene a képernyőidőt, kivéve, ha az videócsevegés. A gyermekek másfél és 2 éves kora között, a szakemberek szerint csak akkor lenne szabad képernyőt nézniük, ha a felnőttek ezt figyelemmel kísérik, vagy velük vannak annak érdekében, hogy rögtön elmagyarázhassák, hogy mit látnak. Mikor a gyermek már 2-5 év közötti, akkor sem haladhatja meg a képernyőidő az egy órát, ami ugyanúgy a felnőttel együtt javasolt időtöltés. Az idősebbeknél, 6 év és afölött a következetes korlátozások ajánlottak. Ezek a következetes korlátozások természetesen eltérő módon értelmezhetők minden családban. Nem mindegy, hogy a gyerek mit és hogyan szokott meg, és mekkora feszültséggel jár együtt, ha ezen változtatni akarnak a szülők.

 Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2016-os ajánlása szerint a 18 hónapnál kisebbeknek kerülni kellene a képernyőidőt, kivéve, ha az videócsevegés.

A könyv, mint idejétmúlt adathordozó

„Ahogy a weboldalak böngészésére fordított idő kiszorítja a könyvek olvasására fordított órák számát, ahogy a néhány bájtos üzenetek küldözgetésére fordított idő kiszorítja a mondatok és bekezdések megfogalmazására szánt perceket, ahogy a hivatkozásról hivatkozásra ugrással töltött idő kiszorítja a csendes elmélkedésre és szemlélődésre fordított időmennyiséget, úgy a régi szellemi funkciókat és tevékenységeket támogató asszociációs rendszerek, melyek idegsejtekből, axonokből és dentritekből állnak, funkciót vesztve megszűnnek. Az agy más fontosabb munkára fogja a használaton kívüli idegsejteket és szinapszisokat. Új készségeket és nézőpontokat sajátítunk el, a régieket pedig elfeledjük és levetkőzzük. Gary Small, pszichiáterprofesszor megerősíti ezt: „a digitális eszközök mindennapos használata stimulálja az agysejtek változását és a neurotranszmitterek felszabadulását, fokozatosan erősítve agyunkban az új idegpályákat és gyengítve a régieket.” – írja Nicholas Carr (2014).

(…) ha az olvasás-gondolkodás-kreativitás-kommunikáció lánca megszakad, mert halassan is, de kikopik a szokásainkból ezen lánc alkotóelemei közül bármelyik, akkor jóval nehezebb lesz újraindítani ezt a folyamatot.

Tehát vigyáznunk kell, mutatnak rá a neurológiai terén elért eredmények, hiszen, ha az olvasás-gondolkodás-kreativitás-kommunikáció lánca megszakad, mert ha lassan is, de kikopik a szokásainkból ezen lánc alkotóelemei közül bármelyik, akkor jóval nehezebb lesz újraindítani ezt a folyamatot. Egy kognitív tevékenység jelentősen több erőfeszítést kíván meg tőlünk, mint egy könnyed kattintás a világhálón, amelyhez már annyira hozzászoktunk, hogy jóval kevésbé lesz népszerű a fent leírt kognitív lánc. Azonban a Wikipédia vagy a Google sosem lesz az egyén személyes emléktára, hanem egy olyan külső tárhely marad, amit bármikor elérünk, de nem saját. Ezt csak tanulás és hosszadalmas olvasás útján lehet létrehozni. Tari Annamária egy pszichiáter kollégát idéz: „a fő kérdés ma az, hogy szükség van-e, lesz-e „régi típusú” tudásra? Lehet, hogy most lépünk át a digitális tudásátadás korába, amiben az írásbeliség elavulttá válik?”

Felhasznált irodalmak

Carr, N. (2014). Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? A sekélyesek kora, HVG könyvek kiadó

Chassiakos, Radesky, Chistakis, Moreni, Cross (2016). Pediatrics, 138, 5, november 1

Fisher, M., Goddu, M., K. Keil, F., C. (2015). Searching for Explanations: How the Internet Inflates Estimates of Internal Knowledge. Journal of Experimental Psychology: General, 144, 3, 674 – 687. Letöltev: https://www.apa.org/pubs/journals/releases/xge-0000070.pdf

Hódi, Á., Tóth, E., B. Németh, M., Fáyné Dombi, A. (2019). Óvodások IKT használata otthon – szülői minta és szerepvállalás, neveléstudomány.elte.hu, 2019 július

Szeretlek Magyarország.hu közlése, 2018. 05. 22.

Tari, A. (2019). Online illúziók – offline valóság, Tericum Könyvkiadó, Budapest

The post Tudni vélem appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Kevés pszichológiai rendellenesség van, amelyet olyan gyakran értenek félre, mint az OCD-t, vagyis az obszesszív-kényszeres zavart. Sok ember mindennapi szókincsébe került bele, akik gyakran használják a tisztán perfekcionista jellemvonások vagy a szőrszállhasogatásra hajlamos személyek leírására. Noha a közösségi médiában rengeteg olyan mém található, amely az alapján diagnosztizál nálunk OCD-t, hogy zavarnak minket a ferdén felakasztott festmények vagy a rendetlenül hagyott könyvek a polcon, de valójában az igazság sokkal súlyosabb: az OCD bénítólag hathat az emberre.

Az OCD-vel rendelkező személy világában az ördögi gondolatkörök és viselkedések intenzív szorongást és jelentős zavart okoznak a mindennapi életben.

Mi az OCD?

Mi az OCD valójában? A Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve (DSM-IV) leírja, hogy OCD esetén az érintett személy tolakodó, nyomasztó gondolatokkal (rögeszmék) és ismétlődő, rituális szokásokkal harcol, amelyek arra hivatottak, hogy feloldják az e gondolatok szülte szorongását. Ezek a rituális viselkedésminták a kényszerek. Habár nem mindenki, aki OCD-vel rendelkezik jellemezhető mindkettővel, de a legtöbben igen. Ezek az ördögi gondolatkörök és viselkedések intenzív szorongást és jelentős zavart okoznak a mindennapi életben. Szerencsére van remény a gyógyulásra, és számos hatékony kezelési módszer létezik.

Tévhitek

1. tévhit: Az OCD azt jelenti, hogy perfekcionista vagy.

Ez az állítás hamis. Lehet, hogy saját értelmezésünkben az „OCD” az perfekcionizmus szinonimája, de ez egy téves felfogás, amelynek gyakran nincs valóságalapja. Az OCD-ben szenvedők úgy érezhetik, hogy kontrollt vesztettek, vagyis elvesztek a rögeszmék és kényszerek világában. Az ilyen helyzeteket a legkevésbé se találják tökéletesnek. Nem arról van szó, hogy a dolgokat pontosan úgy akarjuk, hogy megtörténjenek, ahogyan azt elképzeltünk.

Egy folyamatos küzdelemről van szó, hogy lecsendesítsük a fáradthatatlanul tolakodó és kínzó gondolatokat, és azokat a kényszereket, amelyek kétségbeesett próbálkozások arra, hogy elüldözzék ezeket a kínzó gondolatokat.

2. tévhit: Az OCD azt jelenti, hogy rendkívül precíz vagy, vagy hogy félsz a baktériumoktól.

Ez az állítás szintén nem igaz. Bár néhány obszesszív-kompulzív zavarban szenvedő személynek lehetnek olyan rögeszméi, amelyeknek részei a beszennyeződéstől való félelem és a kézmosás kényszere, sokaknál ez nem jellemző. A bármivel kapcsolatban lehetnek az embernek megszállott gondolati, ahol a szennyeződéstől való félelem, igaz a COVID óta egyre inkább elterjedt, de csak egy altípusa az ilyesfajta gondolatoknak. Például sokan, akik azzal, hogy halmoznak tárgyakat veszélyes életkörülményeket teremtenek maguknak, valójában obszesszív-kompulzív zavar tüneteitől szenvednek.

3. tévhit: Az OCD csupán egy személyiségtípus.

Nem, nem az. Az obszesszív-kompulzív zavar valódi pszichológiai rendellenesség, amely óriási nehézségeket és kihívásokat okozhat, valamint sokféle személyiségű ember szenvedhet benne.

4. tévhit: Az OCD-ben szenvedőknek csak meg kellene tanulniuk lazítaniuk.

Ez sem igaz. Az OCD-ben szenvedő személy vitathatatlanul szorongással küzd, de ez abból fakad, hogy a rögeszmék, idegesítő gondolatmenetek és szokásminták betolakodnak az egyén tudatába, aki ilyenkor úgy érezheti, hogy ezek a gondolatok teljesen áthatják az életét. Az OCD -ben szenvedő emberek gyakran úgy érzik, hogy agyuk az ellenségük. Az OCD-vel rendelkező személynek, ha pihenést és lazítást javaslunk, az körülbelül ugyanannyira hasznos, mintha egy depressziós embernek tanácsolnánk, hogy legyen boldog.

5. tévhit: Aki OCD-ben szenved, az egyszerűen ilyen ember, nem lehet rajta segíteni.

Szerencsére ez nincs így, mivel, ha obszesszív-kompulzív zavarról van szó, még a súlyos esetekben is, határozottan van ok reményre. A kognitív viselkedésterápia bizonyos típusai, például az ERP (expozíció és válaszmegelőzés) ígéretes eredményeket mutat, illetve a különböző antidepresszánsok esetében is pozitív hatásról számolnak be.

Forrás:

https://www.psychologytoday.com/us/blog/friendship-20/202109/5-myths-about-ocd

The post 5 tévhit az OCD-ről appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

A természet és az élővilág fontosságát emeli ki a személyközpontú megközelítés eredetét fejtegetve Tringer, hiszen az elméletalkotó Carl Rogersre jelentős hatását gyakorolt a mezőgazdasági környezet, amiben felnőtt. Rogers már fiatalkorától kezdve szoros kapcsolatban állt a természettel. Itt a legfőbb érték a növények és állatok fejlődése, folyamatos megújulása. A munka értéke a hozam közvetlenül lemérhető, kézzel fogható eredményt jelent. Elméletének a központjában az egyén növekedési potenciálja áll, valamint a személybe vetett hit, hogy legjobban ő tudja, hogy neki specifikusan mire van szüksége a fejlődéshez. Ahogyan a növényekre, az élővilágra is rá lehet bízni a növekedést, csak a szükséges feltételeket kell biztosítanunk hozzá.

Jung és a természet

Carl Gustav Jung „élő folytonosságnak” nevezi a természetet és szerinte drágán megfizetünk azért, amikor győzelmet aratunk felette. Jung azt vallotta, hogy van egy ősi és elementáris kapcsolat a föld és az ember között. Egy kapcsolat, amely egyben spirituális és fizikai. Ennek értelmében a modern városi élet átka, hogy keressük a gyökereinket és meg akarjuk teremtani a valahová tartozás érzését, ami a természettől való távollét miatt szinte lehetetlen. „Mintha az emberek folyton kicsi cipőt hordva élnének.”

Szerinte primitív őseink értékes erőforrásokat hagytak ránk, amelyeket ma kihasználatlanul hagyunk. A természettel való kapcsolat megerősítése és újjáépítése azért fontos eszköz ezen erőforrások miatt, mert többek között az egyszerű anyaghoz való viszonyunk meghatároz minket abban, hogy kik vagyunk. Hiszen pont azzal választjuk el magunkat a természettől, ha azt kontrollálni szeretnénk és ezzel saját magunkat fosztjuk meg a természettel kapcsolatos múltunktól.

Jung nem a természetben való feloldódásban látja a megoldást, hanem abban, hogy közvetlen és valódi kapcsolatban legyünk vele. Így, ha például lenne egy kis kertje mindenkinek, hatalmas örömöt élhetnének meg, mivel felébrednének az ösztöneik és az életet adó természetet közvetlen közelről tapasztalhatnák meg.

Az amerikai kertészeti író, Robert Dash, úgy véli, hogy ez a közvetlen kapcsolat tanít meg minket a másik iránti tiszteletre. Mivel azzal, hogy megtermelünk valamit, láthatjuk a munkánk eredményét, s ez a természeti kizsákmányolásával ellentétben egymás kölcsönös tiszteletére tanít.

Hasonlóan érvel Jung is a témában, miszerint kiegyensúlyozottságunk és nyugalmunk két alapvető forrása a természetközelség és az értelmes munka. Ezek hiányában bizonytalanságot tapasztalhatunk az öntudatosságunkban, így önértékelésünk vagy eltúlzott lesz, vagy túl alacsony. Napjainkban többek között ennek a problémának az orvoslására hívták életre a városokban a közösségi kerteket. Ezeknek az eredetileg általában ipari területeknek a megművelése egyrészt abban segít, hogy kapcsolatban legyünk a természettel, másrészt pedig abban, hogy olyan értelmes munkát végezhessünk, amelynek kézzelfogható eredményét látjuk.

Hétköznapjaink nem mindennapi kertje

Egy kertben, gyakran hasonló élményünk lehet, mint amikor egy gyermek felszabadultan játszik. Itt védett helyen egyfajta kárpótlásként élhetjük meg a biztonságot, egyedül lehetünk, és beléphetünk a saját magunk világába. Egyre szélesebb körben elismert tény, hogy az álmodozás és a játék mentális egészségben játszott fontos szerepe nem ér véget a gyerekkorral. Winnicott úgy vélte, hogy a játék mentálisan feltölt minket, azonban ahhoz, hogy egy elképzelt világba be tudjunk lépni, szükséges, hogy biztonságban érezzük magunkat és ellenőrzésmentesen, szabadon játszhassunk.

Winnicott ismert paradoxonja szerint kiemelkedően fontos, hogy egy gyermek megtanuljon „egyedül lenni az anya jelenlétében”.

A Charles Branas nevéhez kötődő Phiadelphiában végzett tanulmánysorozat csaknem 20 éven keresztül vizsgálta, milyen hatást gyakorol a közösség életére az elhagyatott városi területek zöld környezetté alakítása. Az eredmények szerint a gondozatlan területek „kizöldítése” a szegénységi küszöb alatt élők körében jelentett a leginkább érzékelhető változást. Hasonló demográfia adottságú kerületekhez képest a bűnözések száma 13%-kal, a fegyveres erőszaké 30%-kal csökkent a vizsgált időszakban. A város egészét tekintve az is megállapítható, hogy ezeknek a bűncselekmények a száma ténylegesen csökkentek, nem pedig csak áttevődött más szomszédos környékekre.

Érdekes módon azt találták, hogy a zöld területek lekerítése különösen nagy hatással volt a közösség életére. Amennyiben drótkerítést használtak, az emberek bezárva érezték magukat és illegális szemétlerakó pontok alakultak ki. Azonban mikor ezeket lecserélték olyan egyszerű fa kerítésekre, amire a környéken lakók könnyedén fel is ülhettek, megnőtt a közösségi élet intenzitása.

A tanulmány beszámol arról, hogy a helyiek 60 %-a érezte kevésbé veszélyesnek, hogy kimenjen az utcára. A vizsgálat azt találta, hogy az elhagyatott környéken élőknek a lakhelyük minősége folyamatosan megerősíti az alacsony önértékelését, valamint azt az érzést is, hogy senki sem törődik (velük). További reményre ad okot, hogy a vizsgálat időintervallumban megfeleződött a területen élő depressziósok és rossz mentális állapotú lakó száma.

Mindez arra enged következtetni, hogy nem kap elég figyelmet a városi környezetünk zöld területeinek a fejlesztése, holott ez egy viszonylag költséghatékony módja az egészségfejlesztésnek és a bűnözés visszaszorításának.

Az életminőség szempontjából megkerülhetetlen a természet jelenléte mindennapjainkban. A témában valaha végzett legnagyobb kutatás, a Harvard Grant Study, mely több, mint ezer ember bevonásával, évtizedeken keresztül folyt nemcsak az előbbi eredményt erősíti meg, hanem az öregedés szempontjából is felhívja a figyelmet a természetközeli életmód fontosságára, pontosabban a kertészkedés szerepére. A kutatás eredménye alapján háromszor nagyobb valószínűséggel bírtak kiemelkedő mentális állapottal 80 éves korukban azok az emberek, akik az ötvenes éveikben képesek voltak termékeny életet élni. Az öregedés során ez erősebb hatásnak bizonyult, mint az anyagi jólét. A kertészkedés pont egy ilyen generatív tevékenység, ahol foglalkozásunktól függetlenül valami újat tudunk létrehozni, és a gyarapodás, növekedés szemtanúi lehetünk.

A megújulás mellett, mikor megművelünk egy területet és gondját viseljük a növényeknek az elmúlással is találkozunk. A növekedés és hanyatlás természetes ciklusai segíthetnek nekünk megérteni és elfogadni, saját ritmusunkat és újra kapcsolatba kerülni a saját érzéseinkkel. Ezáltal kiegyensúlyozottabb életünk lehet, ahol helye van a pozitív és a negatív érzéseknek, eseményeknek egyaránt. Így a mindennapoknak az elfogadása és teljesebb átélése adhatja meg talán azt az elégedettséget, ami közelebb visz minket a valódi énünkhöz.

Forrás:

Dash, R. (2000). Notes from Madoo: Making a garden in the Hamptons. Houghton Mifflin. p.344.

Branas, C., C., Cheney, R., A., MacDonald, J., M., Tam, M., W., Jackson, T., D., Ten, T., R. (2011). A Difference-in-Differences Analysis of Health, Safety, and Greening Vacant Urban Space. Have Author Notes American Journal of Epidemiology, 174 (11), 1296–1306. https://doi.org/10.1093/aje/kwr273

Kant, I. (1790/2000) Critique of Judgement (p.60.). Edited by N. Walker and trans. J. C. Meredith. oxford World’s Classics.

Sabini, M. (2002). The Earth has a soul: C. G. Jung’s writings ont he nature, technology and modern life. North Atlantic Books.

Stuart-Smith, S. (2020.) The well gardened mind, William Collins, Harper Collins Publishers

Tringer, L. (2005.) A gyógyító beszélgetés, Medicina Könyvkiadó Rt.

Vaillant, G., E. (2003.) Aging Well. Little Brown

Winnicott, D., W. (1958). The capacity to be alone. Int J Psychoanal 39:416-420.

The post A (meg)művelt elme – 1. rész – Pszichológiai elméletek a természetről appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Produktívnak lenni többet jelent, mint amikor valaki egyszerűen elfoglalt. Az elfoglaltság „státusszimbólummá” vált társadalmunkban. Azt árulja el az egyénről, hogy fontos.

2 óra. Nem több.

A kutatás során két országos felmérés adatait vizsgálták az Egyesült Államokban, amelyben az embereket szubjektív jóllétükről, valamint arról kérdezték, hogy mivel töltik az idejüket. A két kutatás egyikében, azok a válaszadók, akiknek a legkevesebb szabadidejük volt (napi egy óra), inkább értékelték alacsonyabbra az élettel való elégedettségüket. A második kutatás megerősítette ezt az eredményt, ugyanakkor arra is fényt derített, hogy a bőséges szabadidő sem tesz jót a pszichés jóllétünknek. Ebben a felmérésben foglalkoztatott és nem foglalkoztatott személyeket egyaránt megkérdeztek. Az eredmények szerint igaz, hogy a szabadidő hiánya rosszabb közérzettel jár együtt, úgy tűnik, hogy a többletidő előnyei mindössze napi két óránál maximalizálódnak. A kutatás alapján az ennél több szabadidő nem tette boldogabbá az embereket. Emellett a jóllét elkezdett csökkenni, miután az emberek már több, mint öt szabad órával rendelkeztek.

Pontosan mitől lesz szabad az idő? 

A szabadon eltöltött időt úgy határozták meg, hogy amikor az emberek azt csinálhatták, amit akartak. Azaz nem olyan kötelező tevékenységeket kellett végezniük, mint például a házimunka, vagy például nem kellett részt venniük egy fogorvosi beavatkozáson.

Különböző okokból adódóan az embereknek kevés vagy éppen rengeteg szabadidejük lehet. Sharif és munkatársai megállapították, hogy a sok szabadidővel rendelkező emberek rossz közérzetét nem magyarázza a munkanélküliség, a nyugdíj, vagy az, hogy házas-e az ember, vagy hogy van-e gyermeke.

Az is számít, hogy az emberek hogyan töltik a szabadidejüket.

A tanulmány szerzői megvizsgálták, hogy a produktívan eltöltött szabadidő különbözik-e a semmittevéstől. A kísérlet során a résztvevőket arra kérték, hogy képzeljék el, hogy minden nap kevés (3,5 óra) vagy sok (7 óra) szabadidővel rendelkeznek. A résztvevőknek azt is el kellett képzelniük, hogy ezt az időt produktívan (például hobbikkal, edzéssel vagy a gyermekeikkel való játékkal) vagy nem produktívan (például tévénézéssel) töltik. Összességében a résztvevők úgy érezték, hogy alacsonyabb szintű a jóllét, amit átéltek, ha sok szabadidejük volt, de csak akkor, ha ezt az időt értelmetlenül töltötték el. Igaz, az ilyen elképzeltetett helyzeteket, kérdéses, hogy mennyiben feleltethetjük meg a való életnek. Korábbi, az érzelmeink bejóslásának pontosságára vonatkozó kutatások figyelemreméltó eredményekkel bírnak ezen a téren: miszerint az emberek meglehetősen pontatlanul tudják megjósolni, hogy mi teszi őket boldoggá.

Flow mint produktív szabadidő

Ennek ellenére azért érdemes a produktív szabadidővel mélyrehatóan foglalkoznunk, mert ezekben a helyzetekben jó eséllyel tapasztaljuk meg a flow élményt. Ahogy Csíkszentmihályi írja, „életünk legjobb pillanatait nem a passzív, befogadó, pihentető időszakokban tapasztaljuk (…) A legjobb pillanatok általában akkor fordulnak elő, ha az ember teste vagy elméje eléri a határait, önkéntes erőfeszítés eredményeként, hogy valami nehéz és értékes dolgot hajtson végre.”

Természetesen az emberek különbözőek. Vannak, akik jól érzik magukat a munkahelyükön dolgozva, és ehelyett inkább nem is vennének ki szabadságot. Másoknak azonban lehet, érdemes lenne megfontolni, hogy hogyan tudnak kevesebbet dolgozni (és akár kevesebb pénzt keresni), de több időt szánni önmagukra és a családjukra.

Nehéz lenne egy általánosan elfogadható „produktivitás” fogalmat alkotnunk. Egy zenei darab meghallgatása tétlenségnek tűnhet egyesek szemében, míg mások értelmezésében kivételes szellemi feltöltődést jelenthet. A jelen kutatás eredményei nem mondják meg, hogy optimálisan mennyi szabadideje kellene, hogy legyen valakinek. Viszont, ha csupán arra késztet minket, hogy álljunk meg és gondoljuk végig, mivel töltjük az időnket, és miért pont azzal töltjük az időnket, talán mindannyian gyarapodhatunk.

Forrás:

Csíkszentmihályi, M. (2020.) Flow: Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája, Akadémiai Kiadó Zrt.

Kahneman, D., Snell, J. (1992) Predicting a changing taste: Do people know what they will like?, Psychology Journal of Behavioral Decision Making, 5, 187-200. DOI:10.1002/BDM.3960050304

Sharif, M., A., Mogilner, C., Hershfield, H. E. (2021) Having Too Little or Too Much Time Is Linked to Lower Subjective Well-Being, Journal of Personality and Social Psychology: Personality Processes and Individual Differences, Megjelent online, 2021 szeptember 9., Letöltve: https://www.apa.org/pubs/journals/releases/psp-pspp0000391.pdf

The post Vajon szabad-e a szabadidőnk? appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

A perfekcionizmus valójában egy nagyon kegyetlen életmóddal jár együtt. Embernek lenni azt jelenti, hogy vannak hibáink. A perfekcionisták azonban nehezen fogadják el a hiányosságaikat. Azért, hogy mindezt ellensúlyozzák, elérhetetlen és fenntarthatatlan szintre emelik elvárásaikat. A végletekig hajtják magukat, és elvárják, hogy 100-ból 100 pontot érjenek el az általuk fontosnak tartott feladatokban. Ironikus módon a siker ilyen szűk meghatározása a legnagyobb félelmüket váltja valóra, azt, hogy kudarcot vallanak.

A fokozott teljesítményorientáció mellett egyszerű hétköznapi helyzetekben is felfedezhető a maximalizálásra való hajlam. Amikor a boltban vásárolva egyszerűen nem éri be valaki kevesebbel, mivel kizárólag a legjobb kell neki. Vagy amikor szüntelen kapcsolgatunk a tévécsatornák között, holott egy műsort szeretnénk nézni.

 Ami közös a perfekcionizmusban és a folytonos maximalizálásban az a döntési képtelenség, vagyis az egyén gyenge priorizálási képessége.

A perfekcionisták nem pusztán csalódnak, amikor nem érnek el egy adott célt. Mélységes szégyent élnek át, hiszen teljességgel csődöt mondtak. A perfekcionizmus számos érzelmi nehézség kíséri, mint például a depresszió, a szorongás és az öngyilkosság. Hasonlóan azok az emberek, akik mindig a maximális haszonra törekednek, inkább élnek meg szégyent és megbánást, valamint kevésbé boldogok és elégedettek. S mivel a perfekcionisták a tökéletlen valósággal egyelőre nem képesek megbirkózni, továbbra is a tökéletességüket csillogtatják. Igaz, az „elég jó” elfogadása magasabb jól-léthez vezetne esetükben.

Egy saját döntés meghozása felszabadítólag tud hatni, még akkor is, ha ez egyben veszteségélménnyel jár, hiszen a legjobb lehetőség kiválasztásával az összes többi opciót elveszítjük, azzal, hogy azokat nem választottuk. Ezek a deficitek természetes velejárói az életnek, amelyekkel együtt kell, hogy kereknek lássuk a világunkat.

Mi a helyzet a fiatalokkal?

Nem egyszer fiatal éveinket mérgezi meg a perfekcionista hozzáállás. Például az Egyesült Államokban az ifjúsági sport egy csomó, homokozóban játszó gyerekből teremtette meg egy 15 milliárd dolláros iparág résztvevőit. A nevelés során egyre gyakrabban helyeződik át a hangsúly a személyes fejlődésről és a társadalmi kapcsolatokról a kiélezett versenyre és a mindenáron történő győzelemre.

A fiatalok felnőtt példaképeik nyomdokaiba lépnek. Ahhoz, hogy megfordítsuk a jelenlegi tendenciákat és megvédjük a fiatalabb nemzedék érzelmi egészségét, észre kell vennünk saját perfekcionista hajlamainkat, és meg kell változtatnunk viselkedési mintánkat. Elvégre a tettek hangosabbak, mint a szavak.

Perfekcionizmus, gondolkodásmód és hibák újradefiniálása

A perfekcionizmus helyett…

A perfekcionisták gyakran nem hajlandók elengedni tökéletességre törekvő szemléletmódjukat, mert félnek, hogy elveszítik előnyüket vagy lemaradnak a versenytársaktól. A már jól ismert rossz sokszor biztonságosabbnak tűnik, mint valami új kipróbálása. Egy perfekcionistától sokszor hallhatjuk: „Miért engednék el valamit, ami idáig eljutatott engem az életben?” Tehát a perfekcionizmus szuperhatalomnak tűnik számukra, amely majd sikerre viszi őket.

Ez az érvelés azonban téves. A valóság az, hogy a perfekcionizmusuk ellenére sikerült idáig eljutniuk az életben. Az eszményített és irreális elvárások felállítása nem egy különleges képesség, csupán érzelmileg tesz minket sebezhetővé a kihívásokkal szemben. Mennyivel produktívabbak lehetünk, ha nem hordunk a vállunkon túlzott elvárásokat.

(…) az irreális elvárások felállítása nem egy különleges képesség, csupán érzelmileg tesz minket sebezhetővé a kihívásokkal szemben.

A gondolkodásmód átkeretezése

A perfekcionisták gondolkodáskor gyakran beleesnek a „mindent vagy semmit” elvbe. Elvárásaik szerint vagy 100 %-ot szereznek meg, vagy az egész hiába volt.

Hajlamosak vagyunk ilyen végletes gondolkodásba bocsátkozni, mert olyan mintákat keres az agyunk, amelyek egyszerűsítik a döntéshozást. Könnyebb választani fekete-fehér szélsőségek közt, mint a szürke különböző árnyalatait folyton mérlegelni. A probléma ezzel a kognitív torzítással az, hogy olyan fontos részleteket hagyhatunk ki, amelyek sebezhetővé tesznek bennünket az érzelmi nehézségekkel és személyközi konfliktusokkal szemben.

A perfekcionistáknak emlékeztetniük kell magukat, hogy elérhetik céljaikat anélkül, hogy tökéletesek lennének. Akár egy perfekcionistának is lehet néhány hibája egy vizsgán, akkor is megkaphatja a legmagasabb minősítésű diplomát. A kiválóság elve egészségesebb célkitűzést jelent, mint a tökéletesség.

A hibák újradefiniálása

A kudarc elkerülése érdekében a perfekcionisták van, hogy elkerülnek túl nagy kihívással járó feladatokat. Ilyenkor biztonságosan játszanak, és csak olyan tevékenységeket választanak, amelyek nagy valószínűséggel sikeresek lesznek. Paradox módon ez a stratégia elfojtja a személyes növekedést, és megakadályozza, hogy a perfekcionisták kihasználják a bennük rejlő potenciált. Azzal, hogy folyton biztonságra törekszenek, visszafogják magukat, és nem tudják kimozdítani magukat a komfortzónájukból.

Ne felejtsük, hogy a kudarc egy hétköznapi emberi tapasztalat. Alóla senki sem kivétel. Még a sikeres emberek is kudarcot vallanak néha. Thomas Edison, akinek a nevéhez az izzó és a mozgókép feltalálása kötődik, egyszer azt mondta: „Nem vallottam kudarcot. Csupán épp most találtam meg a tízezredik módszert, ami nem működik.”

Fontos, hogy amikor úgy érzzük, megbuktunk, képesek legyünk kedvesek és megértőek lenni önmagunkkal szemben a saját magunkkal való együttérzés képességével.

Az nem kérdés, hogy életünk során vallunk-e kudarcot. A kérdés az, hogy hogyan reagálunk erre. Emellett fontos, hogy amikor úgy érezzük, megbuktunk, képesek legyünk kedvesek és megértőek lenni önmagunkkal szemben, amiben a saját magunkkal való együttérzés képessége segít. Végül is a kudarc a tanulás és a növekedés lehetőségét hordozza magában.

 Schwartz, B., Ward, A., Monterosso, J., Lyubomirsky, S. (2002), Maximizing Versus Satisficing: Happiness Is a Matter of Choice, Journal of Personality and Social Psychology. 83, (5), 1178-97, DOI:10.1037/0022-3514.83.5.1178

Dimitrios Tsatiris, M., D., Three Practical Tips to Overcome Perfectionism How to shift your mindset from perfect to progress, 2021. szeptember 12.

https://www.psychologytoday.com/intl/blog/anxiety-in-high-achievers/202109/three-practical-tips-overcome-perfectionism

The post A perfekcionizmus paradoxon appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Az influencerek akár kontraproduktívak is lehetnek

A pennsylvaniai egyetem új kutatása megállapította, hogy az influencerek nem valószínű, hogy példájukkal képesek megváltoztatni az ember viselkedését. Az emberek gondolkodásának az elmozdulásához a hálózat peremét alkotó kisebb csoportot kell megcélozni.

Képzelje el, hogy Ön egy vezérigazgató, aki egy innovatív terméket, például egy fitnesz alkalmazást, szeretne népszerűsíteni. Küldje el a terméket Rihannanak abban a reményben, hogy tetszeni fog neki, és elterjeszti a hírt az Instagram követőinek csapatában? A válasz „igen” lenne, ha az új ötletek vagy viselkedési minták sikeres átadása olyan egyszerű lenne, hogy elegendő őket a lehető legtöbb embernek megmutatni.

A tanulmány azonban azt találta, hogy bármennyire is kiemelkedőnek és elismertnek tűnnek az influencerek mint a társadalom befolyásolói, valójában nem valószínű, hogy példájukkal változtatni képesek egy személy viselkedésén, sőt valójában kontraproduktívak lehetnek az ügyben.

„Amikor a társadalmat befolyásoló személyek olyan ötleteket mutatnak be, amelyek disszonánsak a követőik világnézetével, mondjuk, hogy az oltás vajon biztonságos és hatékony-e, akkor akaratlanul is ellentmondhatnak azoknak az embereknek, akiket meg akarnak győzni, mert az emberek általában csak olyan ismert személyeket követnek, akiknek elképzelései megerősítik az övéiket” – állítja a Pennsylvania Egyetem professzora.

(…) az emberek általában csak olyan ismert személyeket követnek, akiknek elképzelései megerősítik az övéiket.

Hogyan terjesszünk új elgondolásokat?

Tehát milyen stratégiát alkalmazzunk annak érdekében, hogy az online vagy a valós életben új ötleteink gyökeret verjenek a hálózatoknak a szomszédsági kapcsolatai által? Van valaki a közösségi hálózatban, aki hatékonyan közvetíti az új elgondolásokat? A tanulmány meglepő választ ad: igen, és azok az emberek, akikre a legkevésbé számítanánk. A véleményváltozás ösztönzése érdekében azon emberek kis csoportjait érdemes megcélozni, akik a hálózat külső peremén, a periférián helyezkednek el.

Centola és Douglas, a tanulmány szerzői, több mint 400 hálózatot tanulmányoztak az egészségügyben, hogy kiderítsék, melyik ember terjesztheti a leghatékonyabban az új gondolatokat és viselkedéseket. Minden hálózat minden lehetséges személyét vizsgálták, hogy megállapítsák, ki lenne a leghatékonyabb a hírességekről szóló pletykáktól kezdve a vakcinák elfogadásáig terjedő hírek terjesztésében. „Tucatnyi algoritmus, amelyet az új ötletek elterjesztésére törekvő vállalkozások jelenleg használnak, azon a téves elven működnek, hogy minden információ vírusszerűen terjed”, állítja Centola. Ez a tanulmány azonban azt mutatja meg, hogy az információ közösségi hálózaton belül való átadása attól függ, hogy milyen típusú információról van szó.

Rejtett társas csoport a periférián

Vagyis, ha pletykákat szeretnénk terjeszteni, amelyek könnyen emészthetőek és vitathatatlan információfoszlányokat tartalmaznak, valóban egy influencer lesz a legnagyobb segítségünkre. De ha új gondolatmeneteket, véleményeket szeretnénk közvetíteni, amelyek megkérdőjelezik a meglévő hiedelmeket, keressünk kevésbé népszerű személyeket a periférián, és ültessük el a gondolatot az ő fejükben, illetve rajtuk keresztül a teljes közösségben.

Ha pletykákat szeretnénk terjeszteni, amelyek könnyen emészthetőek és vitathatatlan információfoszlányokat tartalmaznak, valóban egy influencer lesz a legnagyobb segítségünkre. De ha új gondolatmeneteket, véleményeket szeretnénk közvetíteni, amelyek megkérdőjelezik a meglévő hiedelmeket, keressünk kevésbé népszerű személyeket a periférián (…)

Fontos új felfedezés, hogy minden hálózatnak a külső szélein van egy rejtett társas csoport, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy meggyorsítsa egy új ötlet terjedését. Ezek a társadalmi csoportok jelenthetik a kiindulópontot jelentős változások kezdetén.

A marketinget felforgató eredmények?

A kutatás során igyekeztek megjósolni egy új mikrofinanszírozási lehetőség elterjedését több indiai közösségben. Figyelembe véve, hogy milyen hírek terjednek a hálózatokon keresztül, képesek voltak előre meghatározni, hogy honnan fog eredni, és hogy elterjed-e a lakosság tágabb körében a kérdéses információ. Jóslataik pontosan azokat az személyeket azonosították be, akik a legpozitívabb hatással voltak az új pénzügyi program elfogadottságára és elterjedésére.

A szerzők bizonyos értelemben azt tapasztalták, hogy a hálózat centrális része függ attól, hogy az egész rendszerben éppen mi terjed el. Minél bizonytalanabbak az emberek egy új ötlettel kapcsolatban, annál inkább azokra az emberekre érdemes befolyást gyakorolni, akik mindössze néhány közvetlen kapcsolattal rendelkeztek, nem pedig azokra, akik sok távolabbi társas kapcsolattal bírnak. Ilyen módon a hálózat peremén levő emberek képesek hirtelen a legnagyobb befolyást gyakorolni az egész közösségre.

A szerző amellett érvel, hogy az eredmények felforgatják a marketinggel kapcsolatos eddigi elképzeléseinket, az értékesítés és a társadalmi mozgalmak közösségünkre gyakorolt befolyásáról. Nem minden információ terjed ugyanúgy a hálózatokon keresztül, és ezen ismeretek segítségével meghatározhatjuk a gyújtópontokat a közösségi hálózatokban. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy pontosabban testre szabjuk a hálózati stratégiánkat a pozitív társadalmi változások megvalósítása érdekében.

Guilbeault, D., Centola, D. Topological measures for identifying and predicting the spread of complex contagions. Nat Commun, 2021 DOI: 10.1038/s41467-021-24704-6

Annenberg School for Communication at the University of Pennsylvania: Study Finds Surprising Source of Social Influence, 2021. július 20.

https://www.asc.upenn.edu/news-events/news/study-finds-surprising-source-social-influence

Damon Centola: Change: How to Make Big Things Happen (2021.), Little, Brown Spark

The post A társas befolyásolás új útjai appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Néha kíváncsiságból vásárolsz, néha megjutalmazod magad

Néha spontán vásárol az ember, puszta kíváncsiságból. Például ki akar próbálni valamilyen új édességet. Vagy egyszerűen csak úgy érezzük, hogy ennyit igazán megérdemlünk. Ez lehet egy csokoládé, egy szép lakberendezési tárgy a nappaliba vagy egy tökéletes fazonú cipő.

Néha nagyon nagy örömöt okoz a spontán vásárlás. Előfordul, hogy lelkiismeretfurdalást érzünk: mert különben is be kéne osztanunk a pénzünket! Sokan azonban sikeresen elfojtják azt a késztetésüket, hogy megvegyenek egy csokoládét. Ráadásul ezt akkor teszik, amikor olyan helyzetben vannak, hogy kifejezetten kézenfekvő és egyszerű lenne vásárolni.

Dr. Anand Krishna és munkatársai tanulmánya szerint nem lehet azt mondani, hogy bizonyos vásárlók hajlamosak az impulzusvásárlásra. Mostani kutatásuk eredménye azonban ötletet ad, hogyan előzheti meg az ember az ehhez hasonló vásárlásokat.

Hogyan védhetjük meg magunkat az impulzusvásárlástól?

Az élvezetek embere természeténél fogva spontán. Ha jól érzi magát és valamilyen új örömforrás után kutat, akkor spontán talál valamit, ami a jelenlegi állapotához képest nagyobb örömöt ígér neki. Ugyanakkor egy viszonylag kis ösztönzés is elegendő ahhoz, hogy megállja a hirtelen vásárlást. Akár egy apró cetli a pénztárcában, amire az van írva, hogy ” Állj! ” vagy valami ehhez hasonló emlékeztető.

A másik oldalt vannak a biztonságra törekvő emberek. Számukra pusztán egy figyelmeztető cetli a pénztárcában nem segít. Nekik időre van szükségük. Az impulzusvásárlás náluk általában egy lassabb folyamatot jelent. Ennek tényleg olyan jó íze van, mint amilyen jól kinéz? Ilyen gondolatok járhatnak a fejükben egy finom csokoládé láttán. Egy csemege visszautasításához is több időre van szükségük. Mikor egy biztonságra törekvő személy a boltban sétálgat, valószínűleg inkább segít neki, ha többször ránéz egy cetlire, amire az van ráírva, hogy „Ma nincs impulzusvásárlás!”.

A biztonságra törekvő embernek több idő kell

A kutatási eredmények azért különösen érdekesek, mivel azt gondolhatnánk, hogy a biztonságorientált emberek általában nagyobb valószínűséggel kerülik el az impulzusvásárlást. De ez nem így van. Ha pozitívan motivált állapotban vannak, akkor ugyanolyan könnyen elcsábulnak, mint azok, akik az élvezeteket keresik. A nagy különbség az, hogy függetlenül attól, hogy végül mit csinálnak, kognitív módon egy kicsit tovább tart a döntési folyamat.

Ezek a megállapítások egy 250 fő részvételével végzett laboratóriumi vizsgálat eredményei. Két kísérletet végeztek.

Az eredmények érdekesek a marketing szempontjából, de a fogyasztó megvédése miatt is. Az utóbbinak azért, mert az impulzusvásárlás sok ember számára problémát jelenthet és nemkívánatos következményei lehetnek. Ugyanakkor a természetes környezetünket megterhelő túlzott fogyasztói szokások megváltoztatása is egyre több ember szívügye. Ennek érdekében fontos tudni, hogy kétféle ember létezik, és hogy a különböző kognitív folyamatok különböző módszereket igényelnek az impulzusvásárlás megakadályozására, valamint ami a legfontosabb, hogy az aktuális helyzetnek nagyon nagy szerepe van.

A motivációs állapot meghatározó

„Igazán kijár nekem a jutalmat, amit ez az új farmer jelent” – gondolja az élvezetek embere, és spontán vásárol, a pszichológiában jutalom fókusznak nevezett tulajdonsága miatt. Elképzelhető, hogy röviddel azelőtt fagylaltot evett, ezért mindenképpen fel van készülve az elkövetkezendő jutalmakra és élvezetekre, és kihasználja az alkalmat, hogy még több örömöt szerezzen.

Más a helyzet, ha az élvezetkereső személy most jött éppen egy saját pénzügyeit negatívan érintő banki megbeszélésről. Annak ellenére, hogy alapvetően az élvezet felé orientálódik, az esze aktívan azon jár, hogy lehet, túl sok pénzt fog elkölteni. Ezért elfojtja vásárlási impulzusát, és elsétál a tökéletes cipő mellett, anélkül, hogy különösebben elgondolkodna rajta. Vagyis vannak termékek, amelyeket bizonyos vásárlók szívesen megvesznek egy nap, a másik napon viszont inkább ott hagyják az üzletben.

Azonban az továbbra is nyitott kérdés, hogy mit tesznek a biztonságra törekvő vevők, amikor időbeli nyomás alatt kell cselekedniük. Például, ha nem akarják megvenni a csokit, mert reggel a mérlegre álltak, ami két kilóval többet mutatott. Talán mégis megveszik az édességet, amikor a pénztárhoz sietnek, mert nincs elég idő a gondolkodásra?

Anand Krishna, Sophia Ried, Marie Meixner. State-trait interactions in regulatory focus determine impulse buying behavior. PLOS ONE, 2021; 16 (7): e0253634 DOI: 10.1371/journal.pone.0253634

The post Venni vagy nem venni appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Emberi tényezők

Könyvében Steve Taylor leírja, mik azok az emberi tényezők, amelyek befolyásolják a vírus terjedését, és hogy érzelmi szinten milyen nehézségeket okoz nekünk a pandémia. Kitér a jellemzően vírushelyzet idején működő előítéletekre, a média szerepére, az oltással kapcsolatos hozzáállásunkra, valamint arra, ahogyan a társadalmunk a pletykákat kezeli. Továbbá bemutatja a pandémiát mint az összeesküvéselméletek melegágyát.

Alapvető magatartásunk ilyenkor a pszichológiai reaktancia, vagyis, hogy a szabályokra, előírásokra vagy a meggyőzésünkre irányuló kísérletekre határozott motivációs válaszunk van, amely elutasítja az autonómiánkat és a szabad választásra való jogunkat fenyegető intézkedéseket. Ez kifejezetten a nyugati kultúrákban jellemző, hiszen itt meghatározó az egyén mint identitásunk központi része és mint külön entitás, amely a közösségben való tájékozódást vezérli. Egyértelmű, hogy a még nem beoltott és bizonytalanok csoportját célzó ellenséges megnyilvánulások kontraproduktívak lesznek.

Védekező reakciók

Azoknak az embereknek, akik individualista kultúrkörben nőttek föl, a szabadság és autonómia az önbecsülésük alapját képezi. Erre büszkék, ezért érthető, hogy aki emiatt az esszenciális tulajdonság miatt támadja őket, azzal nehezen fogják megtalálni a közös hangot.

A hosszas védekező reakció polarizált gondolkodáshoz vezet, vagyis egyre inkább fekete-fehéren látja a kérdést az, akinek e nézeteivel erőszakosan szembe helyezkednek. Ennek egy következménye lehet, amit gyakran láthatunk, hogy ezek a konzervatív, individualista és egyben hajthatatlan emberek kiállnak a legkülönfélébb összeesküvés elméletek mellett. Mostanra azonban a reaktanciát mindennél jobban táplálja a „normális” élethez való visszatérés – és annak megtartása – iránti igényünk.

Ugyanakkor, ami az oltást illeti, Taylor szerint az emberek máshogy cselekednek, mint amit mondanak, és többen fogják végül beoltatni magukat, amikor egy halálos vírussal néznek szembe, mintsem amennyit a becslések ígérnek egy-egy oltóanyag megjelenése előtt. Ami most bizalomra ad okot, az az, hogy jelenleg a delta-variáns megjelenésével növekszik a beoltottak száma, különösképp az első oltásukat megkapók körében.

A járvány pszichológiája

A pszichológiának meghatározó szerepe van abban, ahogyan a vírus terjed és ahogyan ez visszaesik. Valamint abban is, hogy a járvánnyal kapcsolatos stresszes, megosztó, vagy éppen minden bizonnyal káros jelenségek, mint az élelmiszer felhalmozás, a rasszizmus és a vírus jelentőségét tagadó tüntetések alakulnak.

A sikeres megküzdés tekintetében jelentős kockázati tényező az egészségügyben dolgozók állapota, hiszen leginkább őket fenyegeti a kimerülés és kiégés. Az egészségügyi intézményekben fennálló karantént követően pedig nagy valószínűséggel alakulhat ki náluk a poszt traumás stressz zavar (PTSD), még akkor is, hogyha munkájuk során megszokták, hogy szinte folyton stresszes környezetben vannak. Hosszútávon nem valószínű, hogy pszichológiai problémát jelent számukra, amit a COVID-19 alatt átéltek, azonban egyeseknél felléphetnek érzelmi zavarok, mint például a PTSD tünetei. Pont ezért elengedhetetlen számukra ez idő alatt a támogató környezet, ahol azt érezhetik, hogy valóban azt a fajta segítséget kapják meg, amire szükségük van ahhoz, hogy teljesítsenek ebben a rendkívüli időszakban.

A COVID hosszú távon

Sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen hosszútávú hatása lesz a társadalom egészére a vírusnak. Összességében a reziliencia növekedése várható, azaz növekszik a kitartásunk és az ellenálló képességünk. Az emberek, ha stresszesnek is élik meg ezt az időszakot, teljesen maguk mögött fogják tudni hagyni a megélt nehézségeket. Minden bizonnyal kevesen lesznek azok, akiknek hosszú távon problémát fog jelenteni a COVID, még akkor is, hogy ha visszatérő problémánk lesz a vírussal való megküzdés, hiszen egy idő után ez lehet az „új normális”. Akiknek tartós pszichés problémája jelentkezhet, azok többnyire depressziót, szorongást, valamint a PTSD tüneteit fogják megtapasztalni.

Az ebben leginkább meghatározó faktorok a már korábban is megélt érzelmi zavarok, illetve a vírushelyzet alatt kiemelt stressz kitettség jelenti. A fontosabb stresszorok közé sorolható, amikor valaki a betegség során életveszélyes állapotba került, egy szeretett személy halála, a komoly anyagi nehézségek és gazdasági veszteségek (pl. a társadalmi távolságtartás miatt), illetve a vírus súlyos tüneteinek átélése a családunktól és a barátainktól elszakítva.

A szerzőt, aki 30 éve tanulmányozza a szorongásos zavarokat, a spanyolnátháról és más járványokról olvasott ismeretei inspirálták a könyv megírására. Műve a járványok pszichológiájáról egy modellt írt le, ami az emberi viselkedést nagy valószínűséggel jellemzi egy globális méretű vírus esetén. „Lesznek visszatérő hullámai a covidnak, de jobban vágyunk a közösségi életre, mintsem attól félnénk, hogy megfertőződünk.” Ez puszta pszichológia.

Steve Taylor: The Psychology of Pandemics

https://psychwire.com/ask/topics/exmhyn/ask-steven-taylor-about-the-psychology-of-pandemics

The post Pandémia prófécia vagy puszta pszichológia? appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Szücs Renáta pszichológus és Veress Anna klinikai szakpszichológus írása.

Testi egészségünk

A jelenlegi járványügyi helyzetben gyakran megfigyelhetjük magunkon azt, hogy a megszokottnál sokkal többet foglalkozunk testi állapotunk, egészségünk monitorozásával. Nagy figyelmet fordítunk testi érzetek megfigyelésére, és kínosan ügyelünk arra, ha a megszokott, “egészséges” állapottól bármilyen szubjektív eltérést  tapasztalunk.

Legyen szó kaparó torokról, enyhe izomfájdalomról, bújkáló fejfájásról vagy irritált orrjáratokról, a legkisebb testi változás beindíthatja az egészségünkért való szélsőséges aggódást. Ez nagymértékben hatással lehet lelki egészségünkre is, hiszen a jelen helyzetben az egészségünk megváltozása szélsőségesen negatív forgatókönyveket aktiválhat, és könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy az enyhe testi tünetektől megfigyelésétől pusztán pár gondolat már a koronavírussal kapcsolatos legrosszabb fantáziáinkhoz vezet.

Figyeljünk a lelki egészségre is!

Bár lelki egészségünk legalább akkora veszélynek van kitéve a járvány ideje alatt, mint testi egészségünk, mégis sokkal kevesebbet foglalkozunk ennek értékelésével, monitorozással. A minket érintő események bejósolhatatlansága, az életünkre gyakorolt befolyásunk csökkenése és az állandó bizonytalanság mind hozzájárul ahhoz, hogy hatalmas stresszel kell megküzdenünk a mindennapok során.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a megnövekedett stressz-szint egy adekvát reakció a jelenlegi helyzetre, és a lelki alkalmazkodási folyamatok egy részét tükrözi, mégis jó tisztában lennünk azzal, hogy mik azok a könnyen megfigyelhető változások, melyek lelki egészségünk olyan mértékű kibillenését jelezhetik, melynek kezelésével fontos lehet szakemberhez fordulni. Az alábbi felsorolás ehhez az értékeléshez biztosít kiindulási pontot, és ennek segítségével szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy akkor sem szabad megfeledkeznünk a lelki egészségünkről való gondoskodásról, ha a figyelmünket inkább az egészség testi vonatkozásai kötik le. 

Milyen változások jelezhetik lelki betegségek kialakulását?

• Jelentős változás a testsúlyban (fogyás vagy hízás)
• Jelentős változás az alvás-ébrenlétben (túl kevés vagy túl sok alvás)
• Az alvás nem pihentető volta
• Jelentős változás a szociális kapcsolatokban (kapcsolatoktól, kapcsolattartástól való visszahúzódás, elmagányosodás vagy túlzott igény a kapcsolattartásra, folymatos jelenlét elvárása a társaktól)
• Jelentős változás az érzelmi életben (lehangoltság érzése a napok túlnyomó részében vagy túlzott felhangoltság, lelkesedés a napok túlnyomó részében)
• Jelentős változás a cselekvésben (addigi kedvelt tevékenységek jelentős mértékű hanyagolása, vagy éppen túl sok tevékenység végzése; irreális cselekvések és tervek; stb.)

Fontos, hogy amennyiben a fentiek valamelyikét felismeri valaki saját magán, vagy hozzátartozóján, barátján, akkor azt ne cimkézze, ne ítélje el és főként ne forduljon el attól az embertől, azért, mert ő megváltozott. Lehetséges, hogy egy rövid kivizsgálás, pszichológiai terápia vagy gyógyszeres terápia hamar visszabillentheti az illetőt a normál működésmódba.

Fontos, hogy amennyiben a fentieket tapasztalja valaki, azt jelezze: ha saját magáról van szó, merjen segítséget vagy visszajelzést kérni másoktól. Amennyiben valaki másnál tapasztalja, akkor empatikusan próbálja meg visszajelezni észrevételeit értékítélet nélkül. Fontos, hogy amennyiben közeli hozzátartozón észleli valaki a fentiek majdnem valamennyi és súlyos jeleit, de az illetőnek nincs ezekre belátása, nem fogad el segítséget, akkor a hozzátartozó felelőssége is, hogy családtagját szakszerű segítséghez juttassa (ez legtöbb esetben a mentőszolgálat értesítését jelenti pl. öngyilkosággal kapcsolatos gondolatok vagy konkrét kísérlet,  hallucinációk, stb. )

The post A lelki egészség változásai a koronavirus idején appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.