Read More

The post A (meg)művelt elme – 2. rész – Mentális gyógyulás a kertben appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Az internet okosabbá teszi az embereket

A Yale Egyetem kutatói kilenc kísérletet végeztek, majd ezek nyomán kimutatták, hogy amikor az emberek Interneten rákereshetnek valamire, hajlamosak azt gondolni, hogy többet tudnak, mint valójában. Ezt azért gondolják, mert jobban meg tudnak magyarázni kérdéseket, mint amennyire erre valójában képesek. Úgy tűnik, hogy az emberek gyakran összetévesztik azt a képességüket, hogy információkra kereshetnek rá a Google-on keresztül, és hogy ténylegesen képesek bizonyos információt előhívni vagy adott problémát megoldani.

A tanulmány szerint „kognitív eszközök, számoláshoz használt eszközök és külső információforrások kiegészíthetik (segíthetik) az elménk működését”. Ennek bizonyítására a kutatók 152 embert kértek meg, hogy válaszoljanak egy egyszerű kérdésre: „Hogyan működik a cipzár?” A két vizsgálati csoport közül csak az egyik tudott erre rákeresni az Interneten.

Ezt követően a kutatók mindkét csoportnak egy ettől független kérdést tettek fel, ezután a csoportoknak meg kellett becsülnie, hogy mennyire biztosak a válaszuk helyességében. Azok, akiknek korábban volt internet hozzáférésük, saját teljesítményüket jobbra értékelték. A további nyolc kísérletekben, ahol a korábbi helyzetet ismételték meg, hasonló jelenséget tapasztaltak, ami arra derített fényt, hogy az emberek valóban összetévesztik tudásukat azzal a képességükkel, hogy online kereshetnek információt.

(…) az emberek valóban összetévesztik tudásukat azzal a képességükkel, hogy online kereshetnek információt.

Az eredmények párhuzamba állíthatók a pszichológia és a szociológia területén ismert jelenséggel, amikor az emberek valamilyen új információt tanulva, az az érzésük támad, hogy „ezt mindvégig tudták”. Amikor az emberek képesek googleon megkeresni az információkat, ugyanazt az érzést kapják, hogy „mindvégig tudták”, ami néha veszélyesnek bizonyulhat.

A hazai valóság a gyerekek körében

A magyar adatok azt mutatják, hogy a 3 évnél nem idősebb gyermekek 42 százaléka rendszeresen használ valamilyen okoseszközt, amely szám kisiskolás korra 89 százalékra nő, írja az NN Biztosító megbízásából az NRC közreműködésével készült kutatás. Az eredmények megmutatják, hogy a hazai szülők 70 százaléka bevallása szerint, gyermekük napi rendszerességgel használ valamilyen okoseszközt. A felmérés továbbá rávilágít arra, hogy a kisgyermekek 38 százaléka 3 éves kor alatt kezdi el az okostelefon-használatot, többnyire szórakozás céljával és főként a szüleik eszközeit használják.

Egy későbbi kutatás is tanulságos eredményeket publikál. A külföldi adatok és gyermekgyógyászati ajánlások nagyjából ugyan azt írják le. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2016-os ajánlása szerint a 18 hónapnál kisebbeknek kerülni kellene a képernyőidőt, kivéve, ha az videócsevegés. A gyermekek másfél és 2 éves kora között, a szakemberek szerint csak akkor lenne szabad képernyőt nézniük, ha a felnőttek ezt figyelemmel kísérik, vagy velük vannak annak érdekében, hogy rögtön elmagyarázhassák, hogy mit látnak. Mikor a gyermek már 2-5 év közötti, akkor sem haladhatja meg a képernyőidő az egy órát, ami ugyanúgy a felnőttel együtt javasolt időtöltés. Az idősebbeknél, 6 év és afölött a következetes korlátozások ajánlottak. Ezek a következetes korlátozások természetesen eltérő módon értelmezhetők minden családban. Nem mindegy, hogy a gyerek mit és hogyan szokott meg, és mekkora feszültséggel jár együtt, ha ezen változtatni akarnak a szülők.

 Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2016-os ajánlása szerint a 18 hónapnál kisebbeknek kerülni kellene a képernyőidőt, kivéve, ha az videócsevegés.

A könyv, mint idejétmúlt adathordozó

„Ahogy a weboldalak böngészésére fordított idő kiszorítja a könyvek olvasására fordított órák számát, ahogy a néhány bájtos üzenetek küldözgetésére fordított idő kiszorítja a mondatok és bekezdések megfogalmazására szánt perceket, ahogy a hivatkozásról hivatkozásra ugrással töltött idő kiszorítja a csendes elmélkedésre és szemlélődésre fordított időmennyiséget, úgy a régi szellemi funkciókat és tevékenységeket támogató asszociációs rendszerek, melyek idegsejtekből, axonokből és dentritekből állnak, funkciót vesztve megszűnnek. Az agy más fontosabb munkára fogja a használaton kívüli idegsejteket és szinapszisokat. Új készségeket és nézőpontokat sajátítunk el, a régieket pedig elfeledjük és levetkőzzük. Gary Small, pszichiáterprofesszor megerősíti ezt: „a digitális eszközök mindennapos használata stimulálja az agysejtek változását és a neurotranszmitterek felszabadulását, fokozatosan erősítve agyunkban az új idegpályákat és gyengítve a régieket.” – írja Nicholas Carr (2014).

(…) ha az olvasás-gondolkodás-kreativitás-kommunikáció lánca megszakad, mert halassan is, de kikopik a szokásainkból ezen lánc alkotóelemei közül bármelyik, akkor jóval nehezebb lesz újraindítani ezt a folyamatot.

Tehát vigyáznunk kell, mutatnak rá a neurológiai terén elért eredmények, hiszen, ha az olvasás-gondolkodás-kreativitás-kommunikáció lánca megszakad, mert ha lassan is, de kikopik a szokásainkból ezen lánc alkotóelemei közül bármelyik, akkor jóval nehezebb lesz újraindítani ezt a folyamatot. Egy kognitív tevékenység jelentősen több erőfeszítést kíván meg tőlünk, mint egy könnyed kattintás a világhálón, amelyhez már annyira hozzászoktunk, hogy jóval kevésbé lesz népszerű a fent leírt kognitív lánc. Azonban a Wikipédia vagy a Google sosem lesz az egyén személyes emléktára, hanem egy olyan külső tárhely marad, amit bármikor elérünk, de nem saját. Ezt csak tanulás és hosszadalmas olvasás útján lehet létrehozni. Tari Annamária egy pszichiáter kollégát idéz: „a fő kérdés ma az, hogy szükség van-e, lesz-e „régi típusú” tudásra? Lehet, hogy most lépünk át a digitális tudásátadás korába, amiben az írásbeliség elavulttá válik?”

Felhasznált irodalmak

Carr, N. (2014). Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? A sekélyesek kora, HVG könyvek kiadó

Chassiakos, Radesky, Chistakis, Moreni, Cross (2016). Pediatrics, 138, 5, november 1

Fisher, M., Goddu, M., K. Keil, F., C. (2015). Searching for Explanations: How the Internet Inflates Estimates of Internal Knowledge. Journal of Experimental Psychology: General, 144, 3, 674 – 687. Letöltev: https://www.apa.org/pubs/journals/releases/xge-0000070.pdf

Hódi, Á., Tóth, E., B. Németh, M., Fáyné Dombi, A. (2019). Óvodások IKT használata otthon – szülői minta és szerepvállalás, neveléstudomány.elte.hu, 2019 július

Szeretlek Magyarország.hu közlése, 2018. 05. 22.

Tari, A. (2019). Online illúziók – offline valóság, Tericum Könyvkiadó, Budapest

The post Tudni vélem appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Kevés pszichológiai rendellenesség van, amelyet olyan gyakran értenek félre, mint az OCD-t, vagyis az obszesszív-kényszeres zavart. Sok ember mindennapi szókincsébe került bele, akik gyakran használják a tisztán perfekcionista jellemvonások vagy a szőrszállhasogatásra hajlamos személyek leírására. Noha a közösségi médiában rengeteg olyan mém található, amely az alapján diagnosztizál nálunk OCD-t, hogy zavarnak minket a ferdén felakasztott festmények vagy a rendetlenül hagyott könyvek a polcon, de valójában az igazság sokkal súlyosabb: az OCD bénítólag hathat az emberre.

Az OCD-vel rendelkező személy világában az ördögi gondolatkörök és viselkedések intenzív szorongást és jelentős zavart okoznak a mindennapi életben.

Mi az OCD?

Mi az OCD valójában? A Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve (DSM-IV) leírja, hogy OCD esetén az érintett személy tolakodó, nyomasztó gondolatokkal (rögeszmék) és ismétlődő, rituális szokásokkal harcol, amelyek arra hivatottak, hogy feloldják az e gondolatok szülte szorongását. Ezek a rituális viselkedésminták a kényszerek. Habár nem mindenki, aki OCD-vel rendelkezik jellemezhető mindkettővel, de a legtöbben igen. Ezek az ördögi gondolatkörök és viselkedések intenzív szorongást és jelentős zavart okoznak a mindennapi életben. Szerencsére van remény a gyógyulásra, és számos hatékony kezelési módszer létezik.

Tévhitek

1. tévhit: Az OCD azt jelenti, hogy perfekcionista vagy.

Ez az állítás hamis. Lehet, hogy saját értelmezésünkben az „OCD” az perfekcionizmus szinonimája, de ez egy téves felfogás, amelynek gyakran nincs valóságalapja. Az OCD-ben szenvedők úgy érezhetik, hogy kontrollt vesztettek, vagyis elvesztek a rögeszmék és kényszerek világában. Az ilyen helyzeteket a legkevésbé se találják tökéletesnek. Nem arról van szó, hogy a dolgokat pontosan úgy akarjuk, hogy megtörténjenek, ahogyan azt elképzeltünk.

Egy folyamatos küzdelemről van szó, hogy lecsendesítsük a fáradthatatlanul tolakodó és kínzó gondolatokat, és azokat a kényszereket, amelyek kétségbeesett próbálkozások arra, hogy elüldözzék ezeket a kínzó gondolatokat.

2. tévhit: Az OCD azt jelenti, hogy rendkívül precíz vagy, vagy hogy félsz a baktériumoktól.

Ez az állítás szintén nem igaz. Bár néhány obszesszív-kompulzív zavarban szenvedő személynek lehetnek olyan rögeszméi, amelyeknek részei a beszennyeződéstől való félelem és a kézmosás kényszere, sokaknál ez nem jellemző. A bármivel kapcsolatban lehetnek az embernek megszállott gondolati, ahol a szennyeződéstől való félelem, igaz a COVID óta egyre inkább elterjedt, de csak egy altípusa az ilyesfajta gondolatoknak. Például sokan, akik azzal, hogy halmoznak tárgyakat veszélyes életkörülményeket teremtenek maguknak, valójában obszesszív-kompulzív zavar tüneteitől szenvednek.

3. tévhit: Az OCD csupán egy személyiségtípus.

Nem, nem az. Az obszesszív-kompulzív zavar valódi pszichológiai rendellenesség, amely óriási nehézségeket és kihívásokat okozhat, valamint sokféle személyiségű ember szenvedhet benne.

4. tévhit: Az OCD-ben szenvedőknek csak meg kellene tanulniuk lazítaniuk.

Ez sem igaz. Az OCD-ben szenvedő személy vitathatatlanul szorongással küzd, de ez abból fakad, hogy a rögeszmék, idegesítő gondolatmenetek és szokásminták betolakodnak az egyén tudatába, aki ilyenkor úgy érezheti, hogy ezek a gondolatok teljesen áthatják az életét. Az OCD -ben szenvedő emberek gyakran úgy érzik, hogy agyuk az ellenségük. Az OCD-vel rendelkező személynek, ha pihenést és lazítást javaslunk, az körülbelül ugyanannyira hasznos, mintha egy depressziós embernek tanácsolnánk, hogy legyen boldog.

5. tévhit: Aki OCD-ben szenved, az egyszerűen ilyen ember, nem lehet rajta segíteni.

Szerencsére ez nincs így, mivel, ha obszesszív-kompulzív zavarról van szó, még a súlyos esetekben is, határozottan van ok reményre. A kognitív viselkedésterápia bizonyos típusai, például az ERP (expozíció és válaszmegelőzés) ígéretes eredményeket mutat, illetve a különböző antidepresszánsok esetében is pozitív hatásról számolnak be.

Forrás:

https://www.psychologytoday.com/us/blog/friendship-20/202109/5-myths-about-ocd

The post 5 tévhit az OCD-ről appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

A természet és az élővilág fontosságát emeli ki a személyközpontú megközelítés eredetét fejtegetve Tringer, hiszen az elméletalkotó Carl Rogersre jelentős hatását gyakorolt a mezőgazdasági környezet, amiben felnőtt. Rogers már fiatalkorától kezdve szoros kapcsolatban állt a természettel. Itt a legfőbb érték a növények és állatok fejlődése, folyamatos megújulása. A munka értéke a hozam közvetlenül lemérhető, kézzel fogható eredményt jelent. Elméletének a központjában az egyén növekedési potenciálja áll, valamint a személybe vetett hit, hogy legjobban ő tudja, hogy neki specifikusan mire van szüksége a fejlődéshez. Ahogyan a növényekre, az élővilágra is rá lehet bízni a növekedést, csak a szükséges feltételeket kell biztosítanunk hozzá.

Jung és a természet

Carl Gustav Jung „élő folytonosságnak” nevezi a természetet és szerinte drágán megfizetünk azért, amikor győzelmet aratunk felette. Jung azt vallotta, hogy van egy ősi és elementáris kapcsolat a föld és az ember között. Egy kapcsolat, amely egyben spirituális és fizikai. Ennek értelmében a modern városi élet átka, hogy keressük a gyökereinket és meg akarjuk teremtani a valahová tartozás érzését, ami a természettől való távollét miatt szinte lehetetlen. „Mintha az emberek folyton kicsi cipőt hordva élnének.”

Szerinte primitív őseink értékes erőforrásokat hagytak ránk, amelyeket ma kihasználatlanul hagyunk. A természettel való kapcsolat megerősítése és újjáépítése azért fontos eszköz ezen erőforrások miatt, mert többek között az egyszerű anyaghoz való viszonyunk meghatároz minket abban, hogy kik vagyunk. Hiszen pont azzal választjuk el magunkat a természettől, ha azt kontrollálni szeretnénk és ezzel saját magunkat fosztjuk meg a természettel kapcsolatos múltunktól.

Jung nem a természetben való feloldódásban látja a megoldást, hanem abban, hogy közvetlen és valódi kapcsolatban legyünk vele. Így, ha például lenne egy kis kertje mindenkinek, hatalmas örömöt élhetnének meg, mivel felébrednének az ösztöneik és az életet adó természetet közvetlen közelről tapasztalhatnák meg.

Az amerikai kertészeti író, Robert Dash, úgy véli, hogy ez a közvetlen kapcsolat tanít meg minket a másik iránti tiszteletre. Mivel azzal, hogy megtermelünk valamit, láthatjuk a munkánk eredményét, s ez a természeti kizsákmányolásával ellentétben egymás kölcsönös tiszteletére tanít.

Hasonlóan érvel Jung is a témában, miszerint kiegyensúlyozottságunk és nyugalmunk két alapvető forrása a természetközelség és az értelmes munka. Ezek hiányában bizonytalanságot tapasztalhatunk az öntudatosságunkban, így önértékelésünk vagy eltúlzott lesz, vagy túl alacsony. Napjainkban többek között ennek a problémának az orvoslására hívták életre a városokban a közösségi kerteket. Ezeknek az eredetileg általában ipari területeknek a megművelése egyrészt abban segít, hogy kapcsolatban legyünk a természettel, másrészt pedig abban, hogy olyan értelmes munkát végezhessünk, amelynek kézzelfogható eredményét látjuk.

Hétköznapjaink nem mindennapi kertje

Egy kertben, gyakran hasonló élményünk lehet, mint amikor egy gyermek felszabadultan játszik. Itt védett helyen egyfajta kárpótlásként élhetjük meg a biztonságot, egyedül lehetünk, és beléphetünk a saját magunk világába. Egyre szélesebb körben elismert tény, hogy az álmodozás és a játék mentális egészségben játszott fontos szerepe nem ér véget a gyerekkorral. Winnicott úgy vélte, hogy a játék mentálisan feltölt minket, azonban ahhoz, hogy egy elképzelt világba be tudjunk lépni, szükséges, hogy biztonságban érezzük magunkat és ellenőrzésmentesen, szabadon játszhassunk.

Winnicott ismert paradoxonja szerint kiemelkedően fontos, hogy egy gyermek megtanuljon „egyedül lenni az anya jelenlétében”.

A Charles Branas nevéhez kötődő Phiadelphiában végzett tanulmánysorozat csaknem 20 éven keresztül vizsgálta, milyen hatást gyakorol a közösség életére az elhagyatott városi területek zöld környezetté alakítása. Az eredmények szerint a gondozatlan területek „kizöldítése” a szegénységi küszöb alatt élők körében jelentett a leginkább érzékelhető változást. Hasonló demográfia adottságú kerületekhez képest a bűnözések száma 13%-kal, a fegyveres erőszaké 30%-kal csökkent a vizsgált időszakban. A város egészét tekintve az is megállapítható, hogy ezeknek a bűncselekmények a száma ténylegesen csökkentek, nem pedig csak áttevődött más szomszédos környékekre.

Érdekes módon azt találták, hogy a zöld területek lekerítése különösen nagy hatással volt a közösség életére. Amennyiben drótkerítést használtak, az emberek bezárva érezték magukat és illegális szemétlerakó pontok alakultak ki. Azonban mikor ezeket lecserélték olyan egyszerű fa kerítésekre, amire a környéken lakók könnyedén fel is ülhettek, megnőtt a közösségi élet intenzitása.

A tanulmány beszámol arról, hogy a helyiek 60 %-a érezte kevésbé veszélyesnek, hogy kimenjen az utcára. A vizsgálat azt találta, hogy az elhagyatott környéken élőknek a lakhelyük minősége folyamatosan megerősíti az alacsony önértékelését, valamint azt az érzést is, hogy senki sem törődik (velük). További reményre ad okot, hogy a vizsgálat időintervallumban megfeleződött a területen élő depressziósok és rossz mentális állapotú lakó száma.

Mindez arra enged következtetni, hogy nem kap elég figyelmet a városi környezetünk zöld területeinek a fejlesztése, holott ez egy viszonylag költséghatékony módja az egészségfejlesztésnek és a bűnözés visszaszorításának.

Az életminőség szempontjából megkerülhetetlen a természet jelenléte mindennapjainkban. A témában valaha végzett legnagyobb kutatás, a Harvard Grant Study, mely több, mint ezer ember bevonásával, évtizedeken keresztül folyt nemcsak az előbbi eredményt erősíti meg, hanem az öregedés szempontjából is felhívja a figyelmet a természetközeli életmód fontosságára, pontosabban a kertészkedés szerepére. A kutatás eredménye alapján háromszor nagyobb valószínűséggel bírtak kiemelkedő mentális állapottal 80 éves korukban azok az emberek, akik az ötvenes éveikben képesek voltak termékeny életet élni. Az öregedés során ez erősebb hatásnak bizonyult, mint az anyagi jólét. A kertészkedés pont egy ilyen generatív tevékenység, ahol foglalkozásunktól függetlenül valami újat tudunk létrehozni, és a gyarapodás, növekedés szemtanúi lehetünk.

A megújulás mellett, mikor megművelünk egy területet és gondját viseljük a növényeknek az elmúlással is találkozunk. A növekedés és hanyatlás természetes ciklusai segíthetnek nekünk megérteni és elfogadni, saját ritmusunkat és újra kapcsolatba kerülni a saját érzéseinkkel. Ezáltal kiegyensúlyozottabb életünk lehet, ahol helye van a pozitív és a negatív érzéseknek, eseményeknek egyaránt. Így a mindennapoknak az elfogadása és teljesebb átélése adhatja meg talán azt az elégedettséget, ami közelebb visz minket a valódi énünkhöz.

Forrás:

Dash, R. (2000). Notes from Madoo: Making a garden in the Hamptons. Houghton Mifflin. p.344.

Branas, C., C., Cheney, R., A., MacDonald, J., M., Tam, M., W., Jackson, T., D., Ten, T., R. (2011). A Difference-in-Differences Analysis of Health, Safety, and Greening Vacant Urban Space. Have Author Notes American Journal of Epidemiology, 174 (11), 1296–1306. https://doi.org/10.1093/aje/kwr273

Kant, I. (1790/2000) Critique of Judgement (p.60.). Edited by N. Walker and trans. J. C. Meredith. oxford World’s Classics.

Sabini, M. (2002). The Earth has a soul: C. G. Jung’s writings ont he nature, technology and modern life. North Atlantic Books.

Stuart-Smith, S. (2020.) The well gardened mind, William Collins, Harper Collins Publishers

Tringer, L. (2005.) A gyógyító beszélgetés, Medicina Könyvkiadó Rt.

Vaillant, G., E. (2003.) Aging Well. Little Brown

Winnicott, D., W. (1958). The capacity to be alone. Int J Psychoanal 39:416-420.

The post A (meg)művelt elme – 1. rész – Pszichológiai elméletek a természetről appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.

Munkatársunk, Nádas Beáta szervezet- és munka szakpszichológus írása.

Produktívnak lenni többet jelent, mint amikor valaki egyszerűen elfoglalt. Az elfoglaltság „státusszimbólummá” vált társadalmunkban. Azt árulja el az egyénről, hogy fontos.

2 óra. Nem több.

A kutatás során két országos felmérés adatait vizsgálták az Egyesült Államokban, amelyben az embereket szubjektív jóllétükről, valamint arról kérdezték, hogy mivel töltik az idejüket. A két kutatás egyikében, azok a válaszadók, akiknek a legkevesebb szabadidejük volt (napi egy óra), inkább értékelték alacsonyabbra az élettel való elégedettségüket. A második kutatás megerősítette ezt az eredményt, ugyanakkor arra is fényt derített, hogy a bőséges szabadidő sem tesz jót a pszichés jóllétünknek. Ebben a felmérésben foglalkoztatott és nem foglalkoztatott személyeket egyaránt megkérdeztek. Az eredmények szerint igaz, hogy a szabadidő hiánya rosszabb közérzettel jár együtt, úgy tűnik, hogy a többletidő előnyei mindössze napi két óránál maximalizálódnak. A kutatás alapján az ennél több szabadidő nem tette boldogabbá az embereket. Emellett a jóllét elkezdett csökkenni, miután az emberek már több, mint öt szabad órával rendelkeztek.

Pontosan mitől lesz szabad az idő? 

A szabadon eltöltött időt úgy határozták meg, hogy amikor az emberek azt csinálhatták, amit akartak. Azaz nem olyan kötelező tevékenységeket kellett végezniük, mint például a házimunka, vagy például nem kellett részt venniük egy fogorvosi beavatkozáson.

Különböző okokból adódóan az embereknek kevés vagy éppen rengeteg szabadidejük lehet. Sharif és munkatársai megállapították, hogy a sok szabadidővel rendelkező emberek rossz közérzetét nem magyarázza a munkanélküliség, a nyugdíj, vagy az, hogy házas-e az ember, vagy hogy van-e gyermeke.

Az is számít, hogy az emberek hogyan töltik a szabadidejüket.

A tanulmány szerzői megvizsgálták, hogy a produktívan eltöltött szabadidő különbözik-e a semmittevéstől. A kísérlet során a résztvevőket arra kérték, hogy képzeljék el, hogy minden nap kevés (3,5 óra) vagy sok (7 óra) szabadidővel rendelkeznek. A résztvevőknek azt is el kellett képzelniük, hogy ezt az időt produktívan (például hobbikkal, edzéssel vagy a gyermekeikkel való játékkal) vagy nem produktívan (például tévénézéssel) töltik. Összességében a résztvevők úgy érezték, hogy alacsonyabb szintű a jóllét, amit átéltek, ha sok szabadidejük volt, de csak akkor, ha ezt az időt értelmetlenül töltötték el. Igaz, az ilyen elképzeltetett helyzeteket, kérdéses, hogy mennyiben feleltethetjük meg a való életnek. Korábbi, az érzelmeink bejóslásának pontosságára vonatkozó kutatások figyelemreméltó eredményekkel bírnak ezen a téren: miszerint az emberek meglehetősen pontatlanul tudják megjósolni, hogy mi teszi őket boldoggá.

Flow mint produktív szabadidő

Ennek ellenére azért érdemes a produktív szabadidővel mélyrehatóan foglalkoznunk, mert ezekben a helyzetekben jó eséllyel tapasztaljuk meg a flow élményt. Ahogy Csíkszentmihályi írja, „életünk legjobb pillanatait nem a passzív, befogadó, pihentető időszakokban tapasztaljuk (…) A legjobb pillanatok általában akkor fordulnak elő, ha az ember teste vagy elméje eléri a határait, önkéntes erőfeszítés eredményeként, hogy valami nehéz és értékes dolgot hajtson végre.”

Természetesen az emberek különbözőek. Vannak, akik jól érzik magukat a munkahelyükön dolgozva, és ehelyett inkább nem is vennének ki szabadságot. Másoknak azonban lehet, érdemes lenne megfontolni, hogy hogyan tudnak kevesebbet dolgozni (és akár kevesebb pénzt keresni), de több időt szánni önmagukra és a családjukra.

Nehéz lenne egy általánosan elfogadható „produktivitás” fogalmat alkotnunk. Egy zenei darab meghallgatása tétlenségnek tűnhet egyesek szemében, míg mások értelmezésében kivételes szellemi feltöltődést jelenthet. A jelen kutatás eredményei nem mondják meg, hogy optimálisan mennyi szabadideje kellene, hogy legyen valakinek. Viszont, ha csupán arra késztet minket, hogy álljunk meg és gondoljuk végig, mivel töltjük az időnket, és miért pont azzal töltjük az időnket, talán mindannyian gyarapodhatunk.

Forrás:

Csíkszentmihályi, M. (2020.) Flow: Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája, Akadémiai Kiadó Zrt.

Kahneman, D., Snell, J. (1992) Predicting a changing taste: Do people know what they will like?, Psychology Journal of Behavioral Decision Making, 5, 187-200. DOI:10.1002/BDM.3960050304

Sharif, M., A., Mogilner, C., Hershfield, H. E. (2021) Having Too Little or Too Much Time Is Linked to Lower Subjective Well-Being, Journal of Personality and Social Psychology: Personality Processes and Individual Differences, Megjelent online, 2021 szeptember 9., Letöltve: https://www.apa.org/pubs/journals/releases/psp-pspp0000391.pdf

The post Vajon szabad-e a szabadidőnk? appeared first on Balansz Egészségfejlesztő Központ.